// 2026. szeptember 24., csütörtök // Gellért, Mercédesz

Van egy villamossági terület, ahol Románia kétszer olyan jól teljesít, mint a fejlett Európa

// HIRDETÉS

Az áramkimaradásokról van szó. Hiába na, a jól végzett munkának megvan a gyümölcse.

Ön mennyit üldögélt sötétben a tavaly, kedves Olvasó? Nem tudja pontosan? Nem baj! Az Országos Energiaszabályozó Hatóság (ANRE) illetékesei nekiültek és kiszámították, hogy minden egyes hazai áramfogyasztó átlagosan 350 percig nélkülözte a villanyáramot a 2019-es évben. Ezzel Románia simán veri a fejlett Nyugatot, ahol csak feleannyi ideig szenvedtek a polgárok áram híján.

A szakemberek úgy számolják ki ezeket az értékeket, hogy meghatározzák az úgynevezett SAIDI indexet, amely abból jön ki, hogy veszik a hosszú (vagyis három percnél hosszabb) áramkimaradások éves összegét és elosztják a felhasználók számával. Így kapták meg a fent említett 350 perces átlagértéket.

Még egy dologra figyelnek az illetékesek: különbséget tesznek, nagyon helyesen, az előre eltervezett (például hálózatfelújítások esetén), illetve a nem betervezett (például meghibásodás okozta) áramkimaradások között.

Tehát, 2019 során a betervezett áramkimaradások évi átlagértéke egy felhasználóra vonatkoztatva 171 perc volt, a nem tervezetteké pedig 179 perc. Ha a két értéket összeadjuk, megvan a 350 perc, jól számoltak a számolók.

Persze, egy adott áramszolgáltató jó működését lényegében a nem tervezett áramkimaradásokra, vagyis áramszünetekre vonatkozó szám jelzi. Ebben a tekintetben nyilván nagy a szórás a Románia területén működő áramszolgáltatók szintjén. A számok alapján az derült ki, hogy a legcsehebbül a bánsági áramszolgáltató (e-Distribuție Banat) áll, amelynek a tavalyi áramszünet-indexe 227 perc. Aki kíváncsi, itt megnézheti, hogy áll a többi áramszolgáltató.

Még egy adat, hogy viszonyítani lehessen némileg: Romániában összesen 9,5 millió fogyasztó van, ebből 5,2 millió városi, 4,3 millió falusi környezetben él.

És akkor hadd ne gratuláljunk a hazai áramszolgáltatóknak ezért a negatív sikerért.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év
Főtér

Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év

Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.

Útkereső fazekasok Marosvásárhelyen: hagyomány vagy újítás?
Krónika

Útkereső fazekasok Marosvásárhelyen: hagyomány vagy újítás?

Megőrizni a tájegységekre jellemző hagyományos, népi mintákat és formákat vagy a vevők igényeihez igazítani a cserépedényeket – erre a kérdésre is keresték a választ a fazekasok Marosvásárhelyen az Erdélyi Mesterségek Ünnepén.

Poloskairtás közben szökött meg egy román rab a velencei börtönből – hírmix
Főtér

Poloskairtás közben szökött meg egy román rab a velencei börtönből – hírmix

A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.

Hány rekord lesz még ma? A benzin után az euró is csúcsot döntött
Székelyhon

Hány rekord lesz még ma? A benzin után az euró is csúcsot döntött

Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.

„Itt Románia van, nem Magyarország!” Az AUR honatyája magyarul is kirohant az anyanyelvhasználat bővítése ellen
Krónika

„Itt Románia van, nem Magyarország!” Az AUR honatyája magyarul is kirohant az anyanyelvhasználat bővítése ellen

Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, amely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol arányuk 20 százalék alá csökken.

Tragikus baleset történt Maros megyében, 19 éves fiatal vesztette életét
Székelyhon

Tragikus baleset történt Maros megyében, 19 éves fiatal vesztette életét

Halálos közúti baleset történt keddre virradó éjjel Marossárpatakon. A balesetben egy autó volt érintett, a benne utazó 19 éves fiatal életét vesztette.

// még több főtér.ro