// 2025. augusztus 21., csütörtök // Sámuel, Hajna

Van egy ágazat, mely nagyon szeretné, ha itthon maradna a koronavírus miatt hazajött 1,3 millió melós

// HIRDETÉS

Akinek nem piszkos a munka, annak akadna idehaza is meló, például az autópálya-építésben.

A világjárvány miatt sok külföldön dolgozó román melós kényszerült arra, hogy hazajöjjön és itthon keressen munkát. Láthattuk, hogy aki nem éppen jött, az ment, az olcsó munkaerőre ugyanis mindenhol nagy kereslet van. Aki akarna, az könnyen el is tudna itthon is helyezkedni: az építőipar tárt karokkal fogadna bárkit, akinek nem piszkos a munka. És nem csak ez az ágazat keres munkaerőt.

Az eJobs összesítése szerint az utóbbi hónapokban 1,3 millió romániai vendégmunkás tért haza. Hogy mi lesz velük? Az építőipar gond nélkül munkát tudna biztosítani legalább 500 ezer főnek – ennyi munkás hiányzik jelenleg az ágazatból az autópálya-építőket tömörítő egyesület (ARCA) szerint. Több javaslatot is megfogalmaztak, hogy segítsék a román munkaerő itthon tartását, például szeretnének egy online platformot létrehozni kifejezetten a külföldről hazatért vendégmunkások számára. Az ágazat valamennyi résztvevőjével és a hatóságokkal közösen online állásbörzéket szerveznének, hogy megkönnyítsék az elhelyezkedésüket, az átképzéseket pedig a köz- és magánszféra partnersége révén bonyolítanák le. Megkönnyítenék a külföldi bizonyítványok, diplomák hazai elismertetését is.

A javaslatok azt szorgalmazzák, hogy bővüljön az építőipar, csökkenjen a munkanélküliség és a fekete munka, illetve – ami a legfontosabb – a vendégmunkások maradhassanak itthon, családjuk körében, hangsúlyozza az ARCA.

Az eJobs tapasztalata szerint a hazatért diaszpóra jelenléte érződik abból is, hogy hirtelen megugrott a Romániában munkát keresők száma, de amint feloldották a nyugati országokban a korlátozásokat, a vendégmunkások figyelme is nyugat – elsősorban Németország, Franciaország, Hollandia, Nagy-Britannia és Görögország – felé fordult. Májusban 20 ezren jelentkeztek valamelyik külföldön meghirdetett munkára.

Mindeközben az itthoni útépítő vállalatok általános munkaerőhiányát csak súlyosbította a koronavírus-járvány, hiszen nem elég, hogy munkások betegedtek meg, esetleg kényszerültek karanténba, de még az ázsiai vendégmunkások alkalmazása is nehezebbé vált.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Hogyan kell kitiltani a nem baráti sajtót egy toleranciát hirdető erdélyi táborból. És főleg: miért…

Szántai János

Valaki azért kritizál valaki mást, mert az rátérdel a neki nem tetsző sajtó nyakára. A kritika után pedig, mint aki jól végezte dolgát, ő is rátérdel a neki nem tetsző sajtó nyakára. Ráadásul Erdélyben, ahol ilyesmi nemigen szokott történni.

Miért érdemes a sóbánya megsemmisülése után megállni Parajdon?

Fall Sándor

Tűnődés a székelyföldi, erdélyi, romániai turizmus állapotáról és buktatóiról.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A történészek utáltak, mert képviselő voltam. A képviselők utáltak, mert történész voltam.”

Sólyom István

A törvények megszületéséért vívott harc akkor eredményes, ha azokat érvényesíteni is sikerül. Nagyinterjú dr. Garda Dezső volt parlamenti képviselővel, történésszel.

A Maros megnyomorítása – a kavicsbányák és az emlékeikből élő horgászok

Fall Sándor

Mi köze a japán hegyi pataknak a Maroshoz? És hova lettek az algát legelésző paduccsordák a kotrógépek nyomában?

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Az ilyenekért nem lesz Románia soha európai ország, amíg nem történik csoda…
Főtér

Az ilyenekért nem lesz Románia soha európai ország, amíg nem történik csoda…

… a román külügyminiszter asszony meg akarta mondani, mi a helyes vízió az orosz-ukrán háború ügyében, de jól elkeresztelte Volodimir Zelenszkijt… és reszkessetek, allinclusive-rajongók, Törökország bemutat nektek!

Ilyen is van: román cég vásárolja meg a Profi felvásárlására készülő multi több tucat boltját
Krónika

Ilyen is van: román cég vásárolja meg a Profi felvásárlására készülő multi több tucat boltját

A Versenytanács elvi hozzájárulását adta ahhoz, hogy a román Annabella kiskereskedelmi vállalat megvásárolja azt a 87 üzletet, amelyek eladását vállalta a Mega Image annak érdekében, hogy véglegesíthesse a Profi Rom Food felvásárlását.

Bréking: újabb erdélyi város előzte meg Bukarestet ingatlanárak terén – hírek szombaton
Főtér

Bréking: újabb erdélyi város előzte meg Bukarestet ingatlanárak terén – hírek szombaton

További híreink: a román külügy is reagált Trump és Putyin alaszkai csúcstalálkozójára, a hétvégén pedig viharok, záporok váltják a kánikulát.

Kigyúlt és a lángok martalékává vált a parajdi sóbánya melletti üzlet egy része
Székelyhon

Kigyúlt és a lángok martalékává vált a parajdi sóbánya melletti üzlet egy része

Kereskedelmi egység épülete gyulladt ki Parajdon hétfőn éjszaka, a helyszínre nagy erőkkel szálltak ki a tűzoltók.

Hogyan futottak versenyt Erdélyért a románok és a magyarok?
Krónika

Hogyan futottak versenyt Erdélyért a románok és a magyarok?

A második világháborút lezáró béketárgyalásokon a győztes nagyhatalmak többsége érzékelte, hogy a trianoni határok igazságtalanok voltak Magyarország számára, és valamilyen korrekcióra lenne szükség.

Schengeni övezet, s csak úgy surranunk ki az országból? Akiket visszafordítottak a határnál a hosszú hétvégén
Székelyhon

Schengeni övezet, s csak úgy surranunk ki az országból? Akiket visszafordítottak a határnál a hosszú hétvégén

Több mint 400 ezer román és külföldi állampolgár lépte át Románia államhatárát a hosszú hétvégén a be- és kilépőoldalon, közel 77 ezer járművel – tájékoztatott hétfőn a határrendészet. Voltak azonban, akiket visszafordítottak.

// még több főtér.ro