// 2025. augusztus 22., péntek // Menyhért, Mirjam

Válság van? Na, akkor gyorsan hozzunk létre még néhány jól fizetett állami tisztséget!

// HIRDETÉS

Gondolta a bukaresti kormány, és meg is tette.

Miközben az ukrajnai háború miatti gazdasági válság egyre nagyobb gondokat okoz, ezért napirenden van az állami kiadások lefaragása, a kormány úgy döntött, hogy épp most indokolt néhány jól fizető állami tisztséget létrehozni.

Köztük olyant is, amelynek a betöltője havi több mint 50 000 lejt is kereshet.

A kormány még szeptember végén, gyakorlatilag fű alatt fogadott el egy olyan határozatot, amely annak érdekében módosít bizonyos jogszabályokat, hogy a gazdaság területén tevékenykedő intézmények hatékonyabban tudják gyakorlatba ültetni az uniós helyreállítási tervet.

A cél többek között az adócsalás visszaszorítása.

De nem álltak meg itt:

indoklás nélkül hétről kilenc főre növelték az Exim Bank igazgatótanácsi tagjainak számát,

holott az akár öt taggal is kitűnően működhetne.

Emellett létrehoztak egy új banki alelnöki posztot is az eddigi kettő mellé.

És hogy mennyit keresnek majd a szerencsés új tagok?

Az igazgatótanács tagjai tavaly nettó 12 700 lejt vihettek haza havonta

– ehhez érdemes megjegyezni, hogy egy miniszter havi illetménye 12 276 lej. Az igazgatótanácsi tagok dolga viszont általában csupán annyi, hogy havonta egyszer részt vegyenek egy ülésen.

A bank úja alelnöke még jobban jár: ő átlagosan 50 000 lejt keres havonta.

Ja, és az új tisztségek betöltőit politikai alapon nevezik ki.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Hogyan kell kitiltani a nem baráti sajtót egy toleranciát hirdető erdélyi táborból. És főleg: miért…

Szántai János

Valaki azért kritizál valaki mást, mert az rátérdel a neki nem tetsző sajtó nyakára. A kritika után pedig, mint aki jól végezte dolgát, ő is rátérdel a neki nem tetsző sajtó nyakára. Ráadásul Erdélyben, ahol ilyesmi nemigen szokott történni.

Miért érdemes a sóbánya megsemmisülése után megállni Parajdon?

Fall Sándor

Tűnődés a székelyföldi, erdélyi, romániai turizmus állapotáról és buktatóiról.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A történészek utáltak, mert képviselő voltam. A képviselők utáltak, mert történész voltam.”

Sólyom István

A törvények megszületéséért vívott harc akkor eredményes, ha azokat érvényesíteni is sikerül. Nagyinterjú dr. Garda Dezső volt parlamenti képviselővel, történésszel.

A Maros megnyomorítása – a kavicsbányák és az emlékeikből élő horgászok

Fall Sándor

Mi köze a japán hegyi pataknak a Maroshoz? És hova lettek az algát legelésző paduccsordák a kotrógépek nyomában?

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Az ilyenekért nem lesz Románia soha európai ország, amíg nem történik csoda…
Főtér

Az ilyenekért nem lesz Románia soha európai ország, amíg nem történik csoda…

… a román külügyminiszter asszony meg akarta mondani, mi a helyes vízió az orosz-ukrán háború ügyében, de jól elkeresztelte Volodimir Zelenszkijt… és reszkessetek, allinclusive-rajongók, Törökország bemutat nektek!

Eldöntötte a kormány, mennyi pénzt lehet egy összegben felvenni a magánnyugdíjból
Krónika

Eldöntötte a kormány, mennyi pénzt lehet egy összegben felvenni a magánnyugdíjból

A fizetési időszak kezdetén a teljes összeg 30 százaléka vehető fel egy összegben a II. pillérben összegyűlt magánnyugdíjnak – döntötte el a román kormány csütörtöki ülésén.

Bréking: újabb erdélyi város előzte meg Bukarestet ingatlanárak terén – hírek szombaton
Főtér

Bréking: újabb erdélyi város előzte meg Bukarestet ingatlanárak terén – hírek szombaton

További híreink: a román külügy is reagált Trump és Putyin alaszkai csúcstalálkozójára, a hétvégén pedig viharok, záporok váltják a kánikulát.

„Szégyen! Le, hazug miniszter!” – tiltakoznak a háromszéki szakszervezetek tagjai
Székelyhon

„Szégyen! Le, hazug miniszter!” – tiltakoznak a háromszéki szakszervezetek tagjai

Egészségügyben, oktatásban, szociális ellátásban és helyi közigazgatásban dolgozók gyűltek össze szerdán délben Sepsiszentgyörgyön a kormányhivatal épülete előtt. A tüntetésen nagyjából száz háromszéki szakszervezetis adott hangot követeléseinek.

Tánczos: szükséges az ingatlanadó 60-70 százalékos emelése
Krónika

Tánczos: szükséges az ingatlanadó 60-70 százalékos emelése

Jelenleg a helyi adók 60-70 százalékos emeléséről van szó, de ez még nem a végleges változat – jelentette ki Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes.

Útszéli medvék a Bucsinon is
Székelyhon

Útszéli medvék a Bucsinon is

2-3 medvével is lehet „találkozni” napi szinten a 13B jelzésű országút mentén, Parajd és Borzont között, az első forrás közelében – hívta fel a figyelmet olvasónk.

// még több főtér.ro