// 2024. október 1., kedd // Malvin
Városházbér

Valószínűsíthető, hogy Temesvár német polgármestere nem az óriási fizetésért vállalta el a város vezetését

Az összeg Romániában magasnak tűnhet, de a korábbi, német fizetéséhez képest igencsak alacsony.

A tavalyi önkormányzati választásokon meglehetősen nagy meglepetést okozott a Németországból Temesvárra érkezett Dominic Fritz, aki az USR-PLUS színeiben elnyerte a város polgármesteri tisztségét. Azt sejteni lehetett, hogy nem a tisztséggel járó óriási anyagi előnyök miatt lépett be a romániai politikába, de most kiderült, hogy ez valóban így van. Mint ismert, Fritz korábban, 2016 és 2019 között Horst Köhler volt német államfő tanácsadója és kabinetfőnöke volt, ebbéli minőségében pedig havi 4600 eurót keresett. Nos, most kiderült: temesvári elöljáróként havi nettő 13 700 lejt visz haza, ami 2740 eurónak felel meg. Vagyis – legalábbis csak a fizetése alapján – nem lehet azt mondani, hogy a pénz miatt akart polgármester lenni. Persze Fritz – pártja némileg messianisztikus retorikájához idomulva – azt mondja: nem is a pénz miatt vállalta el a polgármesterséget, hiszen egy, a korábbihoz hasonlóan „problémás” városvezetés után és a pandémia idején a város vezetése nem is annyira munka, mint inkább küldetés. Meg egyébként is, sohasem a pénzt tekintette elsődlegesnek a munkahelyein. Mondjuk az is tény, romániai viszonylatban és az itteni árakhoz mérten a jelenlegi fizetése sem számít igazán kicsinek, tehát nyugodtan szerénykedhet a szavak szintjén.

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész

Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.

Fortélyok, hogy biztosan sikerüljön a savanyú káposzta
Krónika

Fortélyok, hogy biztosan sikerüljön a savanyú káposzta

Sokan nem akarnak lemondani a saját készítésű savanyú káposztáról akkor sem, ha tömbházban élnek, hiszen az erdélyi gasztronómiának elengedhetetlen része a sok vitamint tartalmazó, rengetegféleképpen elkészíthető eledel.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult
Székelyhon

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult

Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében
Krónika

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében

Több mint harmincan megsérültek, amikor egy szír férfi felgyújtott egy lakóházat Éjszak-Rajna-Vesztfália központjában, Essenben.

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak
Székelyhon

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak

Tömegverekedés tört ki pénteken egy székelyudvarhelyi szórakozóhelyen, ahol egy gólyabál utáni bulit szerveztek. Információink szerint fejszékkel, botokkal, illetve a széttört berendezés darabjaival estek egymásnak. A rendőrség nyomoz az ügyben.

// még több főtér.ro