// 2026. március 22., vasárnap // Beáta, Izolda
vegyesen

Választási csalást kiált az EMSZ Székelyhídon, megugorhat a minimálbér – hírmix

// HIRDETÉS

A koalíció tagjai pedig éppen az államfői posztért marakodnak.

Székelyhídi választási csalás-gate: egy szavazaton múlik minden

Csütörtökre úgy néz ki, mégis a 2008 óta regnáló RMDSZ-es polgármester, Béres Csaba újrázhat a Bihar megyei Székelyhídon. Hétfő este még úgy tűnt, hogy kilenc szavazattal Boros Dávid, az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) jelöltje győzött, az azt követő, vitatott, éjszakai újraszámlálás eredménye szerint azonban mégiscsak Béres győzött, igaz csak egyetlen szavazattal múlta felül ellenfelét. Az EMSZ már akkor hangoztatta, hogy választási csalástól tart, és óvást nyújtott be az eredményt illetően. A Központi Választási Bizottság (BEC) és a Megyei Választási Bizottság (BEJ) azonban elutasította az óvást, és gyakorlatilag érvényesítette a második eredményt, vagyis az RMDSZ-es elöljáró újrázhat. A bihari kisvárosban növekvő elégedetlenséget jelzi, hogy hétfőn a késlekedő eredmények miatt több tucatnyian gyűltek össze a városháza előtt. „Béres, gyere ki!” – üzenték többek között a tiltakozók a régi-új polgármesternek, akiről úgy tudták, bent tartózkodik a hivatalban. Csomortányi István, az EMSZ ügyvezető elnöke csütörtökön a Krónikának mondta el, nem nyugszanak bele a vereségbe, választási csalás miatt készülnek ügyészségi feljelentést tenni.

Most épp az államfőjelölt személyén vitáznak a koalícióban

Bár a nagyobb közös siker érdekében a két nagyobbik párt, a PNL és a PSD jelenleg is választási és kormánykoalícióban működik együtt Bukarestben, az államfőjelölt-állítással kapcsoltban megint csak előjöttek a régi ellentétek, valamint Rareş Bogdan. A PNL első alelnöke csütörtökön kijelentette, pártja mindenképpen saját jelöltet indít, méghozzá a pártelnök, Nicolae Ciucă tábornok személyében. Bogdan azt is mondta, hogy ha a PSD nem támogatja közös jelöltként a tábornokot, akkor tárgyalásokba kezdenek minden magát jobboldalinak valló erővel, hogy megszerezzék a támogatásukat. Ezzel szemben a PSD a saját elnökét, a jelenleg a miniszterelnöki teendőket ellátó Marcel Ciolacut akarja közös jelöltként indítani, Ciolacu pedig már azzal fenyegetőzött, hogy ha ezt a PNL nem fogadja el, akkor az összes közvélemény-kutatás szerint a legnagyobb népszerűségnek örvendő Mircea Geoanát indítják el, nyilván bosszúból.

Európai minimálbérünk lehet, de hogyan…

Marcel Ciolacu a csütörtöki kormányülésen elmondta, hogy közvitára bocsátották az európai minimálbér romániai bevezetéséről szóló tervezetet. A kormányfő szerint az emberek is ezt várják tőlük: hogy a a fizetésük minél jobban megközelítse az európai átlagot. Ami elméletben valóban elég jól hangzik, a gyakorlatban viszont a szakértők szerint közel sem lesz olyan könnyű meglépni ezt a szintet. Egy uniós előírás értelmében 2024-ben minden tagállamban el kell érnie a minimálbérnek az átlagfizetés felét. 50 helyett viszont Románia jelenleg csak 39%-kon áll. Ha a kormány valóban be akarja tartani az irányelvet, akkor idén 4250 lejre kellene emelnie a minimálbért, ami a mostanihoz képest egy 29%-os emelést feltételez.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ott volt a házmester, a postás, a villanyszerelő – ezért járunk rockkoncertre

Fall Sándor

A rocker élete a „hogy lehet ilyen hangerőn hallgatni ezt a csörömpölést, fiam”-tól a „megyünk hát, hétkor találkozunk a helyszínen”-ig.

Hogyan védi meg magát a bizánci típusú bürokrácia Bolojan reformjai ellen?

Varga László Edgár

És miért lesz ettől egyre idegesebb a nép?

// HIRDETÉS
Nagyítás

A garázsok elbontásával lezárul egy korszak a város történetében (FOTÓKKAL)

Sánta Miriám

Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává

Sólyom István

A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ne magyarnak, európainak tekintsük Hunyadi Jánost meg Mátyást! Oké, de mi lesz Deceballal?
Főtér

Ne magyarnak, európainak tekintsük Hunyadi Jánost meg Mátyást! Oké, de mi lesz Deceballal?

Olyan jó nézni, amikor a román értelmiségi elit arról beszél, hogy ej, no, ezen az etnicizmuson túl kellene már lépni, hiszen mind európaiak vagyunk. Komolyan? Serios?

Puczi Béla hőstette ma is nemzet- és jövőépítő – Budapesti megemlékezés a marosvásárhelyi fekete márciusról
Krónika

Puczi Béla hőstette ma is nemzet- és jövőépítő – Budapesti megemlékezés a marosvásárhelyi fekete márciusról

Puczi Béla cigány ember nem hősként indult útnak, de hőssé vált, a magyarokat 1990 márciusában megvédő férfi tette ma is nemzet- és jövőépítő – hangoztatta a Belügyminisztérium társadalmi esélyekért és roma kapcsolatokért felelős államtitkára.

Talpramagyar, hívahaza, a rózsaszín blézer és a konnektorban felejtett vasaló
Főtér

Talpramagyar, hívahaza, a rózsaszín blézer és a konnektorban felejtett vasaló

Egy március 15-i ünnepségen összegyűlnek a kokárdás emberek, meghallgatják a szónokokat és amíg a politikus beszél, a népek is beszélgetnek egymással. Kihallgattuk az ünneplőbe öltözött susmorgást. Pamflet.

Elaludt a sofőr, baleset történt Máréfalván
Székelyhon

Elaludt a sofőr, baleset történt Máréfalván

Anyagi károkkal járó baleset történt Máréfalván pénteken – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságnál érdeklődve.

Szilágysági családorvos keresi az utódját: egy hivatás, amely több mint munka
Krónika

Szilágysági családorvos keresi az utódját: egy hivatás, amely több mint munka

Dr. Székely-Szentmiklósi István negyvenöt éve családorvos a Szilágyságban – pályája egyszerre jelent hivatást, alkalmazkodást és közösségi elköteleződést.

Végleges számok az önkormányzati leépítésekről Hargita megyében
Székelyhon

Végleges számok az önkormányzati leépítésekről Hargita megyében

Kisebb létszámmal kell megnövekedett feladatokat elvégezniük a polgármesteri hivataloknak és a megyei tanácsnak Hargita megyében június végétől. A prefektusi hivatal közölte az új álláskereteket, a végrehajtásról csütörtökön egyeztettek.

// még több főtér.ro
Vége az illegális erdővágásnak? – hírek szombaton
2026. március 21., szombat

Vége az illegális erdővágásnak? – hírek szombaton

Románia is azok között az országok között van, akik a Hormuz-szoros megnyitását szorgalmazzák. Egy román nő és egy iráni férfi megpróbált behatolni egy brit haditengerészeti bázisba.