// 2025. május 7., szerda // Gizella

Vadul pörög a csúcsszezon: agyba-főbe vertek két vízimentőt a tengerparton

// HIRDETÉS

Hogy miért? Hát mert belefutottak pár bunkó turistába, miközben a dolgukat végezték. Volna.

Hát nem kifejezetten könnyű a vízimentők dolga Romániában, főleg csúcsszezonban, nem elég, hogy rendkívül nehéz feladatot teljesítenek, de még az idióta turistákkal is meggyűlik a bajuk.

Vasárnap két vízimentőt vertek agyba-főbe Eforie Nordon, csupán azért, mert egy csapat bunkó turistának egyszerűen nem tetszett, hogy a piros pólósok a környéken járőröznek, tehát végzik a dolgukat.

A fiatalok állítólag azért lettek idegesek, mert a járőröző mentős egy ATV-vel hajtott el mellettük, ezért fejbe dobták egy üveggel, majd jól megverték.

A helyszínre sietett egy kollégája is, neki a karját törték el – mindketten kórházba kerültek. A helyzet az, hogy hasonló incidensek elég gyakran előfordulnak, két évvel ezelőtt például azért vertek meg egy szerencsétlen mentőst, mert rászólt egy fürdőző lányra, hogy jöjjön ki a vízből, mert veszélybe kerülhet.

S miközben egyik helyen verik a vízimentőket, egy másik tengerparti üdülővárosban, Costinești-en vízbe fulladt egy 19 éves szatmári fiatal...

// HIRDETÉS
Különvélemény

Történetek a kereszt alól

Szántai János

A húsvéti ünnepkör alatt a hétköznapokból kilépni képes ember másképp figyel: egy-egy apró gesztus, esemény mintha felhasítaná a szürke függönyt, amely a szentséget eltakarja. És az így kiáradó fény maga a csoda.

Érezhetünk-e nosztalgiát valami iránt, amit sosem éltünk át?

Sánta Miriám

„Szokták mondani, hogy a sok nosztalgiázás elfedi a valóságot – hát hogyne fedné, hiszen ez a dolga: megszabadulni attól, ami éppen van, maga az eszképizmus.” A nyolcvanas évek mindig velünk maradnak.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ahol az évek során enyészetnek indult az ipar – a kolozsvári Sinterom (FOTÓRIPORT)

Sánta Miriám

Az autóalkatrészek gyártását ugyan felfüggesztette, de emlékeket még biztosan képes előidézni.

Így házasodtak a kora újkori erdélyi nemesek

Sólyom István

Az egy hétig is eltartó lakodalmak megviselték az új házasokat, még a nászéjszakájukat is hangos szurkolás kísérte. Fehér Andrea történésszel beszélgettünk, akit a Hunyadi-sorozatról is kérdeztünk.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Mi történt május 4-én Romániában? És mi jöhet?
Főtér

Mi történt május 4-én Romániában? És mi jöhet?

Crin Antonescu elvérzett, a PSD-vezetés bukik, Ciolacu távozik, inog a koalíció. George Simion töretlenül menetel a Cotroceni-palotába.

Erdélyi származású fizikus kapta az Akadémia legrangosabb tudományos díját
Krónika

Erdélyi származású fizikus kapta az Akadémia legrangosabb tudományos díját

Sólyom Jenő Széchenyi-díjas fizikus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja vehette át az Akadémiai Aranyérmet az MTA 199., ünnepi közgyűlésének hétfői ülésén.

Ismét megmártózott a Fekete-tengerben Diana Șoșoacă (VIDEÓ) – hírmix
Főtér

Ismét megmártózott a Fekete-tengerben Diana Șoșoacă (VIDEÓ) – hírmix

Nem jött össze a bennmaradás a sepsiszentgyörgyi rendezésű vébén, a román jégkorong válogatott 2019 után ismét a divízió 1/B-ben kötött ki. Külföldön már kinyitottak a szavazókörzetek.

Meghalt egy húszéves fiatal, egy kiskorú pedig súlyosan megsérült, miután autójukkal felcsavarodtak egy fára
Székelyhon

Meghalt egy húszéves fiatal, egy kiskorú pedig súlyosan megsérült, miután autójukkal felcsavarodtak egy fára

Életét vesztette egy fiatal, húszéves sofőr, egy kiskorú utas pedig súlyosan megsérült, miután autójukkal gyakorlatilag felcsavarodtak egy fára hétfőn este Bákó és Vaslui megye határánál.

Nem sikerült mozgósítania a magyarokat az RMDSZ-nek, zúgolódnak a koalíciós partnerek
Krónika

Nem sikerült mozgósítania a magyarokat az RMDSZ-nek, zúgolódnak a koalíciós partnerek

A tavaly novemberi, érvénytelenített voksoláshoz hasonló arányban járultak az urnákhoz a romániai választópolgárok vasárnap a megismételt államfőválasztás első fordulójában.

Simion és Nicușor Dan jutott be a második fordulóba
Székelyhon

Simion és Nicușor Dan jutott be a második fordulóba

George Simion és Nicușor Dan jutott be a romániai elnökválasztás második fordulójába a szavazatok hétfő reggel 7 órai, 99,99 százalékos feldolgozottsága szerint.

// még több főtér.ro
Óriásit nyert George Simion
2025. május 05., hétfő

Óriásit nyert George Simion

Az AUR elnökjelöltjére kétszer annyian szavaztak, mint a másodikként befutó Nicușor Danra.

Óriásit nyert George Simion
2025. május 05., hétfő

Óriásit nyert George Simion

Az AUR elnökjelöltjére kétszer annyian szavaztak, mint a másodikként befutó Nicușor Danra.

Megnyugodhatunk: Románia hétféle drónt fog gyártani…
2025. április 30., szerda

Megnyugodhatunk: Románia hétféle drónt fog gyártani…

… az egyik államelnök-jelölt olyan kérdést tett fel a televíziós vitán, hogy szinte leszakadt tőle a plafon… és a karhatalom lerohanta a brassói tömegközlekedési vállalatot, nem utazási céllal.