Nagyon Románia: életet akart menteni – őt verték meg

Valaki nagyon félreértette, mi is egy vízimentő feladata és felelőssége.

Hirdetés

Valószínűleg átértékeli eddigi életét az a vízimentő, aki a Fekete-tenger román partján, Costineşti-en teljesíti szép feladatát, de most éppen azért estek neki, mert a dolgát tette.

A vízimentő hétfőn feljelentést is tett a hihetetlen incidens után, ami még vasárnap történt.

A 43 éves vízimentő éppen feladatát teljesítette, ami abban állt, hogy árgus szemekkel figyelte a habokat, illetve a habok között tartózkodó fürdőzőket, elejét veendő, hogy utóbbiak bajba kerüljenek.

Erre már csak azért is szükség volt, mert a partszakasznál rendkívül erősek voltak az áramlások, amelyek elsodorhatták volna a fürdőzőket.

Egy fiatal lány éppen emiatt közel került a veszélyhez, ezért a vízimentő hangjelzéssel figyelmeztette – magyarán bekiabált neki, hogy azonnal jöjjön ki, mert bajba kerülhet.

Na, ekkor tört ki a botrány.

Hirdetés

A lány lovagja, egy tesztoszteron-túltengésben szenvedő 19 éves marokkói ifjú ugyanis odarohant hozzá, és felelősségre vonta, amiért rákiabált a barátnőjére. A szóváltás tettlegességig fajult: a lovag megütötte a vízimentőt, aki éppen megmentette szíve hölgyét.

A vízimentő nem hagyta megtorlatlanul a hálátlanságot: a rendőrséghez fordult, amely most eljárást indított a túlbuzgó ifjú ellen.

 

 

Hirdetés