// 2026. szeptember 26., szombat // Jusztina

Vadim Tudor szelleme belopózott a PSD hátsó ajtaján

// HIRDETÉS

Ciolacu élő adásban arról beszélt, hogy nem baj az, ha a pártoknak van egy szélsőséges szárnya, így a PSD-nek is lehet. Miért? Mert más a fogkrém minősége Brüsszelben, mint Romániában!

Amióta Marcel Ciolacu ideiglenesen átvette a PSD vezetését, alig hallhattunk tőle olyan nyilatkozatot, melyből kiderült volna, milyen elképzelései vannak a pártról. A szervezeten belüli klikkek közötti erőviszonyoknak megfelelően egyesek háttérbe szorultak, mint például Eugen Teodorovici volt pénzügyminiszter – akit Ciolacu a napokban rendre utasított, hogy ne szerepeljen annyit a sajtóban, helyette inkább dolgozzon –, míg mások, mint például Lia Olguța Vasilescu volt munkaügyi miniszter nagyobb játékteret kaptak.

A korábban a Nagy-Románia Párthoz (PRM) tartozó Vasilescu most újra indul Craiova polgármesteri tisztségéért, Ciolacu pedig teljes mellszélességgel támogatja őt. Annyira mellette áll, hogy a kedvéért elővette a korábban Liviu Dragneára jellemző nacionalista retorikát, és élő adásban magyarázta el, hogy miért van szüksége a PSD-nek (és egyébként minden pártnak) arra az irányvonalra, amit a Nagy-Románia Párt képvisel. Létezik egy kettős mérce az Európai Unióban forgalmazott termékek között, más az összetevője a brüsszeli Coca Colának vagy a fogkrémnek, mint a romániainak, a paradicsomnak is más az íze – magyarázta Ciolacu a Dragneától átvett példákat felhozva. Majd arról beszélt, hogy a szélsőséges nézeteket valló pártok mindenhol vannak Európában, sőt, még hatalomra is kerültek, ezért a PSD-nek is lehet egy ilyen szárnya. Pár mondattal később persze igyekezett tisztázni, hogy nacionalizmusról beszél, ami szerinte nem egy rossz dolog, és nem a szélsőjobbos vagy szélsőbalos nézetekről.

Az elmondottak alapján nagyon úgy tűnik, hogy a PSD a soviniszta, nyíltan magyarellenes, a gyűlöletkeltéstől sem idegenkedő PRM nézetei mentén akar hazafias szárnyat kialakítani, nacionalizmussá kozmetikázva a nevében is revizionista párt szélsőjobboldali nézeteit. És ez egy rossz hír. De az is lehet, hogy csak átmeneti hazafias fellángolásról van szó, és addig tart, amíg le nem járnak a választások.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év
Főtér

Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év

Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.

„Itt Románia van, nem Magyarország!” Az AUR honatyája magyarul is kirohant az anyanyelvhasználat bővítése ellen
Krónika

„Itt Románia van, nem Magyarország!” Az AUR honatyája magyarul is kirohant az anyanyelvhasználat bővítése ellen

Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, amely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol arányuk 20 százalék alá csökken.

A Fotógróf
Főtér

A Fotógróf

Túlzok, persze, amikor azt mondom: amit a múlt század második felében Szabó Tamás kolozsvári fotóművész nem látott, azt nem volt érdemes látni. De nem túlzok, amikor azt mondom: mindent látott, amit fontos volt látni.

Hány rekord lesz még ma? A benzin után az euró is csúcsot döntött
Székelyhon

Hány rekord lesz még ma? A benzin után az euró is csúcsot döntött

Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.

Októbertől jön az új útdíjfizetési rendszer, sokaknak okozhat majd fejfájást
Krónika

Októbertől jön az új útdíjfizetési rendszer, sokaknak okozhat majd fejfájást

Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.

Leszakadt a csobányosi híd, nem lehet eljutni Csíkszeredából Kománfalvára a megszokott úton
Székelyhon

Leszakadt a csobányosi híd, nem lehet eljutni Csíkszeredából Kománfalvára a megszokott úton

Leszakadt egy fémszerkezetű híd szerdán reggel a Bákó megyei Csobányosnál, miután egy nehéz munkagép haladt át rajta.

// még több főtér.ro