Bíróság elé áll Ioan Dincă, a bukaresti állami operaház igazgatója is.
A tisztségéből korábban felfüggesztett operaigazgatón és Demeteren kívül öt másik személy ellen is vádat emelt a bukaresti 1. kerületi ügyészség.
Ioan Dincă és négy operaházi beosztottja ellen több rendbéli hivatali visszaélés, hamis nyilatkozat és érdekkonfliktus miatt emeltek vádat, Demeter András egykori kulturális államtitkár, a Román Rádió Társaság korábbi elnöke, jelenlegi igazgatótanácsi tagja ellen pedig érdekkonfliktus a vád.
Vádat emeltek az operaháznak őrző-védő szolgáltatásokat nyújtó cég ügyvivője ellen is, mivel az általa vezetett BP kft. nem rendelkezett működési szakengedéllyel.
A vád szerint Dincă döntéseivel több ízben is anyagi kárt okozott az állami operának vagy azzal, hogy nem követte a BP kft. által az operának fizetendő adósság sorsát, vagy pedig különböző cégek felé történő törvénytelen kifizetésekkel. Ezenkívül önmagát alkalmazta szakértőként egy továbbképzési programban, és több ízben is meghamisította vagyonnyilatkozatát.
Egy másik vádpont szerint Dincă az opera főkönyvelőjével és jogtanácsosával közösen összesen több mint 52 ezer lejt utalt ki művészi szolgáltatások ellenértékeként Demeter Andrásnak, a rádió akkor igazgatójának. Dincă korábban két évig személyes tanácsadója volt Demeternek, a rádiótól pedig összesen több mint 111 ezer lejt kapott fizetésként.
Demeter András ellen éppen a Dincă által kapott rádiós fizetés képezi a vád alapját, mivel a rádió igazgatója a 2010 júliusában kezdődött másfél éves mandátuma előtt és után egyéni vállalkozóként kereskedelmi kapcsolatban állt az állami operettszínházzal (amelynek akkor Dincă volt az igazgatója), ennek alapján pedig több mint 104 ezer lejt kapott az intézménytől.
Persze, a szegény kis adófizető sejti, hogy a hangja nem ér el a különböző felhőkön ücsörgő elöljárókig, de azért csak mondja, mert azt hallotta, hogy a kommunikáció fontos dolog.
És hogyan lett a téma fontosabb, mint a mű?
Az 1989 előtti korszak Romániájában a rockzenei szcéna jóval fejletlenebb volt, mint Nyugaton vagy akár Magyarországon. Ennek a korszaknak a kutatásáról beszélgettünk Fodor János rocktörténésszel, a BBTE adjunktusával.
Nincs polgárság, nincs mecenatúra, nincs elég pénz, a demográfia is gyászos. De ez a valóság. Mi nem haldoklunk, mi így élünk.
… a galaci család, amelynek otthonát elvitte a ruszki drón, kap egy új lakást a Ferrari-örökös nejétől… és a mindig mosolygós Victor Ponta végleg szakított a PSD-vel és hazafiasabb vizekre evez.
A 2019-es EP-választások alkalmával épp Tomac volt az, aki a kettős állampolgárságú romániai magyarok ellen hergelt, de összeállításunkban felidézzük az elmúlt tíz évnek a román és magyar állampolgársággal is rendelkezőkkel szembeni román narratíváját is.
A kollektív irigység, utálat, megosztottság zárójelbe teszi az egyéni teljesítményeket. Fontosabb pár félremagyarázott félmondat, mint egy egész életmű…
Bár eredetileg csikót próbált elejteni egy agresszív székelyvarsági medve, később rátámadt és megkergette a vasárnap esti riasztásra kiérkező hatóságokat. Kénytelenek voltak ártalmatlanítani a nagyvadat.
Éles vita dúlt a magyar Országgyűlésben a képviselők állampolgárságának nyilvánosságra hozatalát célzó mihazánkos kezdeményezésről. Gurzó Mária, a Tisza Párt képviselője tisztázta: soha nem rendelkezett román állampolgársággal.
Viharokra figyelmeztető elsőfokú (sárga) riasztásokat adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) szerdán.
Közel száz embernek juthat szociális lakás Kolozsváron. Nem minden arany, ami fénylik: szép és formás a román zöldség és gyümölcs, ámde sok íze nincs neki.

Közben Diana Buzoianu arra figyelmeztet, hogy a veszélyes medvéket azonnal ki lehetne lőni, de sok önkormányzat fél a felelősségtől. A romániai gazdák pedig kénytelenek megsemmisíteni a káposztatermést, mivel a szupermarketek inkább importból vásárolnak.

További híreink: több érintett bank is bejelentette, hogy bíróságon támadja meg a Versenytanács rekordbírságról szóló döntését, Eugen Tomac pedig szakértői kormányt állítana fel, de Bolojan kételkedik annak hatékonyságában.

További hírek: csak 2031-re készülhet el teljes hosszában az észak-erdélyi autópálya – ha minden jól megy... Kamat-trükközésen kapott tíz romániai bankot a Versenytanács, 710 millió eurós bírságokat szabott ki.

További híreink: kartellezés miatt rekordösszegű bírságra számíthat tíz romániai bank, Nicuşor Dan szerint pedig az illetékesek mindent jól csináltak a konstancai drón ügyében.
További híreink: kartellezés miatt rekordösszegű bírságra számíthat tíz romániai bank, Nicuşor Dan szerint pedig az illetékesek mindent jól csináltak a konstancai drón ügyében.
… a galaci család, amelynek otthonát elvitte a ruszki drón, kap egy új lakást a Ferrari-örökös nejétől… és a mindig mosolygós Victor Ponta végleg szakított a PSD-vel és hazafiasabb vizekre evez.
… a galaci család, amelynek otthonát elvitte a ruszki drón, kap egy új lakást a Ferrari-örökös nejétől… és a mindig mosolygós Victor Ponta végleg szakított a PSD-vel és hazafiasabb vizekre evez.
Újra őrizetbe vették Cristian Pomohaci volt papot és népdalénekest. Egy EU-s direktíva miatt Romániában is átláthatóbbak lesznek a fizetések.

Több mint tízezer egészségügyi dolgozó tüntetett Bukarestben a bérreformtervezet ellen. Légpuskát és ezer lövedéket foglaltak le a kolozsvári repülőtéren.

Hatalmas erdősítési trükközésről számolt be a környezetvédelmi miniszter. Megbénulhat a köztelevízió működése, az alkalmazottak fellázadtak a tévé vezetősége ellen.

… a konstancai orosz főkonzul elhordta az irháját, de az orosz zászlót ott hagyta emlékül az épület tetején… és egy PSD-s polgi nagylelkűen kölcsönadja saját úszómedencéjét a helybeli gyerekeknek.