// 2026. január 17., szombat // Antal, Antónia

Utolsó percben lőtt góllal lett ismét csoportkörös a CFR

// HIRDETÉS

Zsinórban negyedik évben jutott valamelyik európai kupasorozat főtáblájára a kolozsvári focicsapat.

Két Európa Liga- és a tavalyi Konfrencialiga-szereplés után idén ismét a harmadik számú sorozatban jut még minimum hat meccs a CFR-nek, amely hiába maradt veretlen a selejtezőkben (3 győzelem, 5 döntetlen a mérlege), a Pjunik ellen elbukott szétlövés miatt zuhant le idáig a Bajnokok Ligájából.

Csütörtök este a Maribor ellen így is kijött közel tízezer ember biztatni a vasutas-csapatot, amely végig jobban játszott szlovén ellenfelénél, csak az a fránya gól nem akart jönni. A kolozsvári csatárok, Jefte Betancor és Emmanuel Yeboah az első félidőben a vendégkapust, Menno Bergstent tették naggyá, a

másodikban pedig a felső léc volt a vendégekkel.

A hosszabbítás és a további dráma azonban elmaradt, mert a 90. percben, egy bedobás után Lovro Cvek ollózta be az év gólját a Maribor hálójába. A péntek délutáni sorsoláson a CFR a második kalapba került, így a német Kölnt és az olasz Fiorentinát, valamint a Craiovát kiejtő izraeli Hapoel Beer-Sevát például biztosan elkerüli.

A legnevesebb lehetséges ellenfelek a 2021-es EL-győztes spanyol Villareal és az angol West Ham lehetnek,

a legpikánsabb pedig egy Pjunik elleni visszavágó lenne.

Hosszú idő után először nem a CFR lesz az egyetlen csoportkörös romániai csapat, a FCSB ugyanis szintén az utolsó percben lőtt góllal ment tovább Norvégiában, és a Craiova is csak 11-esekkel bukott el Izraelben.

Európa Konferencialiga, play-off, visszavágó:

Kolozsvári CFR–NK Maribor 1-0 (Cvek 90.)

Továbbjutott a CFR, 1-0-s összesítéssel.

Viking Stavanger–FCSB 1-3 (Tripic 26. – 11-esből, illetve Edjouma 2., Cordea 53., Radunovics 90+4. – 11-esből)

Továbbjutott a FCSB, 4-3-as összesítéssel.

Hapoel Beer-Seva–Universitatea Craiova 0-0, hosszabbítás után 1-1 (Hemed 105+2., illetve Roguljic 105.)

Továbbjutott a Hapoel, 2-2-es összesítéssel, 11-esekkel 4-3

// HIRDETÉS
Különvélemény

A fény győzedelmeskedésének már az újkőkorszak óta szemtanúja az emberiség – miért lenne ez most másképp?

Sánta Miriám

December 21-22. a téli napfordulót jelzi. Van néhány dolog, ami örökérvényű és zsigeri.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Venus és Nichita Ulrache találkozása az erdélyi prózairodalom boncasztalán

Sánta Miriám

Kollégánk és barátunk írt egy könyvet, mi pedig beszámolunk arról, hogy milyen volt a bemutatója. De legalábbis megközelítőleg.

„A restitúció a román demokrácia egyik valódi fokmérője”

Sólyom István

A romániai visszaszolgáltatási eljárás során nem lehet jogbiztonságról beszélni – mondta dr. Murádin János történész a Sapientia EMTE Kolozsvári Karán tartott VII. Társadalomtudományi Seregszemlén.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Felháborították az adóemelések, öt kiló aprópénzzel jelent meg a városházán egy férfi
Főtér

Felháborították az adóemelések, öt kiló aprópénzzel jelent meg a városházán egy férfi

További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.

Először rendeznek kutyaszánhúzó világbajnokságot Romániában – Kiss Attila főszervező, óradnai plébános a sportág szépségéről, nehézségeiről, evangelizációról - VIDEÓ
Krónika

Először rendeznek kutyaszánhúzó világbajnokságot Romániában – Kiss Attila főszervező, óradnai plébános a sportág szépségéről, nehézségeiről, evangelizációról - VIDEÓ

Első ízben rendeznek Romániában kutyaszánhúzó világbajnokságot: február 6–8. között a Beszterce-Naszód megyei Rotunda-hágón mérik össze erejüket a sportág legjobbjai.

Nem akar népszerűtlen megszorításokat alkalmazni, inkább lemondott egy erdélyi város polgármestere – hírek szerdán
Főtér

Nem akar népszerűtlen megszorításokat alkalmazni, inkább lemondott egy erdélyi város polgármestere – hírek szerdán

Óra közben omlott rá a diákokra egy iskolai tanterem mennyezete, az épületet nemrég tatarozták. A villanyáram brutálisan megdrágult egy év alatt, de más termékekért és szolgáltatásokért is jóval többet fizetünk – itt a friss statisztika.

A világ túlsó végén fogták el a két legkeresettebb román bűnöző közül az egyiket
Székelyhon

A világ túlsó végén fogták el a két legkeresettebb román bűnöző közül az egyiket

Két romániai is szerepel az Europol nemzetközi körözési listáján mint a legkeresettebb bűnözők. Indonéziában fogták el közülük az egyiket.

Románia megvalósításai után áhítozik az euróövezet tagja
Krónika

Románia megvalósításai után áhítozik az euróövezet tagja

Miközben Bulgária a jelenlegi ütemben 30 év múlva fogja befejezni tervezett autópályáit, Románia új rekord előtt áll a sztrádaépítés terén – állítja párhuzamba a két szomszédos ország közúti infrastrukturális megvalósításait a bolgár Sega hírportál.

Elszakadt a cérna: több ezren tüntettek tegnap este a megszorítások miatt, könnygázt vetettek be a csendőrök
Székelyhon

Elszakadt a cérna: több ezren tüntettek tegnap este a megszorítások miatt, könnygázt vetettek be a csendőrök

Több ezren tüntettek csütörtök este a bukaresti Győzelem (Victoriei) téren az Ilie Bolojan vezette kormány ellen.

// még több főtér.ro