// 2026. szeptember 27., vasárnap // Adalbert

Utakat javítanak Maros és Hargita megye között

// HIRDETÉS

Azért csak most, mert Maros megye korábbi vezetése nem volt partner.

A Maros és Hargita megyei településeket összekötő megyei utak felújításáról tárgyalt kedden a két megye önkormányzatának elnöke.

A Maros megyei önkormányzat közleménye szerint Borboly Csaba Hargita megyei elnök és Péter Ferenc Maros megyei elnök közösen járta végig a megyehatár által elvágott és emiatt leromlott három utat. Borboly Csaba elmondta, hogy a Hargita megyei önkormányzat már korábban korszerűsíteni szerette volna ezeket az utakat, de nem talált partnerre Maros megye korábbi vezetésében. A mostani együttműködést az teszi lehetővé, hogy a júniusi választást követően Maros megye élére is az RMDSZ színeiben megválasztott elnök került.

„A közös erőfeszítés haszonélvezői a szétválasztott közösségek lesznek. Ezeknek az utaknak a járhatóvá tétele hatással lesz a rokoni és gazdasági kapcsolatokra egyaránt. Vissza kell építeni, amit leromboltak, és jó, hogy erre megvan a közös szándék" - idézte a közlemény Borboly Csabát.

Péter Ferenc szerint prioritási sorrendet kell felállítani az utak felújításában, de a két megyét összekötő valamennyi utat korszerűsíteni kell. „Az útfelújítás következtében remélhetőleg könnyebb lesz a helyi lakosság élete, és az áthaladó forgalom révén fellendül a térség gazdasága, illetve a turizmus" - jelentette ki a Maros megyei elnök.

A két megye elöljárói az Etéd-Siklód-megyehatár-Sóvárad, a Gagy-megyehatár-Bözöd-Erdőszentgyörgy, valamint az Etéd-megyehatár-Bözödújfalu utak felújításáról egyeztek meg.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év
Főtér

Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év

Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.

Országos botrány kialakulóban az iskolai egyenruha kötelezővé tételéről, tiltakoznak a magyar diákok is
Krónika

Országos botrány kialakulóban az iskolai egyenruha kötelezővé tételéről, tiltakoznak a magyar diákok is

Megosztó kérdésnek bizonyul Romániában az iskolai egyenruha kötelezővé tétele, miután a szenátus már rábólintott a tervezetre, aminek sok pedagógus és szülő nem örül, magyar diákszervezetek pedig tiltakoznak ellene.

A Fotógróf
Főtér

A Fotógróf

Túlzok, persze, amikor azt mondom: amit a múlt század második felében Szabó Tamás kolozsvári fotóművész nem látott, azt nem volt érdemes látni. De nem túlzok, amikor azt mondom: mindent látott, amit fontos volt látni.

Hegyimentőket is riasztottak, hogy sürgősen elsősegélyt nyújtsanak, de már nem tudták megmenteni az életét
Székelyhon

Hegyimentőket is riasztottak, hogy sürgősen elsősegélyt nyújtsanak, de már nem tudták megmenteni az életét

Mentőegységeket, köztük hegyimentőket riasztottak egy súlyos balesethez szombaton délután a Maros megyei Nyárádremete közelébe, egy nehezen megközelíthető területre.

Októbertől jön az új útdíjfizetési rendszer, sokaknak okozhat majd fejfájást
Krónika

Októbertől jön az új útdíjfizetési rendszer, sokaknak okozhat majd fejfájást

Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.

Egyedül ő nem énekelte a román himnuszt a válogatottból, hamar magyarázatot talált rá a sajtó
Székelyhon

Egyedül ő nem énekelte a román himnuszt a válogatottból, hamar magyarázatot talált rá a sajtó

Nem énekelte Románia himnuszát a labdarúgó-válogatott egyik kezdő játékosa a péntek esti Svédország–Románia mérkőzés előtt. A román sajtó utánajárt, mi lehet a háttérben.

// még több főtér.ro