// 2024. október 1., kedd // Malvin
Ionapot chivanoc maghiaroc!

Üljön le, kapaszkodjon meg, esetleg hajtson fel egy kupica rövidet: Iohannis üzent a magyaroknak a nemzeti ünnepen!

A német származású román elnök 2014-es megválasztása óta először méltatja erre a magyar közösséget.

Ez a járványhelyzetben megült március 15-e számos szempontból rendhagyó, de Klaus Iohannis román államfő most rátett még egy lapáttal: váratlanul arra méltatta az erdélyi, partiumi és bánsági magyar közösséget, hogy köszöntse a nemzeti ünnepen. Ez szinte azzal egyenértékű, mintha a Szamosban, a Körösben vagy a Küküllőben kétfejű, svédül beszélő repülő bálnák jöttek volna világra. Iohannis ugyanis – annak ellenére, hogy ő maga is kisebbségi származású – egyszer sem ereszkedett le addig a magyar nemzeti ünnepen, hogy köszöntse az ország magyar nemzetiségű polgárait, holott elődje, az azóta szavazatszerzési okokból magyarellenes hőbörgővé avanzsált Traian Băsescu ezt rendszeresen megtette, a mindenkori miniszterelnökök pedig már régóta üzennek a magyaroknak március 15-én. Persze ne számítsunk valami nagyszabású szerelmi vallomásra, esetleg arra, hogy megbánást tanúsítana a tavaly tavaszi magyarellenes uszítás miatt. A szöveg hemzseg a szokásos panelektől, közhelyektől, úgyhogy egyetlen pozitívum mondható el róla: az, hogy megszületett. Az üzenetben Iohannis – illetve a beszédírója – úgy fogalmaz: a nemzetiségek közötti harmónia megvalósítása révén erős és jólétben élő társadalom jön létre. „Az önök, magyar nemzetiségű román állampolgárok számára a mai nap alkalmat ad az önök által vallott értékek megmutatására, amelyek egyesítették önöket nemzetként, és arra is, hogy büszkén megmutassák nemzeti identitásukat” – fogalmaz Iohannis. Az elnök üzenetében arra is kitér, hogy a magyar közösség jelentős mértékben hozzájárult Románia európai integrációjához, a demokratikus értékekhez való visszatéréshez, valamint ahhoz, hogy „társadalmunk az emberi és kisebbségi jogok alapjára helyezkedjen”. „Ezek közös utunk alapjai egy európai jövő érdekében, amely jelzi, hogy alaposan megértettük a múlt tanulságait” – áll az üzenetben. Megemlítette természetesen a járványhelyzetet is, amely kapcsán úgy vélte, hogy a pandémia elleni küzdelem is megmutatta: a románok és a magyarok képesek közösen gyümölcsöztetni kiemelkedő tulajdonságaikat és emberi potenciáljukat. „Együtt, a nemzetiségek közötti harmónia biztosítása révén erős és jólétben élő társadalom alapjait építjük, egy olyan közös projektet, amelyben a romániai magyar kisebbségnek és kiemelkedő teljesítményének is megvan a helye” – áll az üzenetben. Florin Cîțu miniszterelnök is hasonló hangvételű üzenetben köszöntött, és ő is első alkalommal, de erre mentsége van: ez az első, miniszterelnökként eltöltött március 15-éje. A kormányfő üzenetében úgy fogalmaz: kultúránkban és hagyományainkban különbözünk, de ezek a különbségek nem választanak el bennünket, nem vagyunk vetélytársak, éppen ellenkezőleg, egységesnek kell lennünk a sokszínűségben, erősebbekké és bölcsebbekké kell válnunk, együtt kell építkeznünk, értékeket kell teremtenünk. A különbségek megértése és a másik értékeinek értékelése hozzájárul egymás megismeréséhez, és ezzel együtt egy harmonikus együttéléshez. Ezen szép, veretes és eredeti gondolatokkal kívánunk mi is kellemes nemzeti ünnepet mindenkinek.

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész

Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.

Fortélyok, hogy biztosan sikerüljön a savanyú káposzta
Krónika

Fortélyok, hogy biztosan sikerüljön a savanyú káposzta

Sokan nem akarnak lemondani a saját készítésű savanyú káposztáról akkor sem, ha tömbházban élnek, hiszen az erdélyi gasztronómiának elengedhetetlen része a sok vitamint tartalmazó, rengetegféleképpen elkészíthető eledel.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak
Székelyhon

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak

Tömegverekedés tört ki pénteken egy székelyudvarhelyi szórakozóhelyen, ahol egy gólyabál utáni bulit szerveztek. Információink szerint fejszékkel, botokkal, illetve a széttört berendezés darabjaival estek egymásnak. A rendőrség nyomoz az ügyben.

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében
Krónika

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében

Több mint harmincan megsérültek, amikor egy szír férfi felgyújtott egy lakóházat Éjszak-Rajna-Vesztfália központjában, Essenben.

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult
Székelyhon

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult

Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

// még több főtér.ro