Új pályázatokra valószínűleg csak jövőre nyílik lehetőség, de reménykedhetnek az alternatív fűtésrendszereik beszerzésének támogatásában mindazok, akik 2011. június 1-je és július 15. között jelentkeztek a Zöld Ház program kiírásaira.
Újraindul a Zöld Ház program – jelentette be hétfőn Korodi Attila környezetvédelmi miniszter. Első körben a 2011. június 1-je és július 15. között leadott, ám el nem bírált pályázatok kerültek terítékre, illetve utalják a támogatást azoknak a nyertes pályázóknak, akiknek az iratcsomóját már elbírálták, de finanszírozási szerződést még nem kötöttek velük. Idén megközelítőleg 13 ezer személy kapja meg a Zöld Ház program keretében elnyert finanszírozást.
A tárcavezető kitért néhány műszaki részletre is, rámutatott egyebek mellett arra, hogy a vissza nem térítendő támogatásra vonatkozó szerződés csakis az aláírás napjától a projekt végéig érvényes, időtartama pedig nem haladhatja meg az aláírástól számított 12 hónapot. Elmondta továbbá, tudatában vannak annak, hogy mivel a program elég hosszú ideig stagnált, számolni kell bizonyos eltérésekkel. Sok pályázat esetében például az eredeti terv már nem felel meg a piacon található technológiai megoldásoknak, vagy éppen a pályázó szükségleteinek, ezért a szaktárca és a Környezetvédelmi Alap biztosítja az eredeti projekt módosításának lehetőségét azzal a céllal, hogy minden felszerelt berendezés maximálisan hatékony legyen.
Korodi ugyanakkor megjegyezte, szeretné mielőbb újraindítani a 2008 és 2011 között sikeresen működő programot, de lehetséges, hogy csak jövőre lesznek új kiírások.
„Mindannyian tudjuk, hogy a Zöld Ház programnak nem csak környezetvédelmi hozadéka van, illetve az nem csak a hőenergia fogyasztást csökkenti, hanem az egyes személyek költségeit is, hiszen lényegesen kisebb lesz a fűtésszámlájuk. 2008-ban ez fűtés esetében 30 százalékos megtakarítást jelentett, meleg víz esetében pedig 60 százalékosat. Tekintettel a mai technológiai megoldások hatékonyságára, a megtakarított összeg ma már jelentősen nagyobb lehet” – véli Korodi.
Mint ismeretes, a Zöld Ház program keretében alternatív fűtésrendszerek beszerzésére pályázhattak a lakosok.
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.
Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.
Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
A székelyudvarhelyi Vándor székely-szobor eltávolításáért pereskedő Bogdan Ionescu ügyvéd a Krónikának elmondta: három, Wass Albert néven látható „hasonmás” szobrot talált Magyarországon. Szakács-Paál István polgármester szerint az udvarhelyi az eredeti.
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
Öt ember, köztük egy hétéves gyermek is megsérült a vasárnap este Nagyszebenben történt közúti balesetben, amelyben egy rendőrségi jármű is érintett volt.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) hétfőn felvételeket tett közzé a Călin Georgescu mogoșoaiai villájában tartott házkutatásról.
Továbbá: AUR-os politikusokat zártak fogdába a juhásztüntetésen kitört zavargások miatt. És egy híd beszakadt egy teherautó alatt, ezért Csíkból nehéz Bákóba jutni.

Az uniós átlag duplájával drágult a benzin augusztusban. Nem sokáig maradt rácsok mögött Călin Georgescu.

Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…

Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.

Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Kelemen Hunor már egy tapasztalt minisztériumi szakemberekből álló kormányt is el tudna képzelni. Elhunyt Románia legidősebb embere.

Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.

További híreink: Grindeanu szívhatja meg a leginkább a kormányválságot, amit éppen a PSD robbantott ki, Nicușor Dan pedig New Yorkból akar újabb miniszterelnök-jelöltet nevesíteni.