Törökországgal felbontották a tárgyalásokat, így Románia ismét hiú ábrándokat dédelgethet arról, hogy megszerzi a németek bizalmát.
Az elmúlt másfél évben találgatásokból nem volt hiány azzal kapcsolatosan, hogy melyik kelet-európai országban hozhatja létre új gyártási üzemét a Volkswagen. A lehetséges országok között felmerült Magyarország, Románia, Szerbia, Bulgária és Törökország is, de a német beruházó tulajdonképpen az utóbbi két ország között vacillált.
A törökök már egészen közel kerültek ahhoz, hogy megszerezzék a milliárd eurós nagyságrendű beruházást: a felügyelőbizottság jóváhagyta a tervet, miszerint egy évi 300 ezer gépkocsi összeszerelésre alkalmas, 4 ezer embert foglalkoztató üzemet építenek fel Izmirtől nagyjából 20 kilométerre lévő Manisánál. A végleges döntést a napokban hozták volna meg, de elhalasztják miután a török hadsereg nemrég offenzívát indított a kurdok ellen Északkelet-Szíriában.
Arad volt polgármestere, Gheorghe Falcă korábban tárgyalásokat folytatott a német cégcsoporttal. A jelenlegi EP-képviselő abban bízik, hogy a város ismét szóba jöhet lehetséges helyszínként. A román kormány korábban két ajánlatot is tett a németeknek, az aradi önkormányzat pedig egy 1 100 hektáros ipari területet bocsátott volna a rendelkezésükre, melyet alkalmasnak találtak a tárgyalópartnerek.
Az üzemben hagyományos belső égésű motorral működő Volkswagen Passat és Skoda Superb kocsikat gyártanának az Európai Unió keleti részén fekvő országok piacára. A Volkswagen Passatot jelenleg az alsó-szászországi Emdenben gyártják, a Skoda Superbet pedig a csehországi Kvasiny-ben. Az emdeni üzemet a tervek szerint elektromos meghajtású kocsik gyártására állítják át, a csehországi üzemet pedig városi terepjáró modellek gyártására.
Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
Ha az ember előtt megnyílnak a dobrudzsai népek kapui, és jól figyel, láthatja: ha az a nép maroknyi, akkor jól elfér a nemzetállam tenyerén.
Moharos Attila az egykor szolgaként, most pásztorként élő Fülöp Levente életútjáról készített dokumentumfilmet.

Személygépkocsi ütközött egy mikrobusszal vasárnap este a Bihar megyei Tótiban, 9 személy megsérült, az egyik utas életveszélyes sebeket szenvedett.
Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.
Két autó ütközött vasárnap délben a 11-es országúton, Réty közelében. Négyen megsérültek.
Szoros verseny nyomán Markó Attila kapta meg az RMDSZ szórványképviselői helyét a Szövetségi Állandó Tanács (SZÁT) hétfői ülésén született döntés értelmében. Az alakulat döntéshozó szerve az EMSZ és az MPE számára is befutó helyet biztosított.
Elsöprő sikert aratott mind a mentorok, mind pedig a közönség körében a székelyudvarhelyi Abodi-Nagy Blanka, aki 13 évvel ezelőtt már egyszer részt vett a magyarországi X-faktor tehetségkutatóban. Hétvégén megújulva tért vissza.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.

A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.

Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.

És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.

… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.

Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.

Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.

A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.

Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.

Hejj, micsoda PR-nyomulás lesz, ha rendesen beindul a választási kampány. Csakhogy ez a természetet nem érdekli, Galac megyében ötre emelkedett az áradás halálos áldozatainak száma.