Legalábbis ilyesmiről nem tettek említést az illetékesek.
Újabb segélycsomagot küld Románia az orosz invázió ellen harcoló Ukrajnának. Az országos katasztrófavédelmi testület szerdán ült össze, hogy a háborúban álló szomszédos országnak szállítandó újabb támogatásról döntsön, az ülésen pedig határozat született arról, hogy
Fegyver küldéséről továbbra sincs szó, bár az ukrán külügyminiszter néhány hete Bukarestben azt kérte, hogy Románia is támogassa fegyverekkel az oroszok elleni háborúban országát.
Bukarest ugyan ettől nem zárkózott el egyértelműen, de nem is rohan a fegyverszállításokkal.
A kormány tagjai többször is jelezték, hogy a védelmi minisztériumot megbízták egy elemzés kidolgozásával arról, milyen következményekkel járna, ha Románia fegyvert is szállítana.
Sorin Grindeanu miniszterelnök-helyettes kijelentette: igaz, hogy Románia a NATO és az Európai Unió tagja, de emellett
márpedig az ország rendelkezik a két szövetség tagjai közül a leghosszabb, több mint 600 kilométeres közös határszakasszal Ukrajnával.
Románia eddig egyéb segélyek mellett lőszert és golyóálló mellényeket szállított Ukrajnának.
Három és fél évtizeddel a diktatúra bukása után a romániai polgárok közel fele ismét rábólintana egy „kevésbé demokratikus” rendszerre.
Romániában szinte mindenkinek saját ingatlanja van – ennek történelmi okai vannak. Romániának azonban fokozott digitális sérülékenysége is van – ennek pedig jelenkori okai vannak.
Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.
Ideje lecserélni a korábbi évtizedek szenvedéseire reflektáló román–magyar megbékélés fogalmát a pragmatikus együttélés kifejezésére, a tisztességes Európáért folytatott közös román–magyar párbeszédre. Vége az MCC-történészkerekasztalnak.
A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.
A legfrissebb amerikai hírszerzési értékelések szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök a következő néhány évben korlátozott támadást indíthat egy NATO-tagállam ellen, hogy próbára tegye a katonai szövetség elszántságát.
A városi ember hőkupola idején igyekszik felhúzódni a hegyekbe, ha nem kedveli a mediterrán éghajlatot. Ahonnan a helyiek bármit megadnának, ha elmehetnének a világon bárhova.
Lassan kezd visszaállni a rend a csíkszeredai Fürdő utcában, ahol kedden este egy ittas, jogosítvány nélküli sofőr autója csapódott egy családi házba. Az ablakot már sikerült helyreállítani, a fal sérült részét azonban még ki kell bontani.
Sok román állampolgár még mindig az 1997-es mintára kiállított személyi igazolványt használja, azonban ezt fokozatosan kivonják a forgalomból, amint az új elektronikus és egyszerű személyi igazolványok országszerte elérhetővé válnak.
Nicușor Dan államfő pénteken visszaküldte a parlamentnek újratárgyalásra a 2026-ban 859 barnamedve megelőző célú kilövését lehetővé tevő törvényt.
Közben sikeres volt az uszályok elsüllyesztése a csernavodai atomerőműnél, emelkedett a Duna vízszintje. Elfogták a kolozsvári férfit, aki hamis Untold-belépőkkel százakat verhetett át.

Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.

A rendőrség vizsgálódik Kolozsváron egy fesztiválbelépőkkel elkövetett lehetséges csalás ügyében, a károsultak között sok a magyar diák. Közben alig néhány szavazat hiányzik egy PSD-RMDSZ-kormányhoz.

Energiatakarékosságra hívja fel a lakosságot a kormány. Továbbá: gondatlanságból elkövetett emberöléssel vádolnak egy hegyi vezetőt a Bucsecs-hegységben történt baleset miatt.

További híreink: egy nő a hátsó kertben ásta el a halott nagymamáját, majd továbbra is felvette a nyugdíját, egy kistelepülésen pedig teljesen lekapcsolják a közvilágítást.

… egy polgármester bemutat a fogyasztás csökkentésére felszólító ideiglenes miniszterelnöknek és égeti a villanyt… és nem tudtuk, mi hiányzott: Victor Ponta új pártot alapít!

Önkéntes villamosenergia-fogyasztáscsökkentést kért a kormány a nagyvállalatoktól. Hivatali visszaéléssel vádolja a DNA Ráduly István Kovászna megyei prefektust.

További híreink: sziklát akart a Dunába robbantani a hadsereg, egyelőre sikertelenül, az illetékes szerint pedig semmiféle korlátozás nem lesz a lakossági áramfogyasztásban.

Százszázalékos kamatra adott kölcsönt a letartóztatott uzsorás. Akár 40 fok is várható vasárnap a nyugati országrészben.

A Sanitas pedig pénteken felfüggesztette az általános sztrájkot az egészségügyben, de bármikor újrakezdhetik.