A régi ismerősöket, a topcsapatokat és a simán verhetőeket is elkerülte az épp belső konfliktusokkal küszködő román bajnok az Európai Konferencialigában.
Nem jön újra Kolozsvárra a Roma vagy Basel, sem a Slavia vagy a Lincoln Red Imps, de a Tottenham sem. Az először kiírt Konferencialiga isztambuli sorsolásán a holland és a cseh bajnokság bronzérmese mellett a dán élvonal hatodik helyezettjét fogta ki az éppen új edzőt kereső CFR.
Viszonylag fiatal klub, 1967-ben alapították, de időnként kibújik a holland focit uraló Ajax–PSV–Feyenoord nagy hármas árnyékából. Két bajnoki cím (1981, 2009) és négy Holland Kupa (1978, 1981, 1982, 2013) játszott már döntőt az UEFA-kupában (1981-ben, az angol Ipswich ellen), 2004 folyamatosan szerepel az európai kupákban, és csupán négy olyan éve volt ezalatt, hogy nem érte el a csoportkört.
A keret értékét 89 millió euróra becsülik (a CFR-nél ez 30 millió), ebből a holland válogatott – jelenleg sérült – 21 éves védő, Owen Wijndal egymaga 17,5 milliót ér. A CFR-hez hasonlóan az Európa Ligából került át az EKL-be, a vasutascsapat régi ismerőse, a Celtic ejtette ki (2-0 és 1-2).
Inkább erős közép-, mint topcsapat a cseh futballban, bajnoki cím nincs is, csak két kupagyőzelme (1998, 2013). Európában sem vitézkedtek eddig, legnagyobb sikerük az Európa Liga csoportkörébe jutás három évvel ezelőtt.
A mai viszonyok közt kissé anakronisztikus módon egy ghánai csatár, Torfiq Ali-Abubakar kivételével kizárólag cseh játékosok vannak a 10,35 millió eurót érő keretben. Őket is a Celtic ejtette ki az Európa Ligából (2-4 és 0-3), az EKL play-off körében viszont nagyon elverték a szlovák Zsolnát (5-1 és 3-0).
Alig 18 éve jött létre hat másik helyi klub összeolvadásával, legjobb bajnoki eredménye eddig egy 2013-as bronzérem. Szintén az EL-ből érkezik, ahol az utolsó körben megszorongatta a Galatasaray-t (1-1 és 1-2). A keret értéke itt is 10 millió, ebből a svéd kapus, Patrik Carlgren egymaga egymilliót tesz ki.
A-CSOPORT: LASK (osztrák), Maccabi Tel-Aviv (izraeli), Alashkert (örmény), HJK (finn)
B-CSOPORT: KAA Gent (belga), Partizan Belgrád (szerb), Flora Tallinn (észt), Anorthoszisz Famaguszta (ciprusi)
C-CSOPORT: AS Roma (olasz), Zorja Luhanszk (ukrán), CSZKA Szófia (bolgár), Bödö/Glimt (norvég)
D-CSOPORT: AZ Alkmaar (holland), Kolozsvári CFR, FK Jablonec (cseh), Randers (dán)
E-CSOPORT: Slavia Prága (cseh), Feyenoord (holland), Union Berlin (német), Maccabi Haifa (izraeli)
F-CSOPORT: FC Köbenhavn (dán), PAOK (görög), Slovan (szlovák), Lincoln Red Imps (gibraltári)
G-CSOPORT: Tottenham (angol), Rennes (francia), Vitesse Arnhem (holland), Mura (szlovén)
H-CSOPORT: FC Basel (svájci), Qarabag (azeri), Kairat Almati (kazah), Omonia Nicosia (ciprusi)
Mi köze van Stanley Kubricknak és a 2001: Űrodüsszeiának a jégmadarakhoz? Semmi, bizonyára semmi.
Erőfeszítés, amely célt nem ér, mozdulat, amely sziklát gördít, hogy az újra és újra visszahulljon.
A modern technika segítségével ma már bármit el lehet mondatni bárkivel olyan hitelesnek tűnő videókban, amik a legtöbb embert képesek megtéveszteni. Hogyan szúrjuk ki a deepfake tartalmakat?
Antagonisztikus ellentét feszült a két ország között Erdély kérdésében, ami alapjaiban határozta meg a diplomáciai kapcsolatokat a múlt század húszas éveiben – mondja Marchut Réka történész.
Európa-szerte keresnek két eltűnt Szilágy megyei lányt. A kabátjával együtt a 4000 eurós megtakarítását is odaajándékozta egy 88 éves nő. Kétszázezer lejt lopott volt élettársától egy baróti nő.
Nemzetközileg körözött bűnözőt vett őrizetbe a resicabányai közlekedésrendészet egy közúti rutinellenőrzésen. A férfi hamis iratokkal igazolta magát, de kiderült, hogy gépjárművezetői jogosítványa sincs.
Az AUR Călin Georgescut támogatja az elnökválasztáson, jelenleg ő a legnépszerűbb jelölt. A Wizz Air hat új, európai járatot jelentett be.
Január 20-án megkezdődtek a munkálatok az erdélyi autópálya Berettyószéplak és Bisztraterebes közötti szakaszán – jelentette be a közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAIR) vezérigazgatója.
Ismét civil beavatkozás szükségeltetik a történelmi Magyarország, illetve a jelenlegi Románia legrégebbi hegyi vasútjának megmentése érdekében. A román állami vasúttársaság ugyanis beszüntette a közlekedést hétköznapokon.
2025 különösen nehéz évnek ígérkezik: a Deloitte legfrissebb, több mint 130 vállalat bevonásával végzett tanulmánya szerint a gazdasági környezet bizonytalansága miatt számos cég elbocsátásokat tervez.
Újabb fejlemények az ellopott dák kincsek ügyében. Nem újdonság: megint túl meleg lesz évszakhoz képest.
Újabb fejlemények az ellopott dák kincsek ügyében. Nem újdonság: megint túl meleg lesz évszakhoz képest.
Bukarestben nagy az izgalom az ellopott aranytárgyak miatt. A PNL megszavazta, hogy Crin Antonescu legyen a párt elnökjelöltje. Az energiaügyi miniszter szerint továbbra is ellenzik, hogy a magyar MVM felvásárolja az E.ON romániai energiaszolgáltatót.

… Georgescu úr lila ködökben úszva összekeverte I. Károly román (de német származású) királyt a dákokkal… és három Maros megyei polgár 10 tonnányi (!) fémlapot lopott a vasúttársaságtól.
… Georgescu úr lila ködökben úszva összekeverte I. Károly román (de német származású) királyt a dákokkal… és három Maros megyei polgár 10 tonnányi (!) fémlapot lopott a vasúttársaságtól.
Tüntetések zajlottak Bukarestben a román nemzeti ünnep alkalmából, összetűzések is követték. Sminktermékeket vásárolt közpénzből egy Gorj megyei városháza.
Tüntetések zajlottak Bukarestben a román nemzeti ünnep alkalmából, összetűzések is követték. Sminktermékeket vásárolt közpénzből egy Gorj megyei városháza.
Európa-szerte keresnek két eltűnt Szilágy megyei lányt. A kabátjával együtt a 4000 eurós megtakarítását is odaajándékozta egy 88 éves nő. Kétszázezer lejt lopott volt élettársától egy baróti nő.
Európa-szerte keresnek két eltűnt Szilágy megyei lányt. A kabátjával együtt a 4000 eurós megtakarítását is odaajándékozta egy 88 éves nő. Kétszázezer lejt lopott volt élettársától egy baróti nő.
Az AUR Călin Georgescut támogatja az elnökválasztáson, jelenleg ő a legnépszerűbb jelölt. A Wizz Air hat új, európai járatot jelentett be.
Az AUR Călin Georgescut támogatja az elnökválasztáson, jelenleg ő a legnépszerűbb jelölt. A Wizz Air hat új, európai járatot jelentett be.
Egy bukaresti férfi pedig egy este alatt kétszer bukott le ittas vezetés közben.
Egy bukaresti férfi pedig egy este alatt kétszer bukott le ittas vezetés közben.
Nagy a gyógyszerhiány az országban. Továbbá: négy új határmenti összeköttetés lesz Románia és Magyarország között.
Nagy a gyógyszerhiány az országban. Továbbá: négy új határmenti összeköttetés lesz Románia és Magyarország között.
Öt ukránt mentettek ki a máramarosi hegyekből. Román állampolgár is van a Hamász által szabadon engedett izraeli foglyok között. Călin Georgescu anyja, Aneta Popescu legionárius volt, tokkal-vonóval.
Öt ukránt mentettek ki a máramarosi hegyekből. Román állampolgár is van a Hamász által szabadon engedett izraeli foglyok között. Călin Georgescu anyja, Aneta Popescu legionárius volt, tokkal-vonóval.
A román egészségügyben pedig még a betegek is a betegek ellenségei.