Öltözői verekedés, kirúgott edző, vad ultrák, botrány – így esett ki a CFR az Európa Ligából

4-0-s első mérkőzések után ritkán játszanak emlékezetes visszavágókat az labdarúgó európai kupákban, de a Kolozsvári CFR-nek és a Crvena Zvezdának sikerült egy minden szempontból speciális meccset játszani.

Hirdetés

Már ott lehetett tudni, hogy különleges este lesz a Fellegváron, amikor a mérkőzés előtt több száz vad szerb ultra tűnt fel a stadion körül. És bár az UEFA a járvány miatt jelenleg tiltja a vendégszurkolók utazását, a CFR a meccs kezdetén mégis beengedte őket a vendégszektorba – mint utólag kiderült, Olivier Chovaux UEFA-delegátus adta meg erre az engedélyt.

A szerbek végigüvöltötték a meccset, egy másik Olivér, Michael Oliver angol bíró pedig gyorsan be is fújt csapatuknak egy 11-est egy szöglet utáni kavarodásnál. A gól után pedig hiába focizott jól a CFR, számos helyzetéből csak egyet használt ki, Debeljuh közeli fejesével. A második félidőben Deac 11-est is hibázott, de ekkor már megint a szerbek vezettek, Pavkov a kolozsvári cserekapus Balgradeantól kapta a gólpasszt.

A meccs után a szerb szurkolók alig engedték be az öltözőbe a játékosaikat, miközben a CFR-nél már állt a bál:

Ioan Varga tulajdonos a kiesés miatti dühében azonnal kirúgta az alig három hónapja kinevezett edzőt, Marius Șumudicát és teljes stábját, valamit Marin Copilu klubelnököt is, beharangozva a 2018 és 2020 között három bajnokságot nyerő, tavaly novemberben menesztett Dan Petrescu visszatérését.

És bár a CFR-nél sem ez az első eset, hogy a klub a bajnokság első helyén állva vált edzőt, olyan még nem volt, hogy százszázalék is kevés legyen a maradáshoz: Șumudică tudása ugyan az európai kupákhoz látványosan kevés volt, de a Liga 1-ben hatból hatot nyert eddig.

Hirdetés

Szerb újságírók felvételei szerint a CFR öltözőjében verekedés is volt a mérkőzés után, ilyen hangulatban várja a klub az Európai Konferencia Liga pénteki sorsolását és a FCSB elleni vasárnap esti rangadót.

Az edzőváltás péntek reggelre már balkáni szappanoperába csapott át: Varga testőrei már a stadionba se engedték be az edzésre készülő Șumudicát és a játékosokat. Az edző szerződésbontása egyelőre még nincs lepapírozva, de a tulajdonos úgy döntött, inkább délután legyen az edzés, hátha addig hivatalosan is megválhat az alig 15 meccsnyi türelmet kapott trénerétől.

Európa Liga, play-off kör, visszavágó:
Kolozsvári CFR–Crvena Zvezda Belgrád 1-2 (Debeljuh 34., illetve Katai 4. – 11-esből, Pavkov 54.)
Kiállítva: Rodriguez (CFR, 78.)
Továbbjutott a Crvena Zvezda, 6-1-es összesítéssel.

Hirdetés