// 2024. október 3., csütörtök // Helga
járvány

Újabb áldozatot követelt az influenza Erdélyben, de pánikra nincs ok

A kínai koronavírus még nem fertőzött meg román állampolgárt – mondják a hatóságok.

Miközben világszerte nagy a nyugtalanság a Kínában felbukkant, és ott már 80 ember halálát okozó koronavírus miatt, a romániai egészségügyi hatóságok közölték hétfőn, hogy a nagyszebeni megyei kórházban influenza következtében elhunyt egy 43 éves férfi. Az áldozatot még január 12-én vitték kórházba, és vasárnap halt meg. A kórház közölte: a férfi állapota folyamatosan romlott, és végül nem tudták megmenteni az életét. Idén ez a negyedik influenza miatti haláleset, korábban Argeş, Dâmboviţa és Hunyad megyében követelt halálos áldozatot a járvány. A román egészségügy-minisztérium viszont igyekszik mindenkit megnyugtatni, hogy az influenza koronavírus veszélye miatt minden Kínából érkező személyt figyelemmel kísértek az egészségügyi hatóságok, és bár voltak riasztások Kolozsváron, Temesváron, Konstancán és Bukarestben, egyik esetben sem igazolódott a fertőzöttség. „Speciális intézkedésekre készülünk a mioveni-i népdalegyüttes esetében is, melynek 25 tagja kedd délután 15 órakor érkezik az otopeni-i repülőtérre Pekingből. A nagykövetség alkalmazottjai már felvették velük a kapcsolatot. Ami pedig a zenekar tagjait illeti, akik egy 40 napos turnén voltak Kínában, a megyei közegészségügyi igazgatóságok naponta ellenőrzik egészségi állapotukat. Mindeddig nem merült fel az új koronavírussal való fertőződés gyanúja a zenekar egyik tagjánál sem” – tájékoztatott a bizottság. Az akciótervnek megfelelően mindenekelőtt a repülőtereken vezetnek be biztonsági intézkedéseket: többek között tájékoztató plakátokat helyeznek ki az utasok számára és hőkamerás kapukat fognak elhelyezni, amelyek érzékelik a repülőkkel érkező utasok testhőmérsékletét, a lázas utasokat pedig azonnal orvosi rendelőbe kísérik kivizsgálásra.

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Jó hír a nyugdíjasok egy részének: szolidaritási együtthatót tervez a kormány
Krónika

Jó hír a nyugdíjasok egy részének: szolidaritási együtthatót tervez a kormány

Simona Bucura Oprescu munkaügyi miniszter hétfőn bejelentette, hogy egy „szolidaritási együttható” bevezetésével fog növekedni a fogyatékkal élők nyugdíja.

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én
Főtér

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én

Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak
Székelyhon

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak

Tömegverekedés tört ki pénteken egy székelyudvarhelyi szórakozóhelyen, ahol egy gólyabál utáni bulit szerveztek. Információink szerint fejszékkel, botokkal, illetve a széttört berendezés darabjaival estek egymásnak. A rendőrség nyomoz az ügyben.

Sokaknak hoz októberben nagyobb nyugdíjat a postás
Krónika

Sokaknak hoz októberben nagyobb nyugdíjat a postás

Október 1-jén, az idősek világnapján lép érvénybe a nyugdíjak adómentességi küszöbét 3000 lejre emelő törvény – emlékeztetett egy keddi Facebook-bejegyzésében Marcel Ciolacu miniszterelnök.

Az ügy kivizsgálását kérte és felmondott az újszülöttosztály vezetője
Székelyhon

Az ügy kivizsgálását kérte és felmondott az újszülöttosztály vezetője

Hivatalosan még nem nyújtott be panaszt a Facebook közösségi oldalon nyílt levelet megfogalmazó hölgy, aki a csíkszeredai kórház újszülöttosztályának vezetőjét vádolta. Mégis van következménye a nyílt levélnek: a főorvos felmondott.

// még több főtér.ro