// 2026. március 17., kedd // Gertrúd, Patrik

Újabb áldozatot követelt az influenza Erdélyben, de pánikra nincs ok

// HIRDETÉS

A kínai koronavírus még nem fertőzött meg román állampolgárt – mondják a hatóságok.

Miközben világszerte nagy a nyugtalanság a Kínában felbukkant, és ott már 80 ember halálát okozó koronavírus miatt, a romániai egészségügyi hatóságok közölték hétfőn, hogy a nagyszebeni megyei kórházban influenza következtében elhunyt egy 43 éves férfi.

Az áldozatot még január 12-én vitték kórházba, és vasárnap halt meg.

A kórház közölte: a férfi állapota folyamatosan romlott, és végül nem tudták megmenteni az életét.

Idén ez a negyedik influenza miatti haláleset, korábban Argeş, Dâmboviţa és Hunyad megyében követelt halálos áldozatot a járvány.

A román egészségügy-minisztérium viszont igyekszik mindenkit megnyugtatni, hogy az influenza koronavírus veszélye miatt minden Kínából érkező személyt figyelemmel kísértek az egészségügyi hatóságok, és bár voltak riasztások Kolozsváron, Temesváron, Konstancán és Bukarestben, egyik esetben sem igazolódott a fertőzöttség.

„Speciális intézkedésekre készülünk a mioveni-i népdalegyüttes esetében is, melynek 25 tagja kedd délután 15 órakor érkezik az otopeni-i repülőtérre Pekingből. A nagykövetség alkalmazottjai már felvették velük a kapcsolatot. Ami pedig a zenekar tagjait illeti, akik egy 40 napos turnén voltak Kínában, a megyei közegészségügyi igazgatóságok naponta ellenőrzik egészségi állapotukat. Mindeddig nem merült fel az új koronavírussal való fertőződés gyanúja a zenekar egyik tagjánál sem” – tájékoztatott a bizottság.

Az akciótervnek megfelelően mindenekelőtt a repülőtereken vezetnek be biztonsági intézkedéseket: többek között tájékoztató plakátokat helyeznek ki az utasok számára és hőkamerás kapukat fognak elhelyezni, amelyek érzékelik a repülőkkel érkező utasok testhőmérsékletét, a lázas utasokat pedig azonnal orvosi rendelőbe kísérik kivizsgálásra.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ott volt a házmester, a postás, a villanyszerelő – ezért járunk rockkoncertre

Fall Sándor

A rocker élete a „hogy lehet ilyen hangerőn hallgatni ezt a csörömpölést, fiam”-tól a „megyünk hát, hétkor találkozunk a helyszínen”-ig.

Hogyan védi meg magát a bizánci típusú bürokrácia Bolojan reformjai ellen?

Varga László Edgár

És miért lesz ettől egyre idegesebb a nép?

// HIRDETÉS
Nagyítás

A garázsok elbontásával lezárul egy korszak a város történetében (FOTÓKKAL)

Sánta Miriám

Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává

Sólyom István

A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Az ország, ahol a polgárok megbírságolása is kihívást jelent
Főtér

Az ország, ahol a polgárok megbírságolása is kihívást jelent

Ilyen, amikor az egyik állami intézmény akadályozza a másik működését, az államkasszából kieső pénzt pedig ártatlan polgárok zsebéből pótolják.

Irán megfenyegette Romániát az Amerikának nyújtott hadászati támogatás miatt
Krónika

Irán megfenyegette Romániát az Amerikának nyújtott hadászati támogatás miatt

Politikai és jogi lépéseket helyezett kilátásba Teherán Romániával szemben annak nyomán, hogy Bukarest logisztikai támogatást hagyott jóvá az Egyesült Államoknak az Irán ellen folytatott katonai fellépés keretében.

És azt tudja, ki a legnépszerűbb román politikus ma? Nem, nem ő…
Főtér

És azt tudja, ki a legnépszerűbb román politikus ma? Nem, nem ő…

George Simion egyszerű futballhuligánból mindössze néhány év alatt lett az ország legnépszerűbb politikusa. De hogyan?

Lángba borult egy autó a nagy erejű ütközés után, egy áldozat bennégett
Székelyhon

Lángba borult egy autó a nagy erejű ütközés után, egy áldozat bennégett

Két ember életét vesztette egy közúti balesetben a Kovászna megyével szomszédos Buzău megyében, miután egy személyautó és egy haszongépjármű összeütközött.

Széchenyi-díjjal tüntették ki Dávid Gyula irodalomtörténészt
Krónika

Széchenyi-díjjal tüntették ki Dávid Gyula irodalomtörténészt

A magyar tudomány és kultúra képviselői munkájuk és alkotásaik által összefognak minket, erősítenek, építenek és gyarapítanak mindannyiunk javára – mondta Sulyok Tamás köztársasági elnök a Kossuth- és Széchenyi-díjak átadásán szombaton az Országházban.

Áll, mint a szikla – a szalmabála ház
Székelyhon

Áll, mint a szikla – a szalmabála ház

Már nem számítanak kuriózumnak Székelyföldön a szalmabála házak, de tény, hogy nem választják túl sokan ezt a fajta építkezést, talán azért, mert ódzkodnak az ismeretlentől: három házba látogattunk el, vendéglátóink pedig az építkezésről meséltek.

// még több főtér.ro