A szatmárnémeti Osváth Richárd ezüstérmet nyert, de van két bronz is.
Osváth Richárd ezüstérmet szerzett a kerekesszékes vívók A sérültségi kategóriájának kard egyéni versenyében.
A Törekvés SE 31 éves vívója egész nap remekül teljesített, a hatos csoportjából három győzelemmel és két vereséggel lépett tovább a legjobb nyolc közé, ahol 15-10-re verte a francia Ludovic Lemoine-t.
Az elődöntőben az a görög Vaszileiosz Ntunisz következett, aki veretlenül zárta a csoportkört, többek között Osváthot is 5-2-re megverte. Sikerült a visszavágás, az újabb meccs 15-12-vel végződött, így a magyar vívó bekerült a döntőbe. A fináléban az ukrán Andrij Demcsuk volt az ellenfél.
Bár a Karióka 3-as csarnokban messze nem volt telt ház, a mintegy 1500 néző remekül szórakozott, a rendezők jobbnál jobb zenékkel gondoskodtak a remek hangulatról, a közönség pedig partner volt, a nézők táncoltak, tapsoltak, énekeltek a döntő felvezetéseként.
Az Osváthot Rióban segítő edző, Pákey Béla világklasszis kardvívónak jellemezte Demcsukot, aki igazolta is a hírét, ugyanis nagyon gyorsan és magabiztosan vívott, sorra adta a tusokat, így pillanatok alatt 10-3-ra elhúzott. A magyar mindent megpróbált, de erejéből csak a szépítésre futotta, az ukrán végül 15-8-ra nyert, Osváth pedig második helyen végzett.
„Bár elvesztettem a döntőt, nagyon boldog vagyok, nem is gondoltam volna, hogy el tudok idáig jutni a mai nap folyamán. Amikor május-június körül kiderült, hogy milyen csoportban leszek, azt mondtam, ez nagyon erős" - nyilatkozott Osváth Richárd. „Aztán kicsit borult az, amit én gondoltam, hiszen az olasz ellen győzelemre számítottam, majd kikaptam, a címvédő kínait viszont nagy meglepetésre sikerült legyőznöm. Az a francia, akivel a negyeddöntőben vívtam, eddig mindig megvert, most valahogy sikerült meglepnem. És talán a tét megnyomta őt. Az elődöntő aztán felemás volt, a görög vezetett 8-5-re és 9-6-ra is, izgalmakkal teli küzdelem volt, szerencsére többet hibázott, mint én, és éreztem, hogy most bele kell adni mindent. A csoportban kikaptam tőle, az ott tapasztaltakat viszont hasznosítottam az elődöntőben. A finálé aztán már sima volt, gratulálok az ellenfelemnek!"
A magyar sportoló azt mondta: a legjobban valószínűleg 16 hónapos Áron fia fog örülni az éremnek, amelyet hazavisz Rióból, ráadásul a medál rázásra hangot ad, így a kisfiú biztosan jól szórakozik majd vele.
A szatmárnémeti születésű Osváth ígéretes vívó volt, bekerült a román válogatottba is, egy sérülés azonban kettétörte a pályafutását. Több műtét után egy 2008-as baleset óta nem tudja behajlítani a jobb lábát. A para-karrierje már Magyarországon indult: paralimpiai bronz- (2012, London, tőr), világbajnoki ezüst- és Európa-bajnoki aranyérmes. Most pedig immár paralimpiai ezüstérmes is.
Nem ez volt a nap egyetlen magyar érme: Tóth Tamás bronzérmet nyert az S9-es sérültségi kategória 100 méteres gyorsúszó számában a riói paralimpia hétfői versenynapján. A szám másik magyarja, Sors Tamás hatodik lett a döntőben.

Tóth négy éve, Londonban két ezüstérmet is szerzett, az egyiket ebben a számban.
A délelőtti előfutamból a holtversenyes második idővel jutott be az esti döntőbe, s akkor azt mondta: nem úszta ki magát. A fináléban nagyon erősen kezdett, 50 méternél ő fordult elsőként, a táv második felében azonban két ausztrál riválisa megelőzte.
„Abszolút az volt a taktika, hogy kezdjek, amilyen gyorsan csak tudok, aztán utána reménykedjek, hogy nem előznek meg kettőnél többen" - nyilatkozott a Vasas Totó becenévre hallgató úszója, aki végtaghiánnyal született, a jobb kézfeje nem fejlődött ki. - Örülök ennek a bronzéremnek, az első ötven méterem pedig nagyon biztató a keddi 50 méter gyors előtt."
Tóth hozzátette: nem gondolta volna, hogy ilyen rossz időeredménnyel is érmet lehet nyerni 100-on, de az úgynevezett last call roomban, ahonnan a versenyzőket a medencéhez szólítják, már mindenki nagyon ideges és feszült volt, így elég rossz idők születtek.
A vasárnap 200 vegyesen ezüstérmes Sors Tamásnak ez amolyan jutalomúszás volt, hetedikként került a nyolcas fináléba és egy helyet még előre is tudott lépni úgy, hogy féltávnál még harmadik volt. Négy éve ő bronzérmes volt ebben a számban
A 24 éves Tóth Tamás a magyar küldöttség hetedik érmét gyűjtötte be Rióban, három ezüst mellett ez a negyedik bronz.
Az asztaliteniszező Pálos Péter (S11) ugyancsak bronzérmet szerzett. Az enyhén értelmi fogyatékos kategória londoni bajnoka a dél-koreai Kim Dzsi Tae ellen játszott, s 38 perc alatt 3-2-re nyert.

Pálos az első szettet gyorsan, négy perc alatt megnyerte (11-5), a második felvonásban azonban sokkal nagyobb küzdelemre kényszerült, de nyolc perc alatt, szoros hajrát követően jobbnak bizonyult (13-11).
A harmadik játszmában ellépett az ázsiai sportoló, és bár Pálos felzárkózott, sőt, meccslabdája is volt, nem tudta lezárni a találkozót (11-13). A negyedik felvonásban a magyar kezdett jobban, de mivel ellenfele fordított és ismét a minimális, kétpontos különbséggel nyert (9-11), döntő szettre volt szükség. Ebben végig a BVSC 31 éves játékosa állt jobban, és magabiztos részsikere (11-4) a bronzérmet jelentette számára.
A finálé után meglehetősen csalódottan nyilatkozott az M5 televíziónak és kijelentette: talán élete legrosszabb játékát produkálta:
„Kicsit jobban akartam, ez csak a szív diadala volt".
Pálos végül hozzátette: sajnálja, hogy a nehezebbik ágra került, mert kis szerencsével második helyen is végezhetett volna, de „egy rossz szavam nem lehet, mert éremért jöttem és az megvan".
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.
Nézzük csak meg közelebbről, mi folyik épp a romániai politikában, kik a szereplők, és milyen érdekek vezetnek el oda, hogy legyen új kormány és ne kelljen megnyomni a nagy újraindítás gombot.
A 25. TIFF-en néztük meg a România Sălbatică rendezőjének legújabb alkotását, és kedvünk támadt madarakat lesni egy vízen ringó csónakból. De vajon tudjuk-e, milyen huncutok a varjak, vagy hogyan csalogatja elő a rovarokat az iszapból a széki lile?
Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.
Cikkünkben összegyűjtöttük, hogy lehet önkéntes alapon fizetni az egészségbiztosítást, mekkora összegről van szó, és milyen időtartamra szól a biztosítás.
A román autógyártás lassú halálát jelzi, hogy havonta ezernél is több munkahely szűnik meg az ágazatban. Továbbá: mire figyeljünk gyógyszerszedésnél hőségben?
Magyarországi motoros vesztette életét egy balesetben szerdán a 67C jelzésű országúton, a Transalpinán, miután egy kanyarban feltehetően elvesztette uralmát a jármű felett, és nekiütközött a fém szalagkorlátnak.
Egy férfi leköpte Magyar Péter miniszterelnököt a budapesti Nyugati pályaudvaron, ahová a kormányfő Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszterrel együtt érkezett, hogy ismertesse a 3500 milliárd forintos Baross Gábor Vasútfejlesztési Programot.
Történelmi jelentőségű eseménynek adott otthont a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház: kedden négyes ikrek jöttek világra az intézményben. A kórházi nyilvántartás szerint ez az első alkalom, hogy négyes ikerszülés történt a csíkszeredai kórházban.
Több mint ezer lejt adna a kormány minden 16-30 év közötti munkanélküli fiatalnak fizetéskiegészítésként, amennyiben munkába állnak. Jelentős lépés történt a romániai gyermekvédelemben: országos keretrendszert hoztak létre az emberkereskedelem ellen.

Továbbá: nincs elég orvosunk és ápolónk, mentesíteni kellene a kórházakat az új alkalmazottak felvételének tilalma alól. Egy volt parlamenti képviselő pedig lerántja a leplet a hazai profit illúziójáról: 146 milliárd lej az állami vállalatok adóssága.

További hírek: üzemanyagválság alakulhat ki, mivel Kazahsztán elzárta a kőolajvezetéket, amelyen keresztül Románia szükséglete 60 százalékát kapta. A lakosságnak szinte a fele pedig hajlandó lenne kevésbé demokratikus, de stabil rendszerben élni.

… lezuhant egy szikla az Olt-völgyében, tragédia lett a vége… és megjött az igazi nyár, mert megjelentek a terepjárós tahók a tengerparton.
… lezuhant egy szikla az Olt-völgyében, tragédia lett a vége… és megjött az igazi nyár, mert megjelentek a terepjárós tahók a tengerparton.
További híreink: Grindeanu kormányalakítás helyett válságbizottság létrehozásáról delirál, a hétvégi viharok pedig 16 megyében és Bukarestben is károkat okoztak.
További híreink: Grindeanu kormányalakítás helyett válságbizottság létrehozásáról delirál, a hétvégi viharok pedig 16 megyében és Bukarestben is károkat okoztak.
Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.
Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.
A román autógyártás lassú halálát jelzi, hogy havonta ezernél is több munkahely szűnik meg az ágazatban. Továbbá: mire figyeljünk gyógyszerszedésnél hőségben?
A román autógyártás lassú halálát jelzi, hogy havonta ezernél is több munkahely szűnik meg az ágazatban. Továbbá: mire figyeljünk gyógyszerszedésnél hőségben?
További pénteki hírek: eljárás indult Dan Tanasă ellen gyűlöletkeltés miatt, a kataszteri hivatal működését megbénító hacker pedig a neten árulja az ellopott adatokat.
További pénteki hírek: eljárás indult Dan Tanasă ellen gyűlöletkeltés miatt, a kataszteri hivatal működését megbénító hacker pedig a neten árulja az ellopott adatokat.
… Ilie Bolojan régi ellenlábasa végleg begorombult és saját platformot indít a liberális párton belül… és egy török fogorvosi klinika egy erdélyi szállodában hirdetett szakrendelést.
… Ilie Bolojan régi ellenlábasa végleg begorombult és saját platformot indít a liberális párton belül… és egy török fogorvosi klinika egy erdélyi szállodában hirdetett szakrendelést.
További híreink: 15 éve nem romlott annyit a pénzünk reálértéke, mint most, a közintézmények pedig gyakorlatilag tehetetlenek a hekkertámadásokkal és a nevükkel visszaélő online csalókkal szemben.