Eddig nagyon jók benne.
Ha világbajnokságot rendeznének a szomszédok utáni leskelődésből, illetve annak feljelentéssel is nehezített változatából, Románia minden bizonnyal dobogós helyezést érne el: valóságos nemzeti sporttá vált az Olaszországból hazatért ismerősök utáni vadászat. Legutóbb az Olt megyei Milcov településen történt ilyesmi: egy február 29-én Olaszországból hazatért férfinak 14 napra „szobafogságban” kellett volna maradnia, mivel a hatóságok így próbálják elejét venni a koronavírus-járvány terjedésének. Csakhogy a kelek szerint megunta a házi őrizetet, mert elment otthonról. De a szomszédok résen voltak: azonnal feljelentették a rendőrségen. A rendőrök pedig konstatálták, hogy valóban nincs otthon, ezért bűnvádieljárást indítottak ellene. A megyében még három hasonló eset történt. Nem mintha Erdélyért aggódni kellene: a Kárpátokon belül is előfordulnak hasonló esetek. A Fehér megyei Balázsfalván tízezer lejes bírsággal jutalmazták azt a férfit, aki az olaszországi Veneto tartományból tért haza, de nem tartotta be a 14 napos elkülönítésre vonatkozó szabályt. És ezt még tagadnia sem volt hogyan, mivel az utcán bukkantak rá.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.
Simona Bucura Oprescu munkaügyi miniszter hétfőn bejelentette, hogy egy „szolidaritási együttható” bevezetésével fog növekedni a fogyatékkal élők nyugdíja.
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Tömegverekedés tört ki pénteken egy székelyudvarhelyi szórakozóhelyen, ahol egy gólyabál utáni bulit szerveztek. Információink szerint fejszékkel, botokkal, illetve a széttört berendezés darabjaival estek egymásnak. A rendőrség nyomoz az ügyben.
Október 1-jén, az idősek világnapján lép érvénybe a nyugdíjak adómentességi küszöbét 3000 lejre emelő törvény – emlékeztetett egy keddi Facebook-bejegyzésében Marcel Ciolacu miniszterelnök.
Hivatalosan még nem nyújtott be panaszt a Facebook közösségi oldalon nyílt levelet megfogalmazó hölgy, aki a csíkszeredai kórház újszülöttosztályának vezetőjét vádolta. Mégis van következménye a nyílt levélnek: a főorvos felmondott.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.

Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.

A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.

Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.

És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.

… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.

Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.

Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.

A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.

Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.