// 2026. szeptember 24., csütörtök // Gellért, Mercédesz

Úgyis tudjuk, hogy ég a kíváncsiságtól, mennyi lehet a nemzeti bank elnökének fizetése

// HIRDETÉS

Úgyhogy íme.

Egy nemzeti bank elnöke általában nem szokott már egy héttel a fizetés előtt azon gondolkodni, hogy marad-e még a következő egy hétben elegendő pénz vizes zsemlére és leárazott párizsira, és nem kivétel ez alól Mugur Isărescu, a Román Nemzeti Bank elnöke sem.

A veterán jegybankelnök most tette közzé vagyonbevallását a nemzeti bank honlapján, és a dokumentumból kiderül, hogy ha akarna, nagyon sok vizes zsemlét vehetne a sarki ABC-ben.

De akár három Michelin-csillagos vendéglőkben is ehetne, ha már unja a zsemlét.

A tavalyi évben ugyanis 897 578 lejt keresett jegybankelnökként, ami havi lebontásban sem elhanyagolható összeg: 74 798 lej.

Emellett 30 612 lejt kapott a Román Akadémiától a testület tagjaként, illetve oktatói minőségében 3739 lejt a Közgazdaság-tudományi Akadémiától.

És még nincs vége: mivel elvileg nyugdíjas, 161 412 lejnyi nyugdíjat is vitt neki a postás – vagyis havi 13 451 lejt.

Így nem csoda, hogy több bankbetétje is van. A legnagyobb összegű 393 720 lej, a második 381 276. De van még egy 81 ezer lejes betétje és több mint 24 ezer eurója is, több számlán. Ezt még megfejeli egy valamivel több mint 12 000 dolláros bankbetét is.

Van még emellett két telke, három háza, valamint egy 1993-as gyártmányú Eagle személygépkocsija és egy motorcsónakja.

És ha még nem lenne elég: a vagyonbevallásban szerepel még 73 200 euró értékű ékszer, egy 60 800 euró értékű érmegyűjtemény, 26 000 euróra taksált értékű festmény, valamint 4600 eurónyi ezüst étkészlet.

Mondjuk, a munkájára nem sok panasz volt, egy rövid, az 1999-2000-es kitérőt kivéve, amikor miniszterelnökként tevékenykedett, 1990 óta áll a jegybank élén, vagyis minden kormányt túlélt – még a sajátját is.

A 70 éves jegybankár még jó egészségben van, saját borászatot is működtet, úgyhogy még néhány év kinéz számára a nemzeti bank élén.

Már ha ki nem kezdi a nimbuszát, hogy a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Országos Tanács június végi közlése szerint 1979-től tíz éven át volt a román kommunista titkosrendőrség, a Szekuritáté besúgója.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év
Főtér

Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év

Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.

Útkereső fazekasok Marosvásárhelyen: hagyomány vagy újítás?
Krónika

Útkereső fazekasok Marosvásárhelyen: hagyomány vagy újítás?

Megőrizni a tájegységekre jellemző hagyományos, népi mintákat és formákat vagy a vevők igényeihez igazítani a cserépedényeket – erre a kérdésre is keresték a választ a fazekasok Marosvásárhelyen az Erdélyi Mesterségek Ünnepén.

Poloskairtás közben szökött meg egy román rab a velencei börtönből – hírmix
Főtér

Poloskairtás közben szökött meg egy román rab a velencei börtönből – hírmix

A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.

Hány rekord lesz még ma? A benzin után az euró is csúcsot döntött
Székelyhon

Hány rekord lesz még ma? A benzin után az euró is csúcsot döntött

Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.

„Itt Románia van, nem Magyarország!” Az AUR honatyája magyarul is kirohant az anyanyelvhasználat bővítése ellen
Krónika

„Itt Románia van, nem Magyarország!” Az AUR honatyája magyarul is kirohant az anyanyelvhasználat bővítése ellen

Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, amely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol arányuk 20 százalék alá csökken.

Tragikus baleset történt Maros megyében, 19 éves fiatal vesztette életét
Székelyhon

Tragikus baleset történt Maros megyében, 19 éves fiatal vesztette életét

Halálos közúti baleset történt keddre virradó éjjel Marossárpatakon. A balesetben egy autó volt érintett, a benne utazó 19 éves fiatal életét vesztette.

// még több főtér.ro