// 2024. október 4., péntek // Ferenc
EMNP

Ügyészségi feljelentés a magyarozó műsorvezető ellen

Tőke Ervin, az Erdélyi Magyar Néppárt ifjúsági szervezete, a Minta Egyesület elnöke tette meg. Kész külföldi fórumoktól is jogorvoslatot kérni.

A csíkszeredai ügyészségen tett bűnügyi feljelentést Radu Banciu, a B1 hírcsatorna műsorvezetője ellen gyűlöletkeltés és a közrend megzavarása miatt csütörtökön Tőke Ervin, a Minta Egyesület elnöke. „Mi úgy gondoljuk, hogy a sovinizmus nem jó válasz a román–magyar problémákra, és amit ő elkövetett az közösség elleni izgatás és a közönség tudatos félrevezetése, gyűlöletkeltés egy itt élő etnikum ellen”. Az Active Watch civil szervezetnek az ügy miatt az Országos Audiovizuális Tanácsnál (CNA) és az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál (CNCD) benyújtott panaszát Tőke helyénvalónak nevezte, de azt mondta, ő úgy gondolja, ideje most már megbüntetni az ilyen embereket, akik folyamatosan uszítják a magyarok ellen a román közösséget.
„Ha ennek a műsornak a hatására bárhol az országban egy magyart az utcán megvernek, megszúrnak, vagy bármi történik vele, ezért Radu Banciu és a hozzá hasonló politikusok és újságírók lesznek a felelősek. Úgy gondolom, az ilyen uszításért büntetni kell, az ilyesminek véget kell vetni” – hangsúlyozta.
Azt mondta, reméli, harminc napon belül választ kap, ha nem indul eljárás az ügyben, akkor külföldi, európai fórumokhoz fordul panaszával.
 
Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én
Főtér

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én

Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.

Koronavírusgóc alakult ki az egyik székelyföldi kórházban
Krónika

Koronavírusgóc alakult ki az egyik székelyföldi kórházban

A csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház (SJU) kedden bejelentette, hogy a kardiológiai osztályán Covid-19-járványgóc alakult ki.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit
Székelyhon

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit

Három személyautó és egy parkoló teherautó volt érintett a szerda délutáni szejkefürdői balesetben. Megkaptuk a rendőrségi jelentést.

Sokaknak hoz októberben nagyobb nyugdíjat a postás
Krónika

Sokaknak hoz októberben nagyobb nyugdíjat a postás

Október 1-jén, az idősek világnapján lép érvénybe a nyugdíjak adómentességi küszöbét 3000 lejre emelő törvény – emlékeztetett egy keddi Facebook-bejegyzésében Marcel Ciolacu miniszterelnök.

Az ügy kivizsgálását kérte és felmondott az újszülöttosztály vezetője
Székelyhon

Az ügy kivizsgálását kérte és felmondott az újszülöttosztály vezetője

Hivatalosan még nem nyújtott be panaszt a Facebook közösségi oldalon nyílt levelet megfogalmazó hölgy, aki a csíkszeredai kórház újszülöttosztályának vezetőjét vádolta. Mégis van következménye a nyílt levélnek: a főorvos felmondott.

// még több főtér.ro