// 2026. november 2., hétfő // Achilles

Ügyészként nyugdíjba vonul a plágiummal gyanúsított új alkotmánybíró, fejedelmi nyugdíjat kap majd az alkotmánybírói fizetése me

// HIRDETÉS

Jó biznisz talárosnak lenni Romániában.

Nagyon bejött az élet Bogdan Licu helyettes legfőbb ügyésznek, akit néhány hete választott a képviselőház az alkotmánybíróság új tagjává: új tisztsége miatt a nyugdíjazását kérte az ügyészi testületből.

A Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács már döntött is arról, hogy megküldi az államfőnek jóváhagyásra a nyugdíjazásról szóló javaslatot.

Mindezt úgy, hogy Licu még csupán 52 éves.

A román igazságszolgáltatás ugyanis így működik: lehetséges korai nyugdíjba vonulni, hogy aztán az ember egy még rangosabb pozícióban folytassa a pályafutását az igazságszolgáltatásban.

Sőt az egészben az a legszebb, hogy ily módon egyszerre kapja majd az alkotmánybírói illetményét és az ügyészi nyugdíját.

Amelyek közül egyik sem kis összegű.

Igazságügyi források szerint

Licu havi 28 000 lej körüli nyugdíjra számíthat.

Alkotmánybíróként pedig mintegy 25 000 lejes fizetés tesz majd zsebre havonta, amint május 10-étől elfoglalja a helyét.

Mindezt ráadásul úgy, hogy korábban számos ellentmondásos ügybe keveredett.

Például azzal vádolták meg, hogy doktori disszertációjának nagy része plágium, azt annak a Cristi Danileț nevű bírónak az egyik írásáról másolta, akivel szemben a parlament alkotmánybírává választotta.

A tanulmányival sincs minden rendben.

1995-ben ugyanis a Spiru Haretről elnevezett, nem túl jó hírű bukaresti magánegyetemen végzett, de mivel a Spiru Haret Egyetem nem rendelkezett akkreditációval, 1996-ban a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetemen szerezte meg az alapfokú diplomáját.

De nem muzsikált valami fényesen a záróvizsgán: büntetőjogból ötöst, polgári jogból hatost kapott, és a munkajog vizsgán elért tízes mentette meg a vizsgaátlagát.

Ehhez képest csupán tíz hónappal a vizsga után, még 1996 decemberében ügyészi kinevezést kapott.

És a nem túl acélos vizsgaeredmények ellenére fényes ügyészi karriert futott be, 2009-ben már a bírák és ügyészek tevékenységét felügyelő Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács alelnöke volt – ebben az évben tett közzé a Hivatalos Közlönyben hirdetést arról, hogy elvesztette eredeti, a Spiru Haret Egyetemen szerzett diplomáját – aminek vélhetően köze lehet ahhoz, hogy éppen ekkor derült fény az egyetemi tanulmányai körüli visszásságokra és a plágiumügyre.

Azóta viszont karrierje töretlen, az utóbbi időben helyettes legfőbb ügyészként tevékenykedett, annak ellenére, hogy az igazságszolgáltatási tanács egy lesújtó szakmai jellemzés mellett – amely szerint

nem rendelkezik jövőképpel, nem képes világos menedzseri stratégiát kidolgozni,

nem igyekszik tovább mélyíteni szakmai ismereteit, nem hajlandó felelősséget vállalni, hiányosak a kommunikációs képességei – negatívan véleményezte a kinevezését.

Hogy aztán most a Szociáldemokrata Párt (PSD) javaslata nyomán fejedelmi összegű ügyészi nyugdíjjal kilenc évig az alkotmánybíróság tagjaként őrködjön az ország intézményeinek alkotmányossága fölött.

Mit is mondjunk: megfelelő ember a megfelelő helyen.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai

Fall Sándor

Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Varga László Edgár

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Marius Turda: Az eugenika közvetlenül integrálódott Nagy-Románia nacionalista és biopolitikai programjába

Sólyom István

A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.

Ahol múlt és jelen egymásba simul: a kulturális központtá változtatott Bogdánffy-ház

Szántai János

A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Na de miért is visz egy hetedikes diák kést az iskolába?
Főtér

Na de miért is visz egy hetedikes diák kést az iskolába?

Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.

Légi riasztás több romániai megyében, légteret zártak le, Wizz Air-gépet is átirányítottak
Krónika

Légi riasztás több romániai megyében, légteret zártak le, Wizz Air-gépet is átirányítottak

Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter
Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Több megyére is kiterjesztették a légi riasztást Romániában, lezárták Iași megye légterét
Székelyhon

Több megyére is kiterjesztették a légi riasztást Romániában, lezárták Iași megye légterét

Több megyében is RO-Alert-figyelmeztetést kaptak szombat este, miután a román védelmi minisztérium radarjai légi célpontokat észleltek a Moldovai Köztársaság felől. A lehetséges drónbehatolás miatt vadászgépeket és egy harci helikoptert is riasztottak.

Bákó megyei román iskolából jött, mégis az övé lett a legjobb magyar érettségi Csíkban: egy csángó lány útja otthonról haza
Krónika

Bákó megyei román iskolából jött, mégis az övé lett a legjobb magyar érettségi Csíkban: egy csángó lány útja otthonról haza

Kicsi korában a szülei románul beszéltek vele, ma mégis magyarul gondolkodik. Szentes Stefánia a lábnyiki Magyar Háztól Csíkszeredán és a kolozsvári egyetemen át jutott el oda, hogy ma a csángó gyerekeket biztatja arra az útra, amit ő maga is végigjárt.

Szám szerint 429: megvannak az összevonásra kijelölt községek
Székelyhon

Szám szerint 429: megvannak az összevonásra kijelölt községek

Alexandru Stoica fejlesztési miniszter pénteken közölte, hogy a kormány két szakaszban tervezi megvalósítani az ezerötszáznál kisebb lélekszámú községek összevonását: 2027. március elsejéig önkéntes alapon, ezt követően pedig kötelező jelleggel.

// még több főtér.ro