Csak már nem papír alapon.
A jelek szerint mégiscsak tovább próbálkozik a kormány azzal, hogy anyagi eszközökkel próbálja a koronavírus elleni oltások felvételére ösztönözni az embereket, ha már a kötelező munkahelyi védettségi igazolvány bevezetése kútba esett.
Az értesülések szerint ugyanis idén is megkapják a száz lej értékű utalványt azok, akik úgy döntenek, hogy beoltatják magukat.
Persze ez nem a harmadik, megerősítő oltásra jelentkezőkre vonatkozik, hanem azokra, akik eddig oltatlanok voltak, de úgy döntenek, hogy végül mégis védettséget akarnak.
Vagyis azoknak jár az utalvány, akik a kétkomponensű oltások közül valamelyikből mindkét dózist, illetve az egydózisú Johnson&Johnson vakcinát megkapták.
A tavalyi gyakorlathoz a különbség annyi, hogy
Mindez azt jelenti, hogy Alexandru Rafila egészségügyi miniszter meggondolta magát, decemberben ugyanis még azt mondta, mérlegeli, hogy felhagyjanak a gyakorlattal, az anyagi ösztönzés ugyanis nem igazán volt hatékony.
Igaz, most sem a kormánytól értesültek az illetékesek: a háziorvosok szervezetének elnöke szerint nem a kabinet tájékoztatta őket, hanem az utalványok gyártója, ez közölte azt is, hogy februártól kártyát kapnak a jogosultak.
Amúgy természetesen még az eddigi jogosultak közül sem kapta meg mindenki az utalványt, mivel a kormány nem utalt ki elég pénzt.
De ez az ösztönző legalább úgy ahogy működik, a kötelező munkahelyi védettségi igazolványt – ami annyit jelentene, hogy csak azt engedik be a munkahelyére, aki oltott, kevesebb mint 180 napja átesett a fertőzésen vagy friss negatív teszttel rendelkezik – a kormány végleg süllyesztőbe küldte.
Pontosabban a kormány legnagyobb pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD), amelynek elnöke, Marcel Ciolacu hétfőn végre kerek perec beismerte:
Egyrészt azért, mert már létezik egy sürgősségi kormányrendelet, amely számos helyen – a nem létfontosságú termékeket forgalmazó üzletekben, vendéglátóhelyeken, mozikban, színházakban – védettségi igazolványhoz köti a belépést, másrészt már úgyis tombol a járvány ötödik hulláma, vagyis kissé késő lenne bevezetni.
Igaz, eddig is épp a PSD akadályozta a bevezetését, holott épp a párt egészségügyi minisztere, Alexandru Rafila dolgozott ki egy új tervezetet erre nézvést.
Azt Ciolacu is elismeri, hogy Romániában nagyon alacsony az átoltottság, és ez rossz, de az oltási kampány stimulálása kapcsán csak annyit tudott mondani, hogy minisztereket könnyű leváltani, mint ahogy kormánytöbbséget is könnyű létrehozni, de az emberek bizalmát nehéz visszaszerezni.
Amiben igaza van – és ezzel el is ismerte, hogy azért hátrált ki pártjával együtt az ügy mögül, mert a járványtagadó és oltásellenes Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) az utóbbi hónapokban többek között azzal is növelte a népszerűségét, hogy a kötelező munkahelyi védettségi igazolvány ellen kampányolt.
Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.
Gyerekszótár választások előtti kimerült időkben.
A kormány ugyanis, ha nem tudta volna, kétmilliárd lejnyi bérhátralékkal tartozik nekik, amit ők maguk pereltek össze maguknak. És akkor a lehetséges kamatokat még nem is vettük számításba…
A János Zsigmond Unitárius Kollégiumban arról beszélt jogász és pszichológus, hogy szülőként mit tehetünk annak érdekében, hogy a gyerekünk ne váljon áldozatból elkövetővé.
Földbe állhat a PSD, erre pedig ők is most jönnek rá. Történelmi időket élünk.
A Maros megyei rendőrök csütörtökön 23 házkutatást tartottak Nyárádremete és Makfalva községben, valamint Szovátán egy erdészeti bűncselekményeket vizsgáló büntetőügyben.
Közben a PSD-s mezőgazdasági miniszter egy 5000 eurós Louis Vuitton bőrönddel flangált a reptéren. És egy riasztó adat: az első három hónapban közel 34 ezer esetben kértek rendőri segítséget a családon belüli erőszak áldozatai.
A ploiești-i ítélőtábla szerdán jogerősen életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte azt a férfit, aki fejszével végzett várandós élettársával.
A jelentős árcsökkenések nyomán felgyorsult keresletnövekedés következtében egyes töltőállomásokon átmenetileg üzemanyaghiány léphet fel – közölte hivatalosan az OMV Petrom.
Segítségét kért egy nő csütörtök este a 112-n a békási vidéki rendőrőrstől, miután fenyegetve érezte magát, férjét és lányát 37 éves vejétől, amennyiben annak felesége és három gyermeke nem tér vissza közös otthonukba.
Kokainfinomítót működtetett két román állampolgár Olaszországban. Továbbá: két másik erdélyi város is nemet mondott a játéktermekre.
Kokainfinomítót működtetett két román állampolgár Olaszországban. Továbbá: két másik erdélyi város is nemet mondott a játéktermekre.
További híreink: a PSD-sek beváltották a fenyegetéseiket, csütörtökön lemondtak a minisztereik, Arad városából pedig kitiltják a félkarú rablókat.
További híreink: a PSD-sek beváltották a fenyegetéseiket, csütörtökön lemondtak a minisztereik, Arad városából pedig kitiltják a félkarú rablókat.
Kisebbségi kormányzás vagy bizalmatlansági indítvány jöhet a PSD búcsúja után. Tengeri aknának nézett gázpalackok okoztak riadalmat egy konstancai partszakaszon.
Kisebbségi kormányzás vagy bizalmatlansági indítvány jöhet a PSD búcsúja után. Tengeri aknának nézett gázpalackok okoztak riadalmat egy konstancai partszakaszon.
Bolojan szerint a PSD bekaphatja, már dolgoznak a kisebbségi kormányon. Az USR szerint a PSD ne csak a minisztereit vigye, hanem az összes havert. Az AUR kelleti magát: csak akkor hajlandó tárgyalni, ha úgy táncolnak, ahogy ő fütyül.

Közben valaki elvitte az eddigi legnagyobb romániai lottónyereményt. Nicușor Dan pedig felszólalt a civil szervezetek perköltségekkel való megnyomorítása ellen.
Közben valaki elvitte az eddigi legnagyobb romániai lottónyereményt. Nicușor Dan pedig felszólalt a civil szervezetek perköltségekkel való megnyomorítása ellen.
Medve üldözött Beszterce-Naszód megyében egy motorost. Új szabadnapot helyeztek kilátásba a Szenátusban.
Medve üldözött Beszterce-Naszód megyében egy motorost. Új szabadnapot helyeztek kilátásba a Szenátusban.
Közben a PSD-s mezőgazdasági miniszter egy 5000 eurós Louis Vuitton bőrönddel flangált a reptéren. És egy riasztó adat: az első három hónapban közel 34 ezer esetben kértek rendőri segítséget a családon belüli erőszak áldozatai.
Közben a PSD-s mezőgazdasági miniszter egy 5000 eurós Louis Vuitton bőrönddel flangált a reptéren. És egy riasztó adat: az első három hónapban közel 34 ezer esetben kértek rendőri segítséget a családon belüli erőszak áldozatai.
Milliókat ér havonta az alkotmánybírói idegeskedés. Az egyre forrósodó belpolitikai helyzetről és a magyarországi választások eredményeiről tárgyalt az RMDSZ.
Milliókat ér havonta az alkotmánybírói idegeskedés. Az egyre forrósodó belpolitikai helyzetről és a magyarországi választások eredményeiről tárgyalt az RMDSZ.
… nem fogják kitalálni, ki a legnépszerűbb miniszterelnök-jelölt a választópolgárok körében… és medvét láttak a bonchidai Bánffy-kastély szomszédságában.
… nem fogják kitalálni, ki a legnépszerűbb miniszterelnök-jelölt a választópolgárok körében… és medvét láttak a bonchidai Bánffy-kastély szomszédságában.
Miközben az országban elszabadultak az árak, a parlament menzáján továbbra is hét lej egy csorba. Hátba lőtték a tárgyalására igyekvő román bérgyilkost Spanyolországban.