Fél óra alatt több mint nyolcszáz kérvényt nyújtottak be, de az esély arra, hogy parkolóhoz jussanak a kolozsvári dzsungeltörvények közepette, nagyon kevés.
Elég sokat elárul a kolozsvári parkolóhiányról, hogy az év első önkormányzati munkanapján, már hajnalok hajnalán, a fogcsikorgató hideg ellenére több százan ostromolták meg a lakossági információs központot annak reményében, hogy hátha szerencsével járnak, és sikerül egy bérelhető lakótelepi parkolóhelyet szerezni. Még ki sem nyílt az iroda, de már óriási sorok kígyóztak a városháza előtt, ugyanakkor nagy volt az érdeklődés az egyes városrészek kirendeltségei előtt is.
Bár az okos (smart) megoldásokban a kolozsvári önkormányzat állítólag élen jár az országban, így a kérvényeket persze online is be lehet nyújtani, a lakosság egy jelentős hányada – főleg az idősebb generáció – nem tud ezzel a lehetőséggel élni, így hát kénytelen sorban állni, mint Ceauşescu idején. Nem csoda tehát, hogy sokan felháborodtak azon, hogy órák hosszat ácsoroghatnak egy olyan okos városban, mint Kolozsvár, és még így sincs semmi garancia arra, hogy sikerül parkolóhelyet bérelni, mivel olyan kevés a hely.
A kitartó nyomulás annak is betudható, hogy az önkormányzat a kérvények leadási sorrendje szerint dönt a parkolóhelyekről, emiatt sokan nem bízták a véletlenre (mert mi van, ha éppen akkor hal le a városháza honlapja, amikor benyújtanák az igénylést?), és a klasszikus módszert választották, beálltak a sorba. Egyébként alig fél óra alatt 831 kérvény érkezett az ügyfélszolgálathoz. Ebből mintegy 300-at online, a többi pedig offline, vagyis a sorok kiállása után nyújtottak be.
A durva az, hogy azokért a parkolóhelyekért folyik a versengés, amelyek jelenleg bérbe vannak adva. Ezeket csak akkor osztják újra, ha a jelenlegi bérlő március 31-ig nem fizeti be a bérleti díjat, így eleve csak három hónap múlva derül ki, hogy egyáltalán érdemes volt-e ma korán kelni és sorban állni a hidegben. Néhány új parkolóhelyet is létrehoznak, miután néhány utcában átszervezés alatt áll a forgalom, de ez biztosan nem fogja megoldani az óriási parkolóhiányt a lakótelepeken.
Aki Kolozsváron autóval rendelkezik, az jól tudja, hogy a lakótelepeken igazi dzsungeltörvények uralkodnak a parkolóhelyek körül, ami elég nagy feszültségforrás a lakosok között. Gyakran a bérelt parkolóhelyeket is elfoglalják azok, akiknek nincs hová parkolni, de van, aki külön bizniszt épít arra, hogy a saját parkolóhelyét több autósnak is kiadja, majd kész tények elé állítja az autótulajdonosokat, oldják meg egymás között a problémát.
Van egy olyan érzésünk, hogy ez csak rosszabb lesz, ha sürgősen nem talál ki valamit az önkormányzat…
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.
Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.
Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.
Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.
Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, amely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol arányuk 20 százalék alá csökken.
Túlzok, persze, amikor azt mondom: amit a múlt század második felében Szabó Tamás kolozsvári fotóművész nem látott, azt nem volt érdemes látni. De nem túlzok, amikor azt mondom: mindent látott, amit fontos volt látni.
Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.
Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.
Egy órán át garázdálkodott egy ismeretlen elkövető a csíkzsögödi MCRacing autóbontó udvarán: autószállítókat tört össze, járműveket rongált meg, áttörte a kerítést, majd egy forgalomból kivont autóval hajtott el.
A kötelező iskolai egyenruha bevezetése ellen szavazna az RMDSZ. Alacsonyabb adókat akarnak egy törvényjavaslattal a 26 év alatti fiatalok részmunkaidős szerződései esetén.
A kötelező iskolai egyenruha bevezetése ellen szavazna az RMDSZ. Alacsonyabb adókat akarnak egy törvényjavaslattal a 26 év alatti fiatalok részmunkaidős szerződései esetén.
Továbbá: tiltakozó megmozdulásokat szerveznek a diákok a kötelező egyenruha-viselés ellen. És törvény elé kerül egy polgármester, aki illegálisan bányászott, aztán egy srác belefulladt a bányagödör vizébe.

Továbbá: AUR-os politikusokat zártak fogdába a juhásztüntetésen kitört zavargások miatt. És egy híd beszakadt egy teherautó alatt, ezért Csíkból nehéz Bákóba jutni.
Továbbá: AUR-os politikusokat zártak fogdába a juhásztüntetésen kitört zavargások miatt. És egy híd beszakadt egy teherautó alatt, ezért Csíkból nehéz Bákóba jutni.
Az uniós átlag duplájával drágult a benzin augusztusban. Nem sokáig maradt rácsok mögött Călin Georgescu.
Az uniós átlag duplájával drágult a benzin augusztusban. Nem sokáig maradt rácsok mögött Călin Georgescu.
Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…
Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…
Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.
Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.
Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Kelemen Hunor már egy tapasztalt minisztériumi szakemberekből álló kormányt is el tudna képzelni. Elhunyt Románia legidősebb embere.