// 2026. március 16., hétfő // Henrietta

TVR: az egyetlen megoldás a csődeljárás lehet

// HIRDETÉS

Közpénzből működik, alacsony a nézettsége, kétszer akkora személyzetet foglalkoztat, mint a két legnagyobb és legnézettebb kereskedelmi televízió, de megmentenék.

Csődeljárás alá kerülhet a fizetésképtelenséggel küszködő román köztelevízió, s ennek érdekében a parlament gyorsított eljárásban fogja módosítani az intézmény működését szabályozó törvényt – írta csütörtökön a Hotnews.ro.

A jelentős adósságot felhalmozó Román Televízió (TVR) helyzete napok óta központi téma, a pártok arról vitatkoznak, hogyan mentsék meg a nehéz anyagi helyzetbe került közintézményt. A portál szerint a pártok között már egyezség született arról, hogy a TVR vezetősége kérni fogja a csődeljárást abban a reményben, hogy tevékenységének átszervezése és hatékonnyá tétele nyomán átütemezheti és törlesztheti adósságait. Romániában a közmédiát a parlament felügyeli.

A portál szerint a parlament a következő két-három hétben módosítani fogja a közmédia működését szabályozó törvényt úgy, hogy a televízió igazgatótanácsa kezdeményezhesse a bíróságon a csődeljárást. A portál emlékeztetett, az utóbbi hetekben több megoldási javaslat is felmerült a köztévé megmentésére, az egyik a TVR és a közszolgálati rádió összeolvasztása, ami ellen élesen tiltakoztak a rádióban dolgozók. A Román Rádió nyereségesen működő intézmény, és az ott dolgozók attól tartottak, hogy az összeolvasztás nyomán a történelmi adóságokkal terhelt televízió a rádiót is hasonlóan nehéz helyzetbe sodorja.

Tavaly év végén a TVR-nek 689 millió lej adóssága volt, aminek nagy részét a társadalombiztosítási járulékok tették ki. Korábban felmerült ennek az állami adósságnak az eltörlése, de a portál szerint a törvényhozók elvetették a javaslatot, akárcsak a lakosság által fizetett, úgynevezett televízióadó megemelését.

A román televíziónak akkora a költségvetése, mint a két legnagyobb és legnézettebb kereskedelmi televíziónak, az öt csatornát működtető Antenának és a Pro Tv-nek együttvéve. A két utóbbi televíziónak összesen 900 alkalmazottja van, miközben a TVR-nek mintegy 2500, ugyanakkor a köztévé nézettsége alacsony.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ott volt a házmester, a postás, a villanyszerelő – ezért járunk rockkoncertre

Fall Sándor

A rocker élete a „hogy lehet ilyen hangerőn hallgatni ezt a csörömpölést, fiam”-tól a „megyünk hát, hétkor találkozunk a helyszínen”-ig.

Hogyan védi meg magát a bizánci típusú bürokrácia Bolojan reformjai ellen?

Varga László Edgár

És miért lesz ettől egyre idegesebb a nép?

// HIRDETÉS
Nagyítás

A garázsok elbontásával lezárul egy korszak a város történetében (FOTÓKKAL)

Sánta Miriám

Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává

Sólyom István

A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A marosvécsi kastély úrnőitől a maszkulin honleányokig
Főtér

A marosvécsi kastély úrnőitől a maszkulin honleányokig

A Helikon női háttérországáról és a 19. századi férfieszményekről is szó volt a Babeș-Bolyai Tudományegyetem történészkonferenciáján.

Az erdélyi magyar kulturális és tudományos élet meghatározó szereplőit is kitüntették
Krónika

Az erdélyi magyar kulturális és tudományos élet meghatározó szereplőit is kitüntették

A március 15-i magyar állami kitüntetések idei díjazottjai között több erdélyi alkotó és szakember neve is szerepel.

Az ország, ahol a polgárok megbírságolása is kihívást jelent
Főtér

Az ország, ahol a polgárok megbírságolása is kihívást jelent

Ilyen, amikor az egyik állami intézmény akadályozza a másik működését, az államkasszából kieső pénzt pedig ártatlan polgárok zsebéből pótolják.

Nicușor Dan román államfő is üzent az erdélyi magyaroknak március 15-én
Székelyhon

Nicușor Dan román államfő is üzent az erdélyi magyaroknak március 15-én

Nicușor Dan román államfő is köszöntötte a romániai magyarokat a nemzeti ünnep alkalmából.

Széchenyi-díjjal tüntették ki Dávid Gyula irodalomtörténészt
Krónika

Széchenyi-díjjal tüntették ki Dávid Gyula irodalomtörténészt

A magyar tudomány és kultúra képviselői munkájuk és alkotásaik által összefognak minket, erősítenek, építenek és gyarapítanak mindannyiunk javára – mondta Sulyok Tamás köztársasági elnök a Kossuth- és Széchenyi-díjak átadásán szombaton az Országházban.

Áll, mint a szikla – a szalmabála ház
Székelyhon

Áll, mint a szikla – a szalmabála ház

Már nem számítanak kuriózumnak Székelyföldön a szalmabála házak, de tény, hogy nem választják túl sokan ezt a fajta építkezést, talán azért, mert ódzkodnak az ismeretlentől: három házba látogattunk el, vendéglátóink pedig az építkezésről meséltek.

// még több főtér.ro