// 2024. október 2., szerda // Petra
Kolozsvár

Tüntettek a felháborodottak és csalódottak

Utcára vonultak ma délután azok, akiknél iszonyúan kihúzta a gyufát a szenátus eheti ténykedése.

Mintegy száz embert húzott fel annyira a szenátus Kolozsváron, hogy ma délután kijöjjön a Főtérre, és hangot is adjon a felháborodásának. A felsőház egy ideje csak tetézi a vajt a fején:

Amikor visszamentek Bukarestbe dolgozni, abban sem volt sok köszönet, mert megszavazták, hogy
Az utóbbi hármat ráadásul mind ezen a héten fogadta el a szenátus, és állítólag készül megszavazni egyféle mentelmi jogot az ügyvédek számára is.
 
Zajlik a forradalom, kukába a parlamenttel!
 
Zajlik a forradalom, kukába a parlamenttel!
 
A biztosítékot Liviu Dragnea elképesztően cinikus nyilatkozata verte ki végleg. A Szociáldemokrata Párt elnökét április 22-én jogerősen két év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a bíróság a népszavazási csalás perében, június közepén pedig újra kihallgatta a DNA abban az ügyben, amelyben azzal gyanúsítják, hogy még megyei tanácselnökként közpénzből adott fizetést két személynek, akik valójában nem a tanácsnál, hanem a PSD megyei irodájában dolgoztak. A kihallgatás után pedig az a megjegyzés futott ki a száján, hogy a választásokon majd a polgárok eldöntik, hogy a kenyeret szeretik-e jobban vagy a bilincset.
 
Szeretjük a bilincseket rajtatok
 
Szeretjük a bilincseket rajtatok
 
Előbb Bukarestben érezték magukat annyira pofán verve az emberek, hogy tüntetést hirdessenek A pékséghez! címmel, majd Kolozsváron is a némileg agresszívabb, Kenyér előtt bilincsek! címmel. Ez hat után nem sokkal kezdődött, és nyolc után nem sokkal ért véget, a kánikula elől az indignados egy főtéri fa árnyékába menekült.
 
A kolozsvárit Bogdan Bob Rădulescu színész, humorista hirdette meg, és moderálta a nyílt mikrofonos beszélgetést, ami határozottan jót tett a hangulatnak és a hatékonyságnak: spontán poénokkal vette elejét a punnyadásnak és a hozzászólások parttalanságának. Már amennyire ezt korlátozni lehet, amikor épp az a cél, hogy mindenki elmondja, ami felháborítja, és hogy mit javasol helyette.
 
Nem akarunk tolvajok alkotta parlamentet!
 
Nem akarunk tolvajok alkotta parlamentet! (Egyébként annyi bringás jött ki, mintha Critical Mass lett volna, pedig az csak holnap indul szintén a Főtérről.)
 
Persze főleg fiatalok jöttek és szólaltak fel, de volt néhány középkorú és idősebb személy is, civil aktivista, szervezet nélküli aktivista, olyan, aki hagyományos pártban dolgozott és ábrándult ki, és olyan is, aki új pártból tántorgott ki. Olyan, aki itt, Romániában alapított családot és építgeti az életét, és olyan is, aki épp távozni készül az országból.
 
Az első órában inkább a felháborodás dominált, a másodikban kvázi állampolgári önnevelésként azok az ötletek kaptak hangot, amelyekkel esetleg kikényszeríthető egy tisztességesebb politikusi hozzáállás. Ezek közül voltak régiek és újak, akár egymásnak  a gyakorlatban ellentmondóak is:
  • kikényszeríteni a 300 fős parlamentről szóló népszavazás alkalmazását;
  • visszatérni a kétfordulós önkormányzati választásokhoz;
  • népszavazást kiírni mindannyiszor, ahányszor a honatyák módosítanák a választási vagy a mentelmi jogról szóló törvényt;
  • új pártot alapítani;
  • régi pártokba belépni és belülről megtisztítani, stb., stb.
 
Nagy igényű tüntető
 
Oktatást, nem korrupciót! DNA, mi a te pártodon állunk! Igazságot akarunk, nem mentelmi jogot!
 
 
Rúgjátok ki a sáros politikusokat!
 
Bocsásd el a sáros politikusokat
 
Abban mindenki egyetértett, hogy a változáshoz valamilyen módon részt kell vállalni a politikából, bármennyire is irtózunk még tőle. Addig is mozgósítani kell a barátokat, ismerősöket, vidéki rokonokat, városi szomszédságot. Holnap este nyolckor pedig jöjjön el mindenki a térre, aki ma itt volt, és hozzon még két embert a felháborodás súlyának növeléséért és azért, hogy minél több gyakorlati választ találjunk a közös kérdésre, hogy Akkor most mit csináljunk?
 
 
Akkor most mit csináljunk?
 

Akkor most mit csináljunk?

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Jó hír a nyugdíjasok egy részének: szolidaritási együtthatót tervez a kormány
Krónika

Jó hír a nyugdíjasok egy részének: szolidaritási együtthatót tervez a kormány

Simona Bucura Oprescu munkaügyi miniszter hétfőn bejelentette, hogy egy „szolidaritási együttható” bevezetésével fog növekedni a fogyatékkal élők nyugdíja.

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én
Főtér

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én

Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak
Székelyhon

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak

Tömegverekedés tört ki pénteken egy székelyudvarhelyi szórakozóhelyen, ahol egy gólyabál utáni bulit szerveztek. Információink szerint fejszékkel, botokkal, illetve a széttört berendezés darabjaival estek egymásnak. A rendőrség nyomoz az ügyben.

Sokaknak hoz októberben nagyobb nyugdíjat a postás
Krónika

Sokaknak hoz októberben nagyobb nyugdíjat a postás

Október 1-jén, az idősek világnapján lép érvénybe a nyugdíjak adómentességi küszöbét 3000 lejre emelő törvény – emlékeztetett egy keddi Facebook-bejegyzésében Marcel Ciolacu miniszterelnök.

Az ügy kivizsgálását kérte és felmondott az újszülöttosztály vezetője
Székelyhon

Az ügy kivizsgálását kérte és felmondott az újszülöttosztály vezetője

Hivatalosan még nem nyújtott be panaszt a Facebook közösségi oldalon nyílt levelet megfogalmazó hölgy, aki a csíkszeredai kórház újszülöttosztályának vezetőjét vádolta. Mégis van következménye a nyílt levélnek: a főorvos felmondott.

// még több főtér.ro
Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.