A CFR meg lassan eldönthetné, hogy akkor most csődbe óhajt menni vagy sem.
A Román Hírszerző Szolgálat (SRI) kórházának – ahova nyilván nem csak a kivételezettek kerülnek be az állam pénzén – orvosai hétfőn, számos vizsgálat és diagnosztikai konzílium után bejelentették, hogy Ion Iliescunak tüdőrákja van.
A volt államelnök, a régi rendszerből átcsöppent egyik legsikeresebb kaméleon, a bányászok nagy barátja múlt hétfőn jelentkezett az egészségügyi intézményben kivizsgálásra, állapota azonban olyan rossz volt, hogy egyből be is utalták az intenzív osztályra.
A kórház friss közleménye szerint Iliescu hétfőn reggel endobronchiális beavatkozáson esett át, amelynek célja a felső légutak átjárhatóságának fenntartása, az orvosok pedig bent tartják megfigyelés alatt. Állapota továbbra is stabil.
Április elején különben a katonai ügyészség ismét vádat emelt Iliescu és több társa ellen emberiesség ellen elkövetett bűnök miatt, nemrég pedig Nicușor Dan elnök beszélt arról – éppen a bányászjárás évfordulóján –, hogy sok traumának vetne véget, ha a bányászjárás felelősei végre megbűnhődnének.
Ahogy azonban a dolog áll, Iliescut már csak az égiek fogják felelősségre vonni.
Hétfőn folytatódnak a kormányalakítási megbeszélések az úgynevezett EU-párti pártok (PSD, PNL, USR, RMDSZ) között. Bár az ügyvivő miniszterelnök és a kormány mandátuma öt nap múlva lejár, a felek még mindig a koncon marakodnak. ű
A PSD részéről felmerült például ismét az igény a rotációs miniszerelnök-cserére, nehezen tudnák ugyanis lenyelni, hogy bár csúfos leszereplésük ellenére mégiscsak ők lapátolták össze a legtöbb szavazatot az említett brancsból a fél évvel ezelőtti parlamenti választáson, mégis a PNL-s Ilie Bolojan vezesse a közös kormányt.
Persze a többi pártnak nem nagyon tetszik az ötlet, a PNL-s Vasile Blaga szenátor például úgy fogalmazott, baleknak kellene lenniük, hogy másodszor is belemenjenek a rotációs kormányzásba.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök ugyanakkor már olyat is nyilatkozott, hogy valószínűleg elkerülhetetlen lesz a rotációs megoldás. Ezt nyilván a PSD-vel való alkudozásai tapasztalatából szűrte le…
Szóval a helyzet egyáltalán nem megnyugtató.
A Román Vasúttársaságnál (CFR) a jelek szerint a saját közérdekű közleményeikkel sincsenek napirenden. Szombaton ugyanis a társaság kiadott egy közleményt arról, hogy a bevételcsökkenések miatt a személyszállítással foglalkozó vállalat hamarosan beszüntetheti a tevékenységét.
A fő ok a fizetésképtelenség.
Ebből sokan levonták a logikus következtetést: a vállalat (végre) csődbe megy.
Hétfőn aztán egy másik közleményben tisztázták, hogy erről szó sincs.
Az akció mögött alighanem csak egy kis pénzkunyerálási stratégia állt. A friss közlemény ugyanis azt is megemlíti, hogy a szombati közlemény nyomán a CFR Călători vezetősége több érintett hatóság képviselőjével fog tárgyalni, és meg vannak győződve róla, hogy megtalálják a szükséges pénzügyi forrásokat a működés fenntartásához.
Aztán, hogy a vonat mikor jön, azt nem tudjuk.
Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.
A szemét az szemét, a használt ruha pedig használt ruha. Egy új minisztériumi rendelettervezet szerint nincs sok különbség köztük, ennek pedig a turkálók látnák kárát, nem is kicsit.
Ritkán jár Erdélyben a dallamos hard rockban utazó szombathelyi Lord, ezért hívtak a fények, mert közöttük élek.
Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.
Földbe állhat a PSD, erre pedig ők is most jönnek rá. Történelmi időket élünk.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Azt tudjuk, hogy mit kívánt a magyar nemzet 1848-ban, de mit akartak a románok és a szászok? Az MCC történész-kerekasztalán ez is kiderült.
Törvényjavaslatot nyújtott be az RMDSZ, amely szerint a jelenlegi 292 lejes gyermekpénzt 100 lejre csökkentenék, a fennmaradó összeget pedig „jelenléti ösztöndíjként” csak a rendszeresen iskolába járók kapnák meg, további 50 lejjel kiegészítve.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.
Lakóház gyúlt ki kedd este a csíktaplocai Hársfa utcában.
… nem fogják elhinni, ki szónokolt a szenátusi pulpitus mögül… és Marcel Ciolacu előbújt egy kő alól és elmondta, amit egy igazi, felelős politikusnak el kell mondania.
… nem fogják elhinni, ki szónokolt a szenátusi pulpitus mögül… és Marcel Ciolacu előbújt egy kő alól és elmondta, amit egy igazi, felelős politikusnak el kell mondania.
További híreink: az illetékes miniszter meglátta a Facebookon, hogy vannak új vonataink, amik nem közlekednek, és kiakadt, a szakértő pedig már nemcsak drágulással, de üzemanyaghiánnyal is riogat.
További híreink: az illetékes miniszter meglátta a Facebookon, hogy vannak új vonataink, amik nem közlekednek, és kiakadt, a szakértő pedig már nemcsak drágulással, de üzemanyaghiánnyal is riogat.
Megvonta az Európai Parlament Diana Șoșoacă mentelmi jogát. Hetvenezer euróval többet keres évente egy luxemburgi, mint egy romániai.
Megvonta az Európai Parlament Diana Șoșoacă mentelmi jogát. Hetvenezer euróval többet keres évente egy luxemburgi, mint egy romániai.
Grindeanu egyértelművé tette, nincs semmilyen politikai együttműködés az AUR-ral a bizalmatlansági indítványuk után. Vadonatúj vonatok álldogálnak egy bukaresti állomáson, mert nem tudjuk őket üzembe helyezni.

Az AUR álhírrel támadta az USR-s környezetvédelmi miniszter asszonyt, aki bekkhenddel adta vissza a taslit. És Emil Boc előhúzta a prosztókártyát a CFR–U meccs után.
Az AUR álhírrel támadta az USR-s környezetvédelmi miniszter asszonyt, aki bekkhenddel adta vissza a taslit. És Emil Boc előhúzta a prosztókártyát a CFR–U meccs után.
További híreink: újra drasztikusan drágul az üzemanyag, Nicușor Dan szerint aggasztóak a középtávú kilátások is, a Bolojan-kabinet pedig bizalmatlansági indítványok sorozatára számíthat.
További híreink: újra drasztikusan drágul az üzemanyag, Nicușor Dan szerint aggasztóak a középtávú kilátások is, a Bolojan-kabinet pedig bizalmatlansági indítványok sorozatára számíthat.
Kokainfinomítót működtetett két román állampolgár Olaszországban. Továbbá: két másik erdélyi város is nemet mondott a játéktermekre.
Kokainfinomítót működtetett két román állampolgár Olaszországban. Továbbá: két másik erdélyi város is nemet mondott a játéktermekre.
További híreink: a PSD-sek beváltották a fenyegetéseiket, csütörtökön lemondtak a minisztereik, Arad városából pedig kitiltják a félkarú rablókat.
További híreink: a PSD-sek beváltották a fenyegetéseiket, csütörtökön lemondtak a minisztereik, Arad városából pedig kitiltják a félkarú rablókat.
Kisebbségi kormányzás vagy bizalmatlansági indítvány jöhet a PSD búcsúja után. Tengeri aknának nézett gázpalackok okoztak riadalmat egy konstancai partszakaszon.
Kisebbségi kormányzás vagy bizalmatlansági indítvány jöhet a PSD búcsúja után. Tengeri aknának nézett gázpalackok okoztak riadalmat egy konstancai partszakaszon.
Bolojan szerint a PSD bekaphatja, már dolgoznak a kisebbségi kormányon. Az USR szerint a PSD ne csak a minisztereit vigye, hanem az összes havert. Az AUR kelleti magát: csak akkor hajlandó tárgyalni, ha úgy táncolnak, ahogy ő fütyül.