Más szóval: a szuperlej a világ legmenőbb műanyagbankjegy-hamisítási akciójának kézzelfogható eredménye. Teljes mértékben hazai termék!
De máris mondjuk a legjobb hírt. Bármennyire jók voltak is a hamisítók, elkapták őket. No persze, nem siették el a dolgot. A rendőrség szervezett bűnözés elleni ügyosztályának (DIICOT) közleménye szerint a háromtagú pénzhamisító banda 2014-ben állt össze, hogy gyümölcsöztessék ilyen irányú tehetségüket. És bizony, rövid idő alatt sikerült is felfuttatni a vállalkozást, de még hogy! A banda egészen mostanáig gyakorlatilag zavartalanul működött, melynek eredményeképpen nem kevesebb, mint 17 065 elképesztően eredetinek tűnő hamis 100 lejes bankót sikerült készíteniük, ami testvérek között is 1 706 500 lejt jelent.
A banda viszont nem csak elkészítette a valósakhoz a megszólalásig hasonlító hamisítványokat, terítette is őket, mégpedig annyira ügyesen, hogy az egyszerű pénzköltő felhasználó számára nem tűnhetett fel, hogy valami baj van a bankjeggyel. Innen eredt a neve is: szuperlej! És így fordulhatott elő, hogy a hamis bankjegyeket többnyire jóval azután tudták felfedezni az illetékes szakemberek, hogy forgalomba kerültek. Ez pedig, könnyen belátható, nagy mértékben nehezítette a a tettesek kézre kerítését.
A hamisítványok annyira sikeresek voltak, hogy a maga az amúgy időnként önmagát is nehezen megvédeni tudó DIICOT is beismerte, fogcsikorgatva:
1. A világ legmenőbb műanyagbankjegy-hamisító bandájával állnak szemben.
2. Románia történelmének legjobban sikerült bankjegyhamisítási akciójáról van szó.
Na de, ahogy ez már lenni szokott, a legjobbak is lebuknak egyszer. Ez történt a háromtagú szuperlej-bandával is. A DIICOT a szerdai szent napon egyszerre öt megfigyelt helyszínre csapott le Bukarestben és Bușteni-ben, és első lépésben felszámolta a bandát. A három gyanúsítottat nyilván kihallgatják. Elég bokros vádpont-csomag szól ellenük: pénzhamisítás, pénzhamisításban való bűnrészesség, hamis javak forgalmazása, hamis javak forgalmazásában való bűnrészesség, javak hamisítására szolgáló felszerelés birtoklása, az ebben való bűnrészesség, csalás és csalásban való bűnrészesség.
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.
Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.
Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.
Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.
Megőrizni a tájegységekre jellemző hagyományos, népi mintákat és formákat vagy a vevők igényeihez igazítani a cserépedényeket – erre a kérdésre is keresték a választ a fazekasok Marosvásárhelyen az Erdélyi Mesterségek Ünnepén.
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.
Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, amely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol arányuk 20 százalék alá csökken.
Halálos közúti baleset történt keddre virradó éjjel Marossárpatakon. A balesetben egy autó volt érintett, a benne utazó 19 éves fiatal életét vesztette.
Továbbá: tiltakozó megmozdulásokat szerveznek a diákok a kötelező egyenruha-viselés ellen. És törvény elé kerül egy polgármester, aki illegálisan bányászott, aztán egy srác belefulladt a bányagödör vizébe.

Továbbá: AUR-os politikusokat zártak fogdába a juhásztüntetésen kitört zavargások miatt. És egy híd beszakadt egy teherautó alatt, ezért Csíkból nehéz Bákóba jutni.
Továbbá: AUR-os politikusokat zártak fogdába a juhásztüntetésen kitört zavargások miatt. És egy híd beszakadt egy teherautó alatt, ezért Csíkból nehéz Bákóba jutni.
Az uniós átlag duplájával drágult a benzin augusztusban. Nem sokáig maradt rácsok mögött Călin Georgescu.
Az uniós átlag duplájával drágult a benzin augusztusban. Nem sokáig maradt rácsok mögött Călin Georgescu.
Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…
Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…
Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.
Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.
Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Kelemen Hunor már egy tapasztalt minisztériumi szakemberekből álló kormányt is el tudna képzelni. Elhunyt Románia legidősebb embere.
Kelemen Hunor már egy tapasztalt minisztériumi szakemberekből álló kormányt is el tudna képzelni. Elhunyt Románia legidősebb embere.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.