// 2026. március 16., hétfő // Henrietta

Trófeával kezdte a szezont a CFR focicsapata

// HIRDETÉS

A kolozsvári bajnokcsapat Craiováról hozta el a Román Szuperkupát, Culio góljával.

Miközben a világ a vb-döntő lázában ég, a román futballban szombat este megkezdődött a 2018–2019-es szezon. A bajnok CFR és a kupagyőztes CSU Craiova utóbbi otthonában, a Ion Oblemenco stadionban játszott a Szuperkupáért, és a 27 ezer néző közül végül csak a mintegy 500 kolozsvári örvendhetett: kedvenceik 1-0-ra győztek. A gólt az argentin középpályás, Juan Emanuel Culio lőtte a 78. percben, az Omrani által kiharcolt 11-esből.

A CFR 2009 és 2010 után harmadszor nyerte el a Szuperkupát, és tíz év alatt immár a tizenegyedik trófeáját hódította el, négy-négy bajnoki cím és Román Kupa mellett. A Dan Petrescut váltó edzőnek, Edward Iordănescunak pedig ez pályafutása első sikere. A fiatal edző elsősorban elődje embereire és játékára, azaz a folytonosságra építve nyerte meg első meccsét a CFR kispadján, a pályára lépett 14 focista közül valamennyien az előző szezonban is a játékosai voltak, az új igazolások, köztük a magyar Lang Ádám egyelőre nem kaptak szerepet.

A CFR július 20-án, pénteken a FC Botoşani ellen hazai pályán kezdi meg a Liga 1 küzdelmet, négy nappal később pedig már a Bajnokok Ligája selejtezőiben lép pályára, szintén a fellegvári stadionban, minden bizonnyal a svéd Malmö FF ellen.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ott volt a házmester, a postás, a villanyszerelő – ezért járunk rockkoncertre

Fall Sándor

A rocker élete a „hogy lehet ilyen hangerőn hallgatni ezt a csörömpölést, fiam”-tól a „megyünk hát, hétkor találkozunk a helyszínen”-ig.

Hogyan védi meg magát a bizánci típusú bürokrácia Bolojan reformjai ellen?

Varga László Edgár

És miért lesz ettől egyre idegesebb a nép?

// HIRDETÉS
Nagyítás

A garázsok elbontásával lezárul egy korszak a város történetében (FOTÓKKAL)

Sánta Miriám

Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává

Sólyom István

A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A marosvécsi kastély úrnőitől a maszkulin honleányokig
Főtér

A marosvécsi kastély úrnőitől a maszkulin honleányokig

A Helikon női háttérországáról és a 19. századi férfieszményekről is szó volt a Babeș-Bolyai Tudományegyetem történészkonferenciáján.

Az erdélyi magyar kulturális és tudományos élet meghatározó szereplőit is kitüntették
Krónika

Az erdélyi magyar kulturális és tudományos élet meghatározó szereplőit is kitüntették

A március 15-i magyar állami kitüntetések idei díjazottjai között több erdélyi alkotó és szakember neve is szerepel.

Az ország, ahol a polgárok megbírságolása is kihívást jelent
Főtér

Az ország, ahol a polgárok megbírságolása is kihívást jelent

Ilyen, amikor az egyik állami intézmény akadályozza a másik működését, az államkasszából kieső pénzt pedig ártatlan polgárok zsebéből pótolják.

Döntött a kormány: július 1-jétől nő a minimálbér
Székelyhon

Döntött a kormány: július 1-jétől nő a minimálbér

Elfogadta a kormány csütörtöki esti ülésén azt a határozatot, amely szerint július 1-től a jelenlegi 4050 lejről 4325 lejre nő a bruttó minimálbér.

Széchenyi-díjjal tüntették ki Dávid Gyula irodalomtörténészt
Krónika

Széchenyi-díjjal tüntették ki Dávid Gyula irodalomtörténészt

A magyar tudomány és kultúra képviselői munkájuk és alkotásaik által összefognak minket, erősítenek, építenek és gyarapítanak mindannyiunk javára – mondta Sulyok Tamás köztársasági elnök a Kossuth- és Széchenyi-díjak átadásán szombaton az Országházban.

Nicușor Dan román államfő is üzent az erdélyi magyaroknak március 15-én
Székelyhon

Nicușor Dan román államfő is üzent az erdélyi magyaroknak március 15-én

Nicușor Dan román államfő is köszöntötte a romániai magyarokat a nemzeti ünnep alkalmából.

// még több főtér.ro