// 2024. október 4., péntek // Ferenc
Moldova Köztársaság

Traian Băsescu régi álma vált valóra

A volt államfő csütörtökön moldovai állampolgár lett.

Miután idén júniusban Nicolae Timofti, a Moldovai Köztársaság elnöke rendelete révén Traian Băsescu és felesége, Maria moldovai állampolgárságot kaptak, csütörtökön letették az állampolgársági esküt is.

Az eskütétel előtt a volt államfő azt mondta: egy régi álma volt, hogy a Dnyeszterig és még azon túl is érvényes állampolgársággal rendelkezzen. Hozzátette: saját hazájaként szereti Moldovát, melyhez kulturális, nyelvi és nevelési kötelékek, illetve szolidaritás fűzi.

Traian Băsescu a sajtónak elmondta: szeretne voksolni a moldovai elnökválasztás második fordulójában, de maga sem tartotta valószínűnek, hogy ezt megteheti, mert a személyazonossági iratok kiállítása három hetet is igénybe vehet. Arra bíztatta a moldovaiakat, hogy november 13-án az országuk európai közeledését szorgalmazó Maia Sandura szavazzanak az oroszbarát Igor Dodonnal szemben.

Băsescu, aki Románia Moldovával való egyesülésének leghangosabb szószólójává volt, születésnapi ajándéknak nevezte moldovai állampolgárságát, pénteken tölti be ugyanis 65. életévét. Már román elnökként is nyíltan síkra szállt a „két román nyelvű állam” egyesüléséért, azt követően pedig az általa alapított Népi Mozgalom Párt (PMP) egyik legfontosabb célkitűzésévé tette az egyesülés ügyének előmozdítását.

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én
Főtér

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én

Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.

Koronavírusgóc alakult ki az egyik székelyföldi kórházban
Krónika

Koronavírusgóc alakult ki az egyik székelyföldi kórházban

A csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház (SJU) kedden bejelentette, hogy a kardiológiai osztályán Covid-19-járványgóc alakult ki.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit
Székelyhon

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit

Három személyautó és egy parkoló teherautó volt érintett a szerda délutáni szejkefürdői balesetben. Megkaptuk a rendőrségi jelentést.

Sokaknak hoz októberben nagyobb nyugdíjat a postás
Krónika

Sokaknak hoz októberben nagyobb nyugdíjat a postás

Október 1-jén, az idősek világnapján lép érvénybe a nyugdíjak adómentességi küszöbét 3000 lejre emelő törvény – emlékeztetett egy keddi Facebook-bejegyzésében Marcel Ciolacu miniszterelnök.

Az ügy kivizsgálását kérte és felmondott az újszülöttosztály vezetője
Székelyhon

Az ügy kivizsgálását kérte és felmondott az újszülöttosztály vezetője

Hivatalosan még nem nyújtott be panaszt a Facebook közösségi oldalon nyílt levelet megfogalmazó hölgy, aki a csíkszeredai kórház újszülöttosztályának vezetőjét vádolta. Mégis van következménye a nyílt levélnek: a főorvos felmondott.

// még több főtér.ro