A balul elsült függetlenségi népszavazás nyomán Madrid által feloszlatott katalán parlamentet választják újra.
Megkezdődött a szavazás csütörtök reggel Katalóniában, Spanyolország autonóm tartományában, ahol öt éven belül már harmadszor tartanak helyi parlamenti választásokat.
A szavazóhelyiségek reggel 9 és este 20 óra között tartanak nyitva 947 katalán településen, ahol összesen 5,5 millió szavazásra jogosult adhatja le szavazatát.
Munkanap lévén a nyitás előtt már egy órával több szavazóhelyiségnél sorokat lehetett látni.
Katalóniában 2006 óta nem tartottak munkanapon választásokat, hagyományosan mindig vasárnap rendezik meg őket. Az elemzők szerint ez a döntés is hozzájárul a várhatóan igen magas, a felmérések szerint 80-82 százalékos részvételi arányhoz. Legutóbb, két évvel ezelőtt ez az arány 75 százalék volt.
A választók 135 parlamenti képviselő helyről dönthetnek, de a tét egyben a katalán függetlenségi törekvések folytatásának sorsa is.
A legutolsó közvélemény-kutatások többsége
Az sem zárható ki, hogy a választások után nem tud új kormány alakulni Katalóniában, és rövid időn belül ismét választásokat kell tartani.
A jogszabályok szerint a választások után az új katalán törvényhozásnak legkésőbb január 23-ig meg kell alakulnia, az új elnököt pedig február 6-ig kell megválasztania.
Katalóniában az előrehozott parlamenti választások kiírását október 27-én jelentette be Mariano Rajoy spanyol miniszterelnök, miután feloszlatta a korábbi helyi törvényhozást, és menesztette a katalán kormányt.
Minderre a spanyol szenátustól kapott jóváhagyást az alkotmány 155-ös cikke alapján még aznap, hogy a Madrid által illegálisnak nyilvánított függetlenségi népszavazás nyomán a katalán függetlenség kinyilvánításáról fogadott el határozatot a barcelonai parlament.
ezért igyekeztek azt megakadályozni, míg a katalán vezetés mindent megtett annak érdekében, hogy megtartsák a voksolást.
A spanyol hatóságok aznap igyekeztek meggátolni a szavazóhelyiségek kinyitását, a rendőri fellépés erőszakba torkollott.
A történtek hatására heteken át folyamatosak voltak a tüntetések a rendőri erőszak ellen Katalónia-szerte.
A katalán kormány a népszavazást eredményesnek ítélte, annak ellenére, hogy a szavazás hitelességét nem biztosították a választásokon szokásos törvényes garanciák.
Adataik szerint 2,28 millióan szavaztak a referendumon, ami 43 százalékos részvételi arányt jelent. Katalónia függetlenségére 2,04 millióan voksoltak, ez a leadott szavazatok 90,18 százalékát jelenti. Ugyanerre több mint 177 ezren mondtak nemet (7,83 százalék).
Carles Puigdemont katalán elnök korábban azt mondta: kinyilvánítja Katalónia elszakadását Spanyolországtól, ha többen szavaznak igennel, mint nemmel. Erről szóló parlamenti beszéde azonban sok kétséget hagyott, ezért a spanyol kormány többször is felszólította: tisztázza, hogy kinyilvánította-e Katalónia függetlenségét.
A spanyol legfőbb ügyész október 30-án kezdeményezett eljárást a leváltott katalán kormány és a feloszlatott katalán parlament elnökségi tagjai ellen lázadás, zendülés, hűtlen kezelés és egyéb bűncselekmények miatt arra hivatkozva, hogy „döntéseikkel és tetteikkel az elmúlt két év során intézményi válságot idéztek elő, amely a függetlenség egyoldalú kinyilvánításában tetőzött az alkotmány teljes semmibevételével október 27-én".
A volt katalán kormány nyolc tagja előzetes letartóztatásba került, közülük hatan azóta már szabadlábon védekezhetnek.
Carles Puigdemont és volt kormányának négy tagja az eljárás elől Brüsszelbe utazott, amiért a spanyol hatóságok európai elfogatóparancsot adtak ki ellenük. Mielőtt a belga bíróság döntött volna a kiadatásról, visszavonták a kezdeményezést.
Az öt katalán politikus ellen érvényben maradt a spanyolországi letartóztatási parancs, így ők továbbra is a belga fővárosban tartózkodnak.
Nem szokványos, képzeletbeli beszéd egy nem szokványos, képzeletbeli rendezvényen.
Avagy mi a baj a szavainkkal?
A történelemszeretet miatt vágott bele az amatőr fémdetektorozásba a szamosújvári asztalosmester, aki nemrég páratlan régészeti kincset talált. Kis Jánossal beszélgettünk.
A baktériumok, vírusok, amőbák, gombák fertőznek, ez a dolguk. Az ember dolga a védekezés. Lenne. Van itt ugyanis egy másik fertőzés is: az emberi hanyagságé, korrupcióé. Ami bűn.
Hogy szerettük Klaus Ionopotchivanoc Iohannis álkisebbségi államelnököt. És milyen elegánsan nem szeretett viszont. Most ezt a Nicușor Dan nevűt szeretjük. De vajon lehet benne bízni?
Románia már nem számít a nemzetközi színtéren, ezért vissza kell szereznie jelentőségét az Európai Unióban és a nemzetközi kapcsolatokban – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök.
Besztercén is gázrobbanás történt vasárnap reggel. A rahovai tömbháztragédiával kapcsolatban új részletek derültek ki. Az erdélyi megyékben pedig elég sokat lopják a gázt, ami rendkívül veszélyes.
Mínusz 9,2 Celsius-fokot mértek hétfőre virradóan Csíkszeredában; ez volt a leghidegebb október 20-i reggel a meteorológiai mérések kezdete óta.
A legfontosabb változás, hogy vidéki környezetben csak tervhez és bejelentéshez lenne kötött a legfeljebb 150 négyzetméteres alapterületű, egyszintes önálló lakóházak építése, nem kellene építkezési engedélyt is kiváltani.
Több mint 5000 szövetséges katona és 1200 harci jármű részvételével megkezdődik hétfőn Romániában és Bulgáriában a NATO Dacian Fall 2025 (DAFA 25) fedőnevű hadgyakorlata – közölte a román hadsereg vezérkara.
Orosz szabotázsakciót akadályoztak meg a román hatóságok. Egy volt alkotmánybíró nem érti, mit kell annyit lovagolni a 10 ezer eurós nyugdíjakon. A Salrom szerint a kormányfői ellenőrző testület félrebeszél.

Alkotmányellenes a bírák és ügyészek nyugdíjazását szigorító törvénytervezet. Ismét Kolozsvár közelében cammogott a medve.
Alkotmányellenes a bírák és ügyészek nyugdíjazását szigorító törvénytervezet. Ismét Kolozsvár közelében cammogott a medve.
Besztercén is gázrobbanás történt vasárnap reggel. A rahovai tömbháztragédiával kapcsolatban új részletek derültek ki. Az erdélyi megyékben pedig elég sokat lopják a gázt, ami rendkívül veszélyes.
Besztercén is gázrobbanás történt vasárnap reggel. A rahovai tömbháztragédiával kapcsolatban új részletek derültek ki. Az erdélyi megyékben pedig elég sokat lopják a gázt, ami rendkívül veszélyes.
Hivatalos jelentés a parajdi bányakatasztrófáról: a Salrom nem vette komolyan a veszélyt. Vasile Dîncu szerint pedig a PSD szavazóinak 10-15 százaléka az AUR-nál kötött ki.
Hivatalos jelentés a parajdi bányakatasztrófáról: a Salrom nem vette komolyan a veszélyt. Vasile Dîncu szerint pedig a PSD szavazóinak 10-15 százaléka az AUR-nál kötött ki.
Csak minden hatodik romániai lakás rendelkezik katasztrófák elleni biztosítással. Medvetámadás nyomait találták egy idős férfi holttestén.
Csak minden hatodik romániai lakás rendelkezik katasztrófák elleni biztosítással. Medvetámadás nyomait találták egy idős férfi holttestén.
Indul a 2025-ös állami lombikbébiprogram. Őrizetbe vette a rendőrség a lánya tanárát bicskázással fenyegető alvilági figurát.
Indul a 2025-ös állami lombikbébiprogram. Őrizetbe vette a rendőrség a lánya tanárát bicskázással fenyegető alvilági figurát.
… egy nackós szenátor nagyon elszabadult a plénum előtt… és miután a PSD törölte a „progresszív” kifejezést az alapszabályzatból, Grindeanu elnök úr elutazik egy európai progresszív szockó találkozóra.

Változik a közlekedési szabályrendszer, bevezetik az átlagsebesség-mérést. A hatóságok pedig nekimentek a román tengerparton uralkodó bódé-káosznak.
Változik a közlekedési szabályrendszer, bevezetik az átlagsebesség-mérést. A hatóságok pedig nekimentek a román tengerparton uralkodó bódé-káosznak.
További híreink: hamarosan 16,68 milliárd eurót fogunk elkölteni fegyverkezésre, egy román teherautó-sofőr pedig megölt egy másikat Olaszországban.
További híreink: hamarosan 16,68 milliárd eurót fogunk elkölteni fegyverkezésre, egy román teherautó-sofőr pedig megölt egy másikat Olaszországban.
További híreink: a polgárok fele szerint a román hadsereg két napig sem állná a sarat az oroszokkal szemben, éjszaka pedig egy hidegfront ér el minket, jelentős lehűlést hozva.