// 2026. február 4., szerda // Ráhel, Csenge

Totális rendőri inkompetencia: egy órába telt megnyomni egy gombot Alexandra megtalálásáért

// HIRDETÉS

Még mindig lehet fokozni a döbbenetet a caracali gyilkosságok ügyében.

A Különleges Távközlési Szolgálat (STS) illetékeseinek hétfői parlamenti kihallgatásán új információk kerültek napvilágra azzal kapcsolatosan, miért nem sikerült beazonosítani a caracali rém által fogva tartott, megerőszakolt, majd meggyilkolt 15 éves lány földrajzi helyzetét. A védelmi bizottság ülésén kiderült, hogy Alexandra első hívása nem sokkal 11 óra után történt, de a rendőrség több mint egy órára rá,

12 óra 18 perckor indította el azt az alkalmazást, amellyel beazonosíthatták volna a hívás kezdeményezésének pontos helyét.

A rendőrségi operátor segítséget kért az STS-től az alkalmazás elindításához, amit meg is kapott. A 112-re érkező hívások lokalizálásához egyetlen gomb megnyomása szükséges, ezzel nem boldogult az operátor, többször is újrahívta a 112 operátorát, hogy segítse a folyamatban. Ezt követően kilencszer próbálták újrahívni a segítséget kérő lányt, aki a gyilkosa telefonjáról tárcsázta a rendőrséget – háromszor is –, de a telefon már ki volt kapcsolva. Alexandra összesen ötször beszélt telefonon a rendőrséggel, háromszor a központon keresztül, kétszer a járőrökkel. 

Mindeközben a gyilkos haza érkezett, észrevette, hogy a lány használta a mobiltelefonját, ezt követően bántalmazta, majd távozott a lakásból. Két órán keresztül sétált a városban, térfigyelő kamerák is rögzítették, amint eldobja Alexandra ékszereit. Mire hazaért, a lány már halott volt, ekkor döntött a holttest elégetéséről, számoltak be ügyészségi források.

A belügyminisztériumi jelentésből kiderült, hogy Alexandra pontos leírást adott házról a rendőrségnek,

azt is elmondta, milyen fák találhatóak az udvaron, milyen színű a kerítés. Eleinte egy névjegykártyán szereplő címet adott meg, mint lehetséges helyszínt, ahová ki is mentek a járőrök, de egy másik személy címe volt. A lány meg volt kötözve és félt az udvaron található farkas kutyáktól, ezért nem tudott elmenekülni.  A közte és az operátor között rögzített beszélgetés azzal ért véget, hogy a lány jelezte: hazaért az elrablója.

A nyomozók hétfőn a gyanúsítottat elvitték oda, ahol a feltételezések szerint a másik áldozat holttestét elégette, hogy rekonstruálják a történteket. Az Duna mellett megégett emberi maradványokat találtak.

A 18 éves Luiza Melencu kapcsán téves információk jelentek meg a sajtóban.

Azt írták, hogy a férfi három hónapon át kínozta, de mint kiderült, már az elrablása napján végzett vele a gyilkos.

A nagy visszhangot kiváltó ügyben egyes hatóságok arra figyelmeztetnek, hogy a felelősségeket bizonyítékok és nem érzelmek alapján, és semmi esetre sem a média nyomása alatt kell megállapítani. A Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) ügyészi részlege felkérte az érintetteket, különösen az igazságszolgáltatási intézmények képviselőit, hogy tisztességgel és mértéktartással viszonyuljanak az eseményekhez. Minden jogi intézkedést meg kell tenni annak biztosítására, hogy az igazságszolgáltatás munkája gyors legyen. 

Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) peddig arra szólította fel hétfőn a rádió- és tévétársaságokat, hogy mértéktartóan és felelősséggel számoljanak be a caracali esetről, tartsák tiszteletben az alapvető emberi szabadságokat és jogokat, az emberi méltósághoz való jogot.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Most azonnal, mindent! Meg lehet-e akadályozni, hogy az online világ nulla látenciája szétverje a „valós” életet?

Fall Sándor

A digitális tartalmak végtelen világában minden azonnal és mindig elérhető. Ez nekünk nem jó, mert bele fogunk őrülni. De talán van megoldás.

Nagy a munkanélküliség a fiatalok körében – mi lehet a tágabb oka ennek?

Sánta Miriám

Románia hatalmas munkaerőpiaci változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Több generáció is részt vett és vesz ebben, az oktatás pedig nem úgy alkalmazkodik, ahogy kéne. A mesterséges intelligencia pedig tarolni fog.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Kit szerethet jobban az ember: Luke Skywalkert vagy egy három méteres kék lényt?

Szántai János

Biza, nagyon diszkriminatívan, kolonialistán, rasszistán, szuveranistán, mindencsúfistán hangzik a fenti összehasonlítás. De a pőre igazság az, hogy Luke nyer.

„Elemi szükséglet az anyanyelven való megszólalás lehetősége krízishelyzetben”

Sólyom István

A mentális nehézségek esetén a legrosszabb, ami történhet, ha valaki magára marad a problémájával – mondja dr. Kovács Réka Rozália pszichológus, a Sapientia EMTE adjunktusa.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A rablóállam esete a védtelen állampolgárokkal és a jogállamiság illúziójával
Főtér

A rablóállam esete a védtelen állampolgárokkal és a jogállamiság illúziójával

A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.

Víz és csatornázás nincs, de a polgármester helikopterrel furikázik az egyik erdélyi faluban
Krónika

Víz és csatornázás nincs, de a polgármester helikopterrel furikázik az egyik erdélyi faluban

Sajátos ellentétre derült fény a 166 fős lakosságú Krassó-Szörény megyei Temesfőn: miközben az alapvető szolgáltatások is hiányoznak, a polgármester luxus közlekedési eszközt használ.

A Vexler-törvénnyel rúgták be az ajtót Kolozsváron: mi lesz a Goga-könyvtárral meg a Radu Gyr utcával?
Főtér

A Vexler-törvénnyel rúgták be az ajtót Kolozsváron: mi lesz a Goga-könyvtárral meg a Radu Gyr utcával?

Ütközhetnek a román nemzeti fejekben a vonatok, ha a törvény nevében utcák, intézmények nevét kell törölni, mert a névadó személyiségekről kiderül: fasiszták, legionáriusok, háborús bűnösök…

Életbe lépett a jogszabály: nem fizetik többé a betegszabadság első napját
Székelyhon

Életbe lépett a jogszabály: nem fizetik többé a betegszabadság első napját

Nem fizetik többé a betegszabadság első napját Romániában, az erről szóló sürgősségi kormányrendelet február elsején lépett hatályba.

Miért mondhatta Csíkszereda polgármestere, hogy az AUR „kihasználta” az adóemelés-ellenes tüntetést?
Krónika

Miért mondhatta Csíkszereda polgármestere, hogy az AUR „kihasználta” az adóemelés-ellenes tüntetést?

Heves indulatokat váltott ki a közösségi oldalakon Korodi Attilának, Csíkszereda polgármesterének az állásfoglalása, amelyben elfogadhatatlannak nevezte, hogy a szélsőséges Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) tüntetést szervezzen a városban.

Korodi Attila: elfogadhatatlan, hogy az AUR szervezzen tüntetést Csíkszeredában
Székelyhon

Korodi Attila: elfogadhatatlan, hogy az AUR szervezzen tüntetést Csíkszeredában

Elfogadhatatlan, hogy Csíkszeredában egy szélsőséges párt szervezzen tüntetést, embereket mozgatva, feszültséget szítva – jelezte rövid bejegyzésében Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere, az AUR pártra utalva.

// még több főtér.ro