A bírókat okolja a kolozsvári focicsapat, mert kikapott egy idén még nyeretlen török együttestől a Konferencia-ligában.
Egy szabályos gólt és három 11-est nem kaptunk meg – dühöngött a csütörtök esti fellegvári meccs után Dan Petrescu, a Kolozsvári CFR focicsapatának edzője csapata idei első európai kupaveresége után.
A csoportkörig főleg döntetlenekkel elaraszoló CFR
és csupán három mezőnyjátékos-tartalékkal jött Kolozsvárra.
A törökök azonban jól védekeztek, bár Yeboah fejesénél a kapufa, Muharénál pedig a gólvonalon (a kolozsváriak szerint jóval mögötte) álló Hariszisz mentette meg őket a góltól. Petrescu szerint ez is kezezés volt, büntetőt viszont a vendégek kaptak, amikor Deac bokán rúgta Angielskit.
Ezt követően pedig a Sivasspor kivédekezte a lelkesen, de fejetlenül támadó CFR-t, amelynek
– még Vural kapus felelőtlen kirohanásait sem sikerült kihasználni.
A kolozsvári közönség pedig megtapsolta a csapatot, de kifütyülte Petrescut – a vasutascsapat idei rendkívül hullámzó focija sokakkal máris feledtette az elmúlt öt bajnokság behúzását.
Európa Konferencia-liga, 2. forduló, G-csoport:
Kolozsvári CFR–Sivasspor 0-1 (Gradel 28. – 11-esből)
Slavia Prága–FC Ballkani 3-2 (Frasheri 26. – öngól, Olayinka 34., Masopust 41., illetve Krasniqi 23., Korenica 29.)
Az állás: 1. Slavia 4 pont, 2. Sivasspor 4, 3. Ballkani 1, 4. CFR 1.
B-csoport: FCSB–Anderlecht 0-0
Silkeborg–West Ham United 2-3 (Kusk 5., Tengstedt 75., illetve Lanzini 13. – 11-esből, Scamacca 25., Dawson 38.)
Az állás: 1. West Ham 6, 2. Anderlecht 4, 3. FCSB 1, 4. Silkeborg 0.
December 21-22. a téli napfordulót jelzi. Van néhány dolog, ami örökérvényű és zsigeri.
Nem vicc, nem trollkodás, tényleg ez történt.
Kollégánk és barátunk írt egy könyvet, mi pedig beszámolunk arról, hogy milyen volt a bemutatója. De legalábbis megközelítőleg.
A romániai visszaszolgáltatási eljárás során nem lehet jogbiztonságról beszélni – mondta dr. Murádin János történész a Sapientia EMTE Kolozsvári Karán tartott VII. Társadalomtudományi Seregszemlén.
További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.
Elkezdődött a 2026-os évi állami költségvetés előkészítése – jelentette be Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes szerdán a Facebook-oldalán.
Óra közben omlott rá a diákokra egy iskolai tanterem mennyezete, az épületet nemrég tatarozták. A villanyáram brutálisan megdrágult egy év alatt, de más termékekért és szolgáltatásokért is jóval többet fizetünk – itt a friss statisztika.
Hamis segélyhívás miatt indított vizsgálatot a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság egy kedden késő este beérkezett bejelentés nyomán. A rendőrök egész éjjel és szerdán délelőtt is akcióban voltak, mígnem kiderült, hamis volt a riasztás.
Lemondott szerdán Bánffyhunyad ötödik ciklusát töltő polgármestere, Mircea Moroşan.
Két romániai is szerepel az Europol nemzetközi körözési listáján mint a legkeresettebb bűnözők. Indonéziában fogták el közülük az egyiket.
További híreink: A kormányellenes tüntetőknek „beszóló” ellentüntetőt is megbüntették a csendőrök Bukarestben, az eddigi vizsgálatok alapján pedig nincs több leprás beteg Kolozsváron.

… meg ilyen is: a külügyi szolgálatok öt (!) év alatt intéztek el egy halotti bizonyítványt… és egy polgártársunk alkoholos kóma közeli állapotban száguldozott egy német autópályán, forgalommal szemben (hukk!).
… meg ilyen is: a külügyi szolgálatok öt (!) év alatt intéztek el egy halotti bizonyítványt… és egy polgártársunk alkoholos kóma közeli állapotban száguldozott egy német autópályán, forgalommal szemben (hukk!).
Óra közben omlott rá a diákokra egy iskolai tanterem mennyezete, az épületet nemrég tatarozták. A villanyáram brutálisan megdrágult egy év alatt, de más termékekért és szolgáltatásokért is jóval többet fizetünk – itt a friss statisztika.
Óra közben omlott rá a diákokra egy iskolai tanterem mennyezete, az épületet nemrég tatarozták. A villanyáram brutálisan megdrágult egy év alatt, de más termékekért és szolgáltatásokért is jóval többet fizetünk – itt a friss statisztika.
Rövid ideig lesz enyhébb idő országszerte. Továbbá: a belügyminisztérium szakszervezetei nem fogadják el a katonai személyzet, a rendőrök, tűzoltók egyoldalú nyugdíjkorhatár-emelését.

Igennel szavazna Maia Sandu Románia és Moldova egyesülésére. Megkezdődtek az A8-as autópálya Gyergyóalfalu és Gyergyóditró közötti szakaszának tervezési munkálatai.
Igennel szavazna Maia Sandu Románia és Moldova egyesülésére. Megkezdődtek az A8-as autópálya Gyergyóalfalu és Gyergyóditró közötti szakaszának tervezési munkálatai.
További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.
További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.
Nyugat-Románia legnagyobb spontán téli játszótere alakult ki Temesvár mellett. Továbbá: vigyázzunk a jeges és kátyúkkal teli utakon, valamint figyeljünk oda a WhatsApp üzeneteinkre, mert új online csalás terjed.

Elektronikus nyomkövetőt kapott a férjét bántalmazó feleség. Téli gumi télen? Na még mit nem?!

További híreink: a mioritikus nackópárt úgy csókolgatja az amerikai gyűrűt, hogy öröm nézni. És a védelmi miniszter szerint Nicușor Dan olcsón röpköd, bezzeg Ionopot Iohannis drágán!

Kolozsváron jönnek a pénzbírságok, ha nincs látható helyen házszám az ingatlanokon. Pórul járhatnak, akik elsiették az adók befizetését a Ghiseul.ro portálon.