Az EMNP jelenlegi elnöke nem száll versenybe Szilágyival a szombati tisztújításon.
Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke – aki Szilágyi Zsolt alelnökkel együtt decemberben benyújtotta lemondását – azt mondta egy kolozsvári sajtóbeszélgetésen, hogy Szilágyi Zsolt a legalkalmasabb arra, hogy átvegye a pártelnöki stafétát.
Az EMNP szombaton, Marosvásárhelyen megrendezésre kerülő országos küldöttgyűlésén öt jelölt – köztük Toró és Szilágyi – közül választják meg a párt új elnökét.
Toró reméli, hogy
„Őt támogatom, mivel maximálisan megbízom benne, huszonöt éven át nagyon sok munkát végeztünk közösen, és ő az, akinek az integratív személyisége konszenzust teremthet a pártban” – fogalmazott.
Szilágyi azért is a legalkalmasabb a pártelnökségre, mivel brüsszeli munkája miatt őt nem érintette annyira az az erodálódási folyamat, amely a pártot és tisztségviselőit természetszerűen érte a napi politikában.
úgy gondolom, hogy a munkámra szükség van a Néppártban, nem első számú szereplőként, hanem valamilyen oldalirányban, nyilván Szilágyi Zsolt mellett” – mondta Toró.
Toró értékelte az elmúlt három évet, amíg a párt elnöke volt. Pozitívumként értékelte, hogy az EMNP egyáltalán létrejött, és kettős ellenszélben (az RMDSZ és az MPP ellenfeleként) részt vett három választáson. Szintén a mérleg pozitív oldalán említette az Erdélyben az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanáccsal és a Székely Nemzeti Tanáccsal kialakított partnerséget, illetve a Fidesszel közös stratégiai partnerséget, amelyet a
A kudarcok között említette, hogy az elmúlt három évben az EMNP-nek nem sikerült a tervezett ütemben növekednie, nem sikerült eléggé beágyazódnia az erdélyi magyar társadalomba, és a kompetenciadeficit is érezhetően befolyásolta a szakpolitikai munkát. Szintén kudarc – mondta Toró –, hogy nem sikerült egyesíteni az erdélyi autonómiapárti tábort, és nem sikerült kellő mértékben megértetni a kárpát-medencei magyar nemzetpolitikával, hogy mi az EMNP tétje: egy olyan politikai erő stabilizálása, amely minimálisan függ a bukaresti nemzetállami törekvésektől.
A legnagyobb űr az – mondta Toró –, hogy
végül is ez vezetett az ő és a Szilágyi Zsolt lemondásához.
„A lemondás üzenet volt egyrészt kifelé, a közösség, a társadalom, a nemzetpolitika irányába: nem értük el a kitűzött eredményt, ezért pedig a vezért terheli a felelősség. Másrészt üzenet befelé, a tagságnak, szimpatizánsoknak: nincs minden rendben, több munka kell.
ezért a Néppártban változtatni kell, a megújulást kell indukálni” – mondta Toró.
Utólag visszagondolva a lemondás nem volt a legszerencsésebb lépés – értékelte Toró T. Tibor –, mivel nem sikerült az alulról felfelé történő megújulást beindítani a pártban. A helyi vezetők nem értették meg a lépést, sokan úgy értelmezték, hogy a kapitány elhagyja a hajót, és többen a saját mulasztásaikat próbálták az elnökre kivetíteni.
„A párton belüli reakciók nyomán arra a következtetésre jutottunk, hogy érdemes megfordítani a folyamatot,
kell helyi szinten katalizálni a folyamatot” – fogalmazott.
Toró szerint a 2016-os parlamenti választáson az EMNP akkor lehet sikeres, ha a Magyar Polgári Párttal közösen sikerül kialakítani egy politikai pólust, amely ellensúlyozhatja az RMDSZ erejét.
Nem szokványos, képzeletbeli beszéd egy nem szokványos, képzeletbeli rendezvényen.
Avagy mi a baj a szavainkkal?
A történelemszeretet miatt vágott bele az amatőr fémdetektorozásba a szamosújvári asztalosmester, aki nemrég páratlan régészeti kincset talált. Kis Jánossal beszélgettünk.
A baktériumok, vírusok, amőbák, gombák fertőznek, ez a dolguk. Az ember dolga a védekezés. Lenne. Van itt ugyanis egy másik fertőzés is: az emberi hanyagságé, korrupcióé. Ami bűn.
Besztercén is gázrobbanás történt vasárnap reggel. A rahovai tömbháztragédiával kapcsolatban új részletek derültek ki. Az erdélyi megyékben pedig elég sokat lopják a gázt, ami rendkívül veszélyes.
A francia Carrefour romániai üzleteinek eladására készül – adta hírül pénteken a francia sajtóra hivatkozva a Hotnews.ro hírportál.
Hivatalos jelentés a parajdi bányakatasztrófáról: a Salrom nem vette komolyan a veszélyt. Vasile Dîncu szerint pedig a PSD szavazóinak 10-15 százaléka az AUR-nál kötött ki.
Közleményt adott ki a rendőrség a Szépvízi víztározó közelében holtan talált fiatalok ügyében: a boncolás szerint október 20-án, hétfőn következhetett be a haláluk, két nappal azelőtt, hogy megtalálták őket. Az ügyben az öngyilkosság gyanúja is felmerül.
A boncolás előzetes eredményei szerint a Hargita megyei szépvízi víztározó közelében, egy személygépkocsiban holtan talált két fiatal október 20-án halt meg – közölte pénteken a Hargita megyei rendőr-főkapitányság.
Lőtt sebek voltak annak a két fiatalnak a testén, akiket szerda este holtan találtak a szépvízi víztározó közelében, egy személyautóban.
Román kamionsofőr rombolt le egy 1783-ban épült spanyol vízvezetéket. Aranysakálok téphettek szét egy Hargita megyei pásztort.
Román kamionsofőr rombolt le egy 1783-ban épült spanyol vízvezetéket. Aranysakálok téphettek szét egy Hargita megyei pásztort.
A rahovai tömbházrobbanás érintettjei felháborodtak, mert az állam a lakások újjáépítését és bérbeadását tervezi. Továbbá: egy kocsiszínről elszabadult villamos okozott közúti balesetet Aradon.
A rahovai tömbházrobbanás érintettjei felháborodtak, mert az állam a lakások újjáépítését és bérbeadását tervezi. Továbbá: egy kocsiszínről elszabadult villamos okozott közúti balesetet Aradon.
Orosz szabotázsakciót akadályoztak meg a román hatóságok. Egy volt alkotmánybíró nem érti, mit kell annyit lovagolni a 10 ezer eurós nyugdíjakon. A Salrom szerint a kormányfői ellenőrző testület félrebeszél.

Alkotmányellenes a bírák és ügyészek nyugdíjazását szigorító törvénytervezet. Ismét Kolozsvár közelében cammogott a medve.
Alkotmányellenes a bírák és ügyészek nyugdíjazását szigorító törvénytervezet. Ismét Kolozsvár közelében cammogott a medve.
Besztercén is gázrobbanás történt vasárnap reggel. A rahovai tömbháztragédiával kapcsolatban új részletek derültek ki. Az erdélyi megyékben pedig elég sokat lopják a gázt, ami rendkívül veszélyes.
Besztercén is gázrobbanás történt vasárnap reggel. A rahovai tömbháztragédiával kapcsolatban új részletek derültek ki. Az erdélyi megyékben pedig elég sokat lopják a gázt, ami rendkívül veszélyes.
Hivatalos jelentés a parajdi bányakatasztrófáról: a Salrom nem vette komolyan a veszélyt. Vasile Dîncu szerint pedig a PSD szavazóinak 10-15 százaléka az AUR-nál kötött ki.
Hivatalos jelentés a parajdi bányakatasztrófáról: a Salrom nem vette komolyan a veszélyt. Vasile Dîncu szerint pedig a PSD szavazóinak 10-15 százaléka az AUR-nál kötött ki.
Csak minden hatodik romániai lakás rendelkezik katasztrófák elleni biztosítással. Medvetámadás nyomait találták egy idős férfi holttestén.
Csak minden hatodik romániai lakás rendelkezik katasztrófák elleni biztosítással. Medvetámadás nyomait találták egy idős férfi holttestén.
Indul a 2025-ös állami lombikbébiprogram. Őrizetbe vette a rendőrség a lánya tanárát bicskázással fenyegető alvilági figurát.
Indul a 2025-ös állami lombikbébiprogram. Őrizetbe vette a rendőrség a lánya tanárát bicskázással fenyegető alvilági figurát.
… egy nackós szenátor nagyon elszabadult a plénum előtt… és miután a PSD törölte a „progresszív” kifejezést az alapszabályzatból, Grindeanu elnök úr elutazik egy európai progresszív szockó találkozóra.

Változik a közlekedési szabályrendszer, bevezetik az átlagsebesség-mérést. A hatóságok pedig nekimentek a román tengerparton uralkodó bódé-káosznak.