// 2025. július 7., hétfő // Appolónia

Több tízezer szociális kártyát zároltak a tulajdonosok „túl magas” jövedelme miatt

// HIRDETÉS

Rendkívül szigorú az ellenőrzés, és aki fennakad a szűrőn, azt kíméletlenül kiszórják.

Sokan nem örülhettek sokáig annak a szociális utalványnak, amelyet a kormány az ukrajnai háború miatt berobbant infláció hatásainak mérséklése érdekében osztott ki a rászorulóknak: tízezrek szembesültek azzal, hogy a kártyát a kormány zárolta.

Az ok: túl magas volt a jövedelmük.

Ezt Marcel Boloş európai beruházásokért és projektekért felelős miniszter jelentette be hétfőn.

Mint elmondta,

eddig mintegy 63 000 ezer kártyát zároltak

azért, mert a tulajdonosuk jövedelme meghaladta azt a szintet, amely alatt jogosultak a támogatásra.

Pedig az összeg egyáltalán nem magas: havi 1500 lej.

A miniszter elmondta, az Országos Adóhatóság (ANAF) folyamatosan ellenőrzi a jogosultak jövedelmét, és

ha az összeg meghaladja a határértéket, akkor lépnek.

Mint ismeretes, a kormány úgy döntött, hogy a jogosultaknak júniustól év végéig kéthavonta 250 lej értékű támogatást folyósít.

Nem ez az első alkalom egyébként, hogy a kártyákat blokkolták: akkor is elveszítik a jogosultságukat az érintettek, ha alkoholt vagy dohányárut akarnak vele vásárolni.

A támogatás mintegy 1,7 millió nyugdíjasnak, illetve 585 ezer fogyatékkal élő személynek jár, akiknek 1500 lej alatti jövedelme van. Mintegy 150-200 ezerre teszik azoknak a számát, akik családi pótlékból vagy szociális segélyből élnek, munkanélküliek vagy hajléktalanok. Az ezekbe a kategóriákba sorolt jogosultakat automatikusan felismeri a rendszer.

A kettőnél több gyermekes családok akkor jogosultak, ha az egy háztartásban élők egy főre eső jövedelme nem haladja meg a 600 lejt, ugyanakkor az egyszülős családoknak is jár a pénz. Fontos azonban, hogy az ilyen helyzetben lévő családoknak kérvényt kell benyújtaniuk településük önkormányzatához.

A program keretében 3,1 milliárd lejt osztanak ki, amit részben az államkasszából, részben vissza nem térítendő uniós alapokból finanszíroznak.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Az első medve – tizenkilencedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„A politikai vezetés így teljesen elengedte a vadgazdálkodást, az állatok pedig zavartalanul szaporodtak. Nem csak a a medvék, hanem a farkasok is. Néhány év alatt a Felső-Nyárádmentén – és a többi erdős vidéken is – drámaivá vált a helyzet.”

Magánélet-e a korrupció? Avagy mit üzen az alkotmánybíróság legutóbbi döntése?

Varga László Edgár

A vagyonnyilatkozatok titkosítása nagy port kavart a romániai közéletben. Most megjött az indoklás is.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A nagyváradi polgármesteri hivatal torkán akadt a premontrei apát

Sólyom István

A direkt magyarellenesség helyett továbbra is a szofisztikált ellehetetlenítési módszerekben bízik az európai táborba visszatért román állam.

A zene, amely miatt a hadsereg lerohant egy köztársaságot… és más történetek

Szántai János

A kolozsvári Jazz in the Park fesztivál továbbra sem (túl) drága, viszont szaporodnak a politikai üzenetek. És a bulizene. Ami önmagában nem baj. Virágozzék minden virág. Csak ne feledkezzünk meg a jazzről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Miért nincs íze a paradicsomnak?
Főtér

Miért nincs íze a paradicsomnak?

Esszük a vízízű, papírízű zöldségeket és közben álmodozunk letűnt korok finomságairól. De mi ennek az oka?

Vége lesz a különleges nyugdíjaknak – Ilie Bolojan szerint hamarosan újabb adócsomag kerül napirendre
Krónika

Vége lesz a különleges nyugdíjaknak – Ilie Bolojan szerint hamarosan újabb adócsomag kerül napirendre

Ilie Bolojan miniszterelnök pénteken kijelentette, hogy Románia az egyetlen ország a világon, ahol a bírák 48 évesen vonulnak nyugdíjba, átlagosan 5000 eurós nyugdíjjal. A kormányfő szerint ezen hamarosan változtatnak.

Motorbiciklist ölt meg egy medve a Transzfogarason – hírek csütörtökön
Főtér

Motorbiciklist ölt meg egy medve a Transzfogarason – hírek csütörtökön

Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.

Helikopter segítségét is kérték a fenyédi autóbalesethez
Székelyhon

Helikopter segítségét is kérték a fenyédi autóbalesethez

Két autó ütközött Fenyéden vasárnap délután. A balesetben hárman sérültek meg, egyiküket helikopterrel szállították el a marosvásárhelyi kórházba.

Augusztus 1-től nő az áfa – Jóváhagyta a kormány a deficitcsökkentő intézkedések első csomagjára vonatkozó törvénytervezetet
Krónika

Augusztus 1-től nő az áfa – Jóváhagyta a kormány a deficitcsökkentő intézkedések első csomagjára vonatkozó törvénytervezetet

Pénteki ülésén a kormány megvitatta és jóváhagyta a deficitcsökkentő intézkedések első csomagjára vonatkozó törvénytervezetet – számolt be a Facebook-oldalán a pénzügyminiszter.

Négy új papot szentelnek fel, Böjte Csaba csíksomlyói lelkész lesz
Székelyhon

Négy új papot szentelnek fel, Böjte Csaba csíksomlyói lelkész lesz

Darvas-Kozma Józsefet, a csíkszeredai Szent Kereszt-plébánia plébánosát megerősítette hivatalában a gyulafehérvári főegyházmegye, Böjte Csaba atyát pedig csíksomlyói lelkésszé nevezte ki. Idén négy új papot fognak felszentelni.

// még több főtér.ro
Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix
2025. július 04., péntek

Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix

Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.