// 2024. október 1., kedd // Malvin
láncfűrészes vírus

Több teszt, több beteg: átlépte a tizenegyezres küszöböt is a koronavírus-fertőzöttek száma (FRISSÍTVE)

Már nem beszélhetünk csökkenésről, sőt: az elmúlt 24 órában 401 személyről derült ki, hogy fertőzött, ez a szombati esetszámnak majdnem a duplája.

Frissítés A Stratégiai Kommunikációs Csoport vasárnap délután újabb rossz híreket hozott: 619-re emelkedett a koronavírus halálos áldozatainak a száma az országban. Az eseteket Brassó, Arad, Krassó-Szörény, Hunyad, Suceava és Szeben megyéből jelentették. Az áldozatok 60 és 89 év közöttiek.

Miután pénteken és szombaton is csökkent a 24 óra alatt regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma Romániában, a Stratégiai Kommunikációs Csoport vasárnapi közleménye szerint a friss adatok már növekedést mutatnak: 401 új esetet rögzítettek a szombati 218-hoz képest. Ez főként azzal magyarázható, hogy

míg szombaton csak 5043 tesztet végeztek, az elmúlt 24 órában azonban 9873-at, ami rekordnak számít,

legalábbis eddig. A fertőzöttek száma így 11 036-ra emelkedett, de ebből 3054-en már meg is gyógyultak. A legutóbbi közléshez képest 7 új halálesetet rögzítettek,

így összesen már 608-an vesztették életüket a kór miatt.

Az intenzív osztályon jelenleg 236 beteget ápolnak, intézményes karanténban 11 775-en, otthoniban 24 052-en vannak. Romániában eddig összesen 136 518 koronatesztet végeztek. Az elmúlt 24 órában egyébként országszerte 4 829 személyt bírságoltak meg, mert megszegték a szükségállapot és a kijárási tilalom szabályait.

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész

Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.

Fortélyok, hogy biztosan sikerüljön a savanyú káposzta
Krónika

Fortélyok, hogy biztosan sikerüljön a savanyú káposzta

Sokan nem akarnak lemondani a saját készítésű savanyú káposztáról akkor sem, ha tömbházban élnek, hiszen az erdélyi gasztronómiának elengedhetetlen része a sok vitamint tartalmazó, rengetegféleképpen elkészíthető eledel.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult
Székelyhon

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult

Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében
Krónika

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében

Több mint harmincan megsérültek, amikor egy szír férfi felgyújtott egy lakóházat Éjszak-Rajna-Vesztfália központjában, Essenben.

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak
Székelyhon

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak

Tömegverekedés tört ki pénteken egy székelyudvarhelyi szórakozóhelyen, ahol egy gólyabál utáni bulit szerveztek. Információink szerint fejszékkel, botokkal, illetve a széttört berendezés darabjaival estek egymásnak. A rendőrség nyomoz az ügyben.

// még több főtér.ro