Nem fest túl hízelgő képet a romániai mindennapokról egy felmérés.
Közismert, hogy Románia a nyugat-európai vendégmunkások és egyéb bevándorlók egyik legfőbb forrása, és a jelek szerint a trend nem áll meg: egy felmérés szerint további százezrek gondolkodnak azon, hogy a lehető legrövidebb időn belül elhagyják az országot. A ReThink Románia elnevezésű think tank által megrendelt kutatás szerint a válaszadók
Ez azt jelenti, hogy 230 000-en vannak azok, akik biztosan távozni készülnek, ha viszont azokat is hozzájuk vesszük, akik „csak” valószínűsítették ezen döntésüket, akkor már 730 000 emberről beszélünk. Ráadásul a távozni akarók jelentős része a 16 és 24 év közötti fiatalok közül kerül ki. A távozni akarók már csak a koruk miatt is azok közül kerülnek ki, akiknek alacsonyabb a jövedelme, azonban sokuk egyetemi diplomával rendelkezik, vagyis ha tényleg elmennek, az jelentős érvágást jelent az országnak. A felmérésben rákérdeztek arra is, melyek azok a negatív tényezők, amelyek a legjobban zavarják az embereket. Az emigrálni készülők többsége a tolvajlást (53 százalék), a műveletlenséget és az ostobaságot (46 százalék) és a hazudozást (43 százalék) nevezte meg tervezett távozása elsődleges okaként. Persze a maradni szándékozókat is megkérdezték, mi zavarja őket a leginkább az országban – ők
A további kilátások sem rózsásak, mert azok mellett, akik komolyan gondolkodnak azon, hogy jövőre elhagyják az országot, további 20 százalék is gondolkodik azon, hogy valamikor az elkövetkező években külföldre költözik, ami akkor is aggasztó, ha ők azért nem igazán határozottak még. A jelenlegi adatok szerint nagyjából négymillió román állampolgár él Nyugat-Európában, a legtöbban Olaszországban, illetve Spanyolországban – ezekben nagyjából 1-1gymillió román élhet. Rengetegen vannak ugyanakkor Nagy-Britanniában és Németországban is.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.
Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.
Az elkövetkező időszakban hat új mozdonyt szállít le romániai és magyarországi vasúttársaságoknak – jelentette be a Softronic Craiova gördülőállomány-gyártó a világ legnagyobb vasúti vásárán, az immár 14. alkalommal megszervezett Innotranson.
Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.
Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.
Csúszópénz elfogadásának gyanúja miatt őrizetbe vették a nagyszebeni Vasutaskórház, valamint a nagyszebeni megyei sürgősségi kórház egyik orvosát és volt menedzserét, Liliana Coldeát.
Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.