Tüntetések zajlottak Bukarestben a román nemzeti ünnep alkalmából, összetűzések is követték. Sminktermékeket vásárolt közpénzből egy Gorj megyei városháza.
Két nagy megmozdulás is zajlott a román főváros utcáin január 24-én: Románia a kis egyesülés (azaz a két egykori román fejedelemség, Moldva és Havasalföld 1859-es egyesülése) ünnepét üli, ennek megfelelően hatalmas menetelő tömegekre, demonstrációra számíthattak a városban. A nép nagy egyesülésének hóráját (román nemzeti táncát) eljáró résztvevők nemzeti lobogókkal vonultak fel a bukaresti sugárutakon, élükön a román széljobber politikusokkal, többek között George Simion és Călin Georgescu társaságában. Utóbbi az Istennel is szeretett volna hórára perdülni, és erre is buzdította a páratlanul nagy és egyesült tömeget. A HotNews portál jóvoltából azt is láthattuk, hogy az emberek fürtökben lógnak a köztéri szobrokról, illetve a tömbházak tetejéről, szóval jó nagy volt a buli. Az emberek az alkotmánybíróság által korábban eltörölt elnökválasztás második fordulójának megismétléséről skandáltak, egykori legionárius nézeteket valló ortodox pópák képeit hordozták, valamint a rendszer megreformálását követelték.
Egy másik buli azonban nem sült el ilyen „jól”. Pénteken ugyanis a salátarendelettel farkasszemet néző, körülbelül háromezer lelket számláló, jobbára szakszervezeti tagokból álló tömeg is gyülekezőt fújt, hogy a rendelettel szembeni nemtetszésüket kinyilvánítsák. A tüntetők a megszorító rendelet rendelkezései ellen demonstráltak a kormány székháza előtt.
Csakhogy balul sült el a dolog: a szindikalisták összefutottak a nackókkal, aminek az lett az eredménye, hogy a rendelet ellen tüntetők eloldalogtak hazafelé, mondván, hogy nem szeretnék, ha a nacionalista megmozdulással asszociálnák őket.
Ezért a fővárosi csendőrség elrendelte a szükséges intézkedéseket, hogy a tüntetők két csoportját a Győzelem téren külön csendőrségi eszközökkel szétválasszák, hogy minimálisra csökkentsék a résztvevők biztonságát és a közrendet fenyegető kockázatokat.
Később összetűzések is kialakultak a csendőrséggel, több tüntető megpróbálta áttörni a tiltakozásra elkülönített területet körülvevő kerítést. A csendőrök és a tüntetők közötti hosszas viták után úgy tűnik, hogy a kedélyek lecsillapodtak. Néhány tüntető arra szólította fel a demonstrálókat, hogy távolodjanak el a kerítésektől.
A fent említett salátarendelet román neve – ordonanța trenuleț – valójában kisvonat-rendeletet jelent, sőt, talán inkább egy szerencsétlenül egymásra torlódott szerelvényt idéz meg. Most azonban a valóság nagyot ütött a képzeleten, ugyanis a megszorítási rendeletcsomag miatt a romániai vasútársaság több száz vonatjáratot törölt el, ami igencsak megnehezíti a közlekedést.
Hivatalosan a kevésbé forgalmas útvonalakon közlekedőket törölték, az ingázók viszont elégedetlenek. A legsúlyosabban az ingázók érintettek, akiknek most az új vonatmenetrend szerint kell szervezniük a menetrendjüket. Országszerte több mint 200 vonatot függesztettek fel, vagy teljesen, vagy bizonyos napokon, és néhány vonatot a fontos útvonalakon, például a Bukarest-Brassó vagy a Bukarest-Konstanca útvonalon is töröltek. A stirileprotv.ro szerint a CFR Călători azt állítja, hogy csak olyan időpontokban hozták meg ezeket az intézkedéseket, amikor kevesen utaztak.
„Ez az intézkedés a CFR lehetséges válaszlépését célozza a vonatrendeletnek nevezett törvénymódosításra, és ezért hajtották végre ezeket a műveleteket” - mondta Ada Meseșan, a CFR Călători szóvivője. A szakszervezetisek a maguk részéről úgy vélik, hogy már nincs elég pénz arra, hogy a mozdonyvezetők a túlórákért fizetést kapjanak.
Románia a megannyi lehetőség országa, ezeket egyesek ki is használják. Így tett Gorj megyében is az egyik polgármesteri hivatal: a kormány szerint szükséges megszorítások ellenére egyes választott tisztségviselők nem nézték a pénzt, és több ezer lejnyi közpénzt költöttek pirosítókra, rúzsokra, arckrémekre és hajolajokra.
Az intézmény ajándékcsomagokat és más bőrápolási termékeket is vásárolt egy középiskolai szépségversenyre. A lakosok szerint azonban a diákoknak könyvekre és iskolaszerekre van szükségük, nem sminkekre. „Ez a normalitás” - mondja a polgármester, aki szerint nem tett semmi rosszat, olvashatjuk a Digi24-en. Az sem érte el az ingerküszöbét, hogy a kozmetikumokat a város pénzéből szerezte, sem az, hogy a cég, amelytől vásárolta őket, Ion Iordache PNL-s szenátor családjához tartozik. Így megy ez.
A digitális tartalmak végtelen világában minden azonnal és mindig elérhető. Ez nekünk nem jó, mert bele fogunk őrülni. De talán van megoldás.
Románia hatalmas munkaerőpiaci változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Több generáció is részt vett és vesz ebben, az oktatás pedig nem úgy alkalmazkodik, ahogy kéne. A mesterséges intelligencia pedig tarolni fog.
Biza, nagyon diszkriminatívan, kolonialistán, rasszistán, szuveranistán, mindencsúfistán hangzik a fenti összehasonlítás. De a pőre igazság az, hogy Luke nyer.
A mentális nehézségek esetén a legrosszabb, ami történhet, ha valaki magára marad a problémájával – mondja dr. Kovács Réka Rozália pszichológus, a Sapientia EMTE adjunktusa.
A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.
Kedd este hat óra körül óriási robajjal omlott össze a szilágycsehi református templom tornya. A felújítás alatt álló templom tornyának megerősítését a munkálatokat végző kolozsvári cég szakembereinek javaslatára belülről már megtámasztották.
Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.
Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.
A közösségi médiában fellelhető képek és videók tanúsága szerint kedd este súlyos szerkezeti omlás történt a szilágycsehi református templomnál: az épület jelentős része leomlott.
Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor kedd este kijelentette, hogy a kormánynak a korábbi döntését felülvizsgálva az általa meghatározott határokon belül akár 50 százalékkal is csökkentenie kellene a helyi adókat és illetékeket.
További szerdai híreink: Nicușor Dan államfő reagált az amerikai jelentésre, amely szerint Romániában nem az oroszok, hanem az EU avatkozott be a választásokba. Egy kanadai cég pedig jelentős mennyiségű ritka fémeket talált az Erdélyi Szigethegységben.

További híreink: az alkotmánybírósághoz fordul az ombudsman a betegszabadságok megnyirbálása miatt, több székelyföldi város pedig petícióban tiltakozik az adóemelések mértéke ellen.
További híreink: az alkotmánybírósághoz fordul az ombudsman a betegszabadságok megnyirbálása miatt, több székelyföldi város pedig petícióban tiltakozik az adóemelések mértéke ellen.
Továbbá: képzeljék el, a moldovai államelnök asszonyt Nobel-békedíjra javasolták. És a tavasz kapja magát és berúgja az ajtót február első felében.
Továbbá: képzeljék el, a moldovai államelnök asszonyt Nobel-békedíjra javasolták. És a tavasz kapja magát és berúgja az ajtót február első felében.
Az iskola folyosóján zaklatta 13 éves diákját egy 64 éves tanár. Alkoholba és gyújtogatásba fojtotta féltékenységi bánatát egy férfi.
Az iskola folyosóján zaklatta 13 éves diákját egy 64 éves tanár. Alkoholba és gyújtogatásba fojtotta féltékenységi bánatát egy férfi.
… Nicușor Dan államelnök bejelentette, hogy kapott ajándékba egy zöld Seroussi nyakkendőt… és egy bánsági polgármester helikopterrel jár munkába, közben nincs víz a faluban.
… Nicușor Dan államelnök bejelentette, hogy kapott ajándékba egy zöld Seroussi nyakkendőt… és egy bánsági polgármester helikopterrel jár munkába, közben nincs víz a faluban.
A csenei gyilkosságban érintett 13 éves fiút egy gyermekvédelmi központba helyezték. A Maros megyei, szintén kiskorúak által elkövetett gyilkossági kísérlet előre megfontolt és kitervelt volt az ügyészek szerint.

Közben kiderült, hogy a 7 halálos áldozatot követelő Temes megyei közúti baleset görög sofőrje kétféle drogot és alkoholt is fogyasztott, úgy vezetett. És elveszítették a pert a gigafizetésüket menteni próbáló állami ügynökség alkalmazottai.

Kiderült, mi okozta a szörnyű bánsági közúti balesetet, amelyben hét ember vesztette életét. Kiskorúak bántalmaztak egy taxisofőrt Marosvásárhely közelében.
Kiderült, mi okozta a szörnyű bánsági közúti balesetet, amelyben hét ember vesztette életét. Kiskorúak bántalmaztak egy taxisofőrt Marosvásárhely közelében.
… Maia Sandu oroszveszélyre figyelmeztet, Ilie Bolojan (is) támogatná a Moldovai Köztársaság egyesülését Romániával… és a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál főnöke idén feltolná a rendezvény kezdőbetűit a Fellegvárra.

További híreink: ideiglenes eltávozást kapott a börtönből a rendőrgyilkos, nem ment vissza, Radu Miruță védelmi miniszter pedig véletlenül megdicsérte Nicolae Ceaușescut.