// 2024. október 6., vasárnap // Brúnó, Renáta
PUSZTÍTÓ LÁNGOK

Több mint egy ártatlan gyerekcsíny: két kamasz miatt kerülhetett az utcára 250 ember (FRISSÍTVE)

Lakók százait kellett kimenekíteni, 150 lakás és 37 autó rongálódott meg, valamint nyolc személy került kórházba, miután kiégett egy tömbház Konstancán.

Tűzvészből nem volt hiány idén Romániában, s bár már csak pár hét van hátra az évből, még mindig tartogat kellemetlen meglepetéseket a 2021-es esztendő. Szerdáról csütörtökre virradóan lángba borult egy tömbház Konstancán, emberek százait kellett kimenekíteni az éjszaka közepén az épületből. A tűz következtében óriási anyagi kár keletkezett, a tömbház szinte teljesen kiégett. Kilenc személy került kórházba füstmérgezéssel, egyikük másodfokú égést szenvedett teste 70 százalékán. A lángok éjszaka 1 óra körül csaptak fel, gyors terjedésüket 11 tűzoltóegység próbálta megfékezni. A szomszédos megyékből is érkeztek kollégák, akik segítettek biztonságba lehozni a tetőre menekült mintegy száz lakost is. Az első hírek még arról szóltak, hogy az egyik gépjármű meghibásodása okozhatta a bajt, majd előkerült az egyik térfigyelő kamera felvétele, melyen az látszik, hogy két kamasz rohan el a tűz keletkezésének helyéről. Összesen 37 gépjármű ment tönkre, ebből 25 az alagsori parkolóban állt, a többi az utcán. 250 lakos éjszakázott az utcán, illetve rokonoknál, barátoknál, ebből 70 kiskorú. 150 lakás égett ki. A hatóságok nyomozása folyamatban van, keresik a helyszínről elsiető gyerekeket is. Ügyészségi források szerint már azonosították őket: a 13 és a 15 éves gyerek beismerte, hogy petárdázott az autók közelében. Büntetőjogilag a 15 éves vonható felelősségre, előtte azonban pszichiátriai szakértő kell megállapítsa az ítélőképességét.

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én
Főtér

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én

Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.

Brüsszeli felszólítás: Románia szüntesse meg az áram és a gáz árképzési és kiviteli korlátozását
Krónika

Brüsszeli felszólítás: Románia szüntesse meg az áram és a gáz árképzési és kiviteli korlátozását

Felszólító levél útján kötelezettségszegési eljárást kezdeményezett az Európai Bizottság Románia ellen, mivel az korlátozza a piaci szereplők szabadságát az áram és a gáz nagykereskedelmi árának meghatározása, illetve a földgáz exportja tekintetében.

Modern szolgasorsban Székelyföldön
Főtér

Modern szolgasorsban Székelyföldön

Moharos Attila az egykor szolgaként, most pásztorként élő Fülöp Levente életútjáról készített dokumentumfilmet.

A tetején állt meg egy autó Csernáton közelében
Székelyhon

A tetején állt meg egy autó Csernáton közelében

Lesodródott az úttestről és felborult egy személyautó szombaton Csernáton közelében, a 11-es országúton. Négy sérültet kórházba szállítottak.

Szovátát, Gyergyószéket is eléri minden idők legnagyobb sztrádaépítési láza
Krónika

Szovátát, Gyergyószéket is eléri minden idők legnagyobb sztrádaépítési láza

A Közúti Beruházások Országos Társasága jóváhagyta a versenytárgyalás kiírását az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya hegyvidéki, Gyergyószéket is érintő szakaszainak megépítésére.

Éjszakai balhé Csíkszeredában
Székelyhon

Éjszakai balhé Csíkszeredában

Őrizetbe vettek két férfit, miután verekedés tört ki Csíkszeredában vasárnapra virradóan – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.

// még több főtér.ro