A hatóságoknak megvan az eszközük arra, hogy kiszűrjék azokat, akik át akarják verni a rendszert.
A kezdeti káoszt talán sikerült eloszlatni annak kapcsán, hogy kiknek kell külön kérvényt benyújtaniuk azért, hogy a lehető legkedvezőbb áron kapják az áramot, és kiknek nem, ám közben felmerült egy újabb probléma.
Mint ismert, a szolgáltatók az ársapkatörvény kapcsán azt állították: az alapján mintegy kilenc millió ügyfélnek kérvényeznie kell a kedvezményt, ám az Országos Energiaár-szabályozó Hatóság (ANRE) szerint legfeljebb 900 000 fogyasztóról van szó.
Ők azok, akik orvosi kezeléshez szükséges elektromos berendezéseket működtetnek az otthonukban, akik legalább három, 18 évesnél fiatalabb, vagy ha egyetemre jár, 26 évnél fiatalabb gyereket nevelnek, vagy ha egyszülős családról van szó. Ők kilowattóránként 0,31 lejt fizetnek az áramért.
Van egy másik kategória is, amelynek kérvényt kell benyújtania: azok, akiknek több ingatlanuk is van, a törvény értelmében ugyanis csak egy ingatlanuk jogosult a kedvezményes tarifára. A kérvényben így meg kell jelölniük, melyik címre kérik a kedvezményes áramot.
Igen ám, de itt lehetőség adódik a trükközésre. Abban az esetben ugyanis, ha valakinek két különböző településen vannak az ingatlanai, ráadásul olyanokon, ahol nem ugyanaz az áramszolgáltató,
Hiszen a szolgáltatónak nincs honnan tudnia, hogy egy fogyasztónak egy másik szolgáltató által kiszolgált településen is van lakása.
Így aztán ha az ingatlantulajdonos nem ír kérvényt egyik szolgáltatónak sem, mindegyiktől megkapja azt a kedvezményes tarigát, amelyre jogosult.
Csakhogy ez nem sokáig életképes megoldás. Nagy-Bege Zoltán, az ANRE alelnöke ugyanis jelezte: van egy olyan eszközük, amely amolyan rezsirendőrségként használható.
Ez nem más, mint az az internetes felület, amely lehetővé teszi, hogy bárki rövid idő alatt, online szolgáltatót válthasson.
Az ANRE pedig januártól szépen elkezdi majd összefésülni a fogyasztók adatait, hogy kiszűrje, vannak-e olyanok, akik két különböző szolgáltató felségterületén is rendelkeznek ingatlannal, de egyikhez sem küldtek kérvényt, hogy ezáltal mindkettőre megkapja a kedvezményt.
Ha ilyen tulajdonosra bukkannak, akkor felszólítják, hogy pótolja a mulasztást.
Majd ezt a szűrést addig ismétlik, amíg az összes „potyázót” meg nem találták.
Elméletileg jól hangzik, a kérdés az, hogy a gyakorlatban működni fog-e.
Valaki azért kritizál valaki mást, mert az rátérdel a neki nem tetsző sajtó nyakára. A kritika után pedig, mint aki jól végezte dolgát, ő is rátérdel a neki nem tetsző sajtó nyakára. Ráadásul Erdélyben, ahol ilyesmi nemigen szokott történni.
Tűnődés a székelyföldi, erdélyi, romániai turizmus állapotáról és buktatóiról.
A törvények megszületéséért vívott harc akkor eredményes, ha azokat érvényesíteni is sikerül. Nagyinterjú dr. Garda Dezső volt parlamenti képviselővel, történésszel.
Mi köze a japán hegyi pataknak a Maroshoz? És hova lettek az algát legelésző paduccsordák a kotrógépek nyomában?
… a román külügyminiszter asszony meg akarta mondani, mi a helyes vízió az orosz-ukrán háború ügyében, de jól elkeresztelte Volodimir Zelenszkijt… és reszkessetek, allinclusive-rajongók, Törökország bemutat nektek!
A Versenytanács elvi hozzájárulását adta ahhoz, hogy a román Annabella kiskereskedelmi vállalat megvásárolja azt a 87 üzletet, amelyek eladását vállalta a Mega Image annak érdekében, hogy véglegesíthesse a Profi Rom Food felvásárlását.
További híreink: a román külügy is reagált Trump és Putyin alaszkai csúcstalálkozójára, a hétvégén pedig viharok, záporok váltják a kánikulát.
Kereskedelmi egység épülete gyulladt ki Parajdon hétfőn éjszaka, a helyszínre nagy erőkkel szálltak ki a tűzoltók.
A második világháborút lezáró béketárgyalásokon a győztes nagyhatalmak többsége érzékelte, hogy a trianoni határok igazságtalanok voltak Magyarország számára, és valamilyen korrekcióra lenne szükség.
Több mint 400 ezer román és külföldi állampolgár lépte át Románia államhatárát a hosszú hétvégén a be- és kilépőoldalon, közel 77 ezer járművel – tájékoztatott hétfőn a határrendészet. Voltak azonban, akiket visszafordítottak.
További híreink: Tánczos Barna elárulta, milyen mértékben növelnék az ingatlanadókat, az ál-miniszterelnökhelyettes után pedig itt az élethű álelnök.
További híreink: Tánczos Barna elárulta, milyen mértékben növelnék az ingatlanadókat, az ál-miniszterelnökhelyettes után pedig itt az élethű álelnök.
… a román külügyminiszter asszony meg akarta mondani, mi a helyes vízió az orosz-ukrán háború ügyében, de jól elkeresztelte Volodimir Zelenszkijt… és reszkessetek, allinclusive-rajongók, Törökország bemutat nektek!
… a román külügyminiszter asszony meg akarta mondani, mi a helyes vízió az orosz-ukrán háború ügyében, de jól elkeresztelte Volodimir Zelenszkijt… és reszkessetek, allinclusive-rajongók, Törökország bemutat nektek!
Teljesen megváltozik a gépjárművek útdíjrendszere. A PSD pedig kizárja, hogy az AUR-ral kormányozzon. Hírek hétfőn.

Közben Ilie Bolojan pitbull-üzemmódban menetel előre a megszorítások útján: „nincs más megoldás, különben jön az államcsőd”.
Közben Ilie Bolojan pitbull-üzemmódban menetel előre a megszorítások útján: „nincs más megoldás, különben jön az államcsőd”.
További híreink: a román külügy is reagált Trump és Putyin alaszkai csúcstalálkozójára, a hétvégén pedig viharok, záporok váltják a kánikulát.
További híreink: a román külügy is reagált Trump és Putyin alaszkai csúcstalálkozójára, a hétvégén pedig viharok, záporok váltják a kánikulát.
… egy polgármesteri hivatal közpénzen nyaraltatja alkalmazottjait a tengerparton… és megvan az idei év eddigi legnagyobb kokainfogása.

Újabb álrendőrt fogtak el. Továbbá: hatalmas bírság járna azoknak, akik engedély nélkül építenek garázst, fészert vagy más melléképületet a saját udvarukon.

… a DNA bekopogott egy volt DNA-shoz, és nem egy pofa sörre… és Ilie Bolojan betolta a kormányhoz tartozó állami intézetek vezéreit gyűlésbe, mert minden ötödik alkalmazottat ki kell rúgni.

További hírek: jócskán túlárazott iskolabuszokért nyalta fel a közpénzt egy PNL-hez közeli üzletember, a Romsilva pofátlan exigazgatója pedig végre a DNA látóterébe került.

Közben egyáltalán nem biztos, hogy szeptember 8-án elkezdődik az iskola. A PSD pedig nem lép ki a kormányból, meg lehet nyugodni.