Ha igaz, amiről az itáliai sajtó cikkezik, akkor Szicíliában több négyzetkilométeres megakupi működik.
Az olasz és román hatóságok is foglalkoznak annak a mintegy ötezer romániai nőnek a sorsával, akiket a L'Espresso olasz hetilap cikksorozata szerint nappal napszámosként, éjszaka szexuális rabszolgaként dolgoztatnak Szicíliában.
A római parlament kormánypárti és ellenzéki képviselőnői közös interpellációban sürgették a kizsákmányolt romániai munkásnőkről szóló sajtóhírek kivizsgálását. Az olasz belügyminisztérium, valamint a munkaügyi és az egészségügyi tárca is azonnali intézkedéseket ígért szerdán.
A L'Espresso balközép hetilap még szeptemberben indította el a szicíliai Ragusa környékén a földeken dolgozó romániai vendégmunkásokról írt cikkeit. A beszámolók szerint mintegy ötezer román nő dolgozik környező birtokokon sorakozó melegházakban.
Többségük a romániai Botoșani (Botosány) városból és környékéről érkezett Szicíliába egyedül vagy kisgyerekével. A földeken emelt kunyhókba zárva élnek, folyóvíz és villany nélkül, munkaadójuk kutyákkal őrizteti őket. „Gazdáik" szállítják őket a munkába, és a gyerekeket iskolába. A nők számos esetben folyamatos szexuális erőszakot szenvednek el munkaadóik és ezek férfirokonai részéről. A férjükkel érkezett román asszonyokat is a helyi olasz férfiakkal való közösülésre kényszerítik, miután a férjeket megfenyegették.
Az olasz sajtót a szicíliai egyházi emberek, szakszervezetek és nővédelmi egyesületek értesítették.
Ragusában mintegy háromezer majdnem kizárólag családi agrárvállalkozás működik. Olaszország egyik leggazdagabb agrárkörzetéről van szó, ahonnan egész évben friss zöldséget-gyümölcsöt szállítanak Olaszország többi részébe és egész Európába. A nyolcvanas évektől az innen nem messzi Afrikából érkeztek a napszámosokat 2007-től fokozatosan a román munkaerő váltotta le.
A román „rabszolgák" sorsával a romániai sajtó és politika is foglalkozott. Ragusa prefektusa a gond megoldására, közös megelőzési stratégia kidolgozására az összes érintett olasz és román felet Szicíliába hívta, s meghívta a szicíliai agrárszektor képviselőit is.
2004-2005-ben hasonló kizsákmányolás áldozataivá váltak a Puglia tartomány paradicsomföldjein dolgozó lengyel napszámosok, akiket az olasz rendőrség szabadított ki munkaadóik fogságából.
A rocker élete a „hogy lehet ilyen hangerőn hallgatni ezt a csörömpölést, fiam”-tól a „megyünk hát, hétkor találkozunk a helyszínen”-ig.
És miért lesz ettől egyre idegesebb a nép?
Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.
A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.
George Simion egyszerű futballhuligánból mindössze néhány év alatt lett az ország legnépszerűbb politikusa. De hogyan?
Politikai és jogi lépéseket helyezett kilátásba Teherán Romániával szemben annak nyomán, hogy Bukarest logisztikai támogatást hagyott jóvá az Egyesült Államoknak az Irán ellen folytatott katonai fellépés keretében.
Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.
Két ember életét vesztette egy közúti balesetben a Kovászna megyével szomszédos Buzău megyében, miután egy személyautó és egy haszongépjármű összeütközött.
Tragikus hirtelenséggel elhunyt Schwartz Róbert, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) országos alelnöke – közölte kedden Facebook-oldalán a szervezet.
Nicușor Dan román államfő is köszöntötte a romániai magyarokat a nemzeti ünnep alkalmából.
További híreink: terhes magyar nőt gázoltak halálra a járdán Kolozsváron, a pénzügyminiszter szerint pedig a kormány intézkedéseket fog hozni az üzemanyagárak elszállása ellen.

Bukarest válasza Teheránnak: Románia nem részese a közel-keleti konfliktusnak. Jönnek a fix traffipaxok Temesváron, ahol postán érkezik a büntetés.

További híreink: ha a politikusok kiszedik azt a sok pénzt a közhelyautomatából, amit március idusán beledobtak, a költségvetési hiánynak annyi, a heves erdőtüzek miatt pedig már Black Hawk helikoptereket is be kellett vetni.
További híreink: ha a politikusok kiszedik azt a sok pénzt a közhelyautomatából, amit március idusán beledobtak, a költségvetési hiánynak annyi, a heves erdőtüzek miatt pedig már Black Hawk helikoptereket is be kellett vetni.
Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.
Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.
További hírek: Irán-párti hackerek támadták az adóhatóság honlapját Románia Amerika-barátsága miatt. Egy felmérésből pedig kiderül, hogy a fiataloknak közel a fele nem dolgozik.

További híreink: 2500 embert rakna utcára a marosvásárhelyi Azomureș, tíz nap alatt pedig már hatszor drágult az üzemanyag, de két héten belül elérhetjük a 10 lejes literenkénti árat is.

Nem könnyű leleplezni a hajómotor-lopásokat. Továbbá: sajnos újabb ázsiai vendégmunkásokat zsákmányoltak ki.

Beköszöntött a tavasz, elkezdődtek a tarlóégetések – súlyos a helyzet. Rózsaszín zakóban, borospohárral a kezében feszít hatalmas fotókon egy dél-romániai település egykori elöljárója a polgármesteri hivatal falán.

… egy koraszülött gyermek meghalt, mert a mentő útközben beragadt a sárba… és megérkeztek egy kiirtott faj, a fakó keselyű első példányai Romániába, egy újratelepítési program keretében.

… egy Kolozs megyei polgármestert börtönbüntetésre ítéltek okirat-hamisításért… és egy apukát nem és nem kényszerített a bíróság, hogy több tartásdíjat fizessen a megszabottnál.