// 2026. január 18., vasárnap // Piroska

Több csendőr ellen is újra eljárás zajlik a 2018-as kormányellenes tüntetés szétverése miatt

// HIRDETÉS

Bár egy ideig úgy tűnt, a felelősöknek nem néznek a körmére, most ismét zajlik a vizsgálat.

A végén még megtörténhet, hogy mégsem ússzák meg szárazon az elmúlt évek egyik legnagyobb romániai botrányának felelősei: kiderült, hogy több csendőr ellen is nyomoznak a négy évvel ezelőtti kormányellenes tüntetés szétverése miatt.

Ügyészségi források szerint az ügyben összesen 12 csendőr ellen zajlik eljárás – köztük egy tartalékos ezredes is van.

Bár nevet nem említettek, feltehetőleg Gheorghe Sebastian Cucoşról, a csendőrség egykori helyettes országos főparancsnokáról vagy Cătălin Sindile ezredesről, a csendőrség volt főparancsnokáról van szó.

Az erről szóló értesítést a katonai ügyészség már el is küldte a bukaresti csendőrparancsnokságra.

A 12 érintettet ennek nyomán

még június folyamán ki is hallgatják az ügyészek.

Mindez azért fontos, mert egy ideig úgy tűnt, hogy a kormányellenes tüntetők agyba-főbe veréséért felelős egyenruhások elkerülhetik a felelősségre vonást, az ügyészség ugyanis az eljárás lezárásáról döntött, ám egy tüntető panasza nyomán a bukaresti ítélőtábla tavaly áprilisban úgy döntött, hogy újra kell kezdeni a nyomozást a csendőrség korábbi vezetői ellen.

Az egyik ügyész ezt megelőzően azzal érvelt az ügy lezárása mellett, hogy

a rendfenntartó erők csak a munkájukat végezték,

a békés tüntetők pedig nem határolódtak el a csendőrökkel szemben erőszakosan fellépő huligánoktól, így erkölcsi bűnrészességet vállaltak velük. Azt is mondta, hogy nem minden békésnek nevezett tüntető volt az események „ártatlan áldozata”.

Mint ismeretes, a tüntetést a román diaszpóra szervezte Bukarestben, a kormánypalota előtt még 2018. augusztus 10-én, azonban a tüntetők közé már a megmozdulás korai szakaszában olyan huligánok vegyültek, akik szándékosan provokálták a csendőröket, szegélykövekkel és egyéb tárgyakkal dobálták őket. A rendfenntartó erők könnygázzal válaszoltak, majd később, az egyre erőszakosabbá váló összecsapások során az a döntés született, hogy ki kell szorítani a tömeget a térről.

A csendőrök az akció során nem nézték, hogy ki áll előttük:

válogatás nélkül vertek mindenkit,

függetlenül attól, hogy a huligánok közé tartozott, vagy békés tüntető volt.

A mostani eljárás egyébként biztató, de azért az is kérdéses, hogy vajon Carmen Dan akkori szociáldemokrata belügyminiszternek mekkora felelőssége van az ügyben.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A fény győzedelmeskedésének már az újkőkorszak óta szemtanúja az emberiség – miért lenne ez most másképp?

Sánta Miriám

December 21-22. a téli napfordulót jelzi. Van néhány dolog, ami örökérvényű és zsigeri.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Venus és Nichita Ulrache találkozása az erdélyi prózairodalom boncasztalán

Sánta Miriám

Kollégánk és barátunk írt egy könyvet, mi pedig beszámolunk arról, hogy milyen volt a bemutatója. De legalábbis megközelítőleg.

„A restitúció a román demokrácia egyik valódi fokmérője”

Sólyom István

A romániai visszaszolgáltatási eljárás során nem lehet jogbiztonságról beszélni – mondta dr. Murádin János történész a Sapientia EMTE Kolozsvári Karán tartott VII. Társadalomtudományi Seregszemlén.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Nem akar népszerűtlen megszorításokat alkalmazni, inkább lemondott egy erdélyi város polgármestere – hírek szerdán
Főtér

Nem akar népszerűtlen megszorításokat alkalmazni, inkább lemondott egy erdélyi város polgármestere – hírek szerdán

Óra közben omlott rá a diákokra egy iskolai tanterem mennyezete, az épületet nemrég tatarozták. A villanyáram brutálisan megdrágult egy év alatt, de más termékekért és szolgáltatásokért is jóval többet fizetünk – itt a friss statisztika.

Először rendeznek kutyaszánhúzó világbajnokságot Romániában – Kiss Attila főszervező, óradnai plébános a sportág szépségéről, nehézségeiről, evangelizációról - VIDEÓ
Krónika

Először rendeznek kutyaszánhúzó világbajnokságot Romániában – Kiss Attila főszervező, óradnai plébános a sportág szépségéről, nehézségeiről, evangelizációról - VIDEÓ

Első ízben rendeznek Romániában kutyaszánhúzó világbajnokságot: február 6–8. között a Beszterce-Naszód megyei Rotunda-hágón mérik össze erejüket a sportág legjobbjai.

Összebékíthető-e a dákoromán kontinuitás és a honfoglalás?
Főtér

Összebékíthető-e a dákoromán kontinuitás és a honfoglalás?

Román és magyar történészek válaszoltak a ki volt előbb Erdélyben égető kérdésére az MCC kolozsvári képzési központjában tartott kerekasztal-beszélgetésen.

Elszakadt a cérna: több ezren tüntettek tegnap este a megszorítások miatt, könnygázt vetettek be a csendőrök
Székelyhon

Elszakadt a cérna: több ezren tüntettek tegnap este a megszorítások miatt, könnygázt vetettek be a csendőrök

Több ezren tüntettek csütörtök este a bukaresti Győzelem (Victoriei) téren az Ilie Bolojan vezette kormány ellen.

„Takarodj Váradra!” Újabb városban fütyülték ki a román kormányfőt
Krónika

„Takarodj Váradra!” Újabb városban fütyülték ki a román kormányfőt

Ilie Bolojan miniszterelnök szombat reggel Botoșani polgármesterével, Cosmin Andreijel, a megye prefektusával és a megyei tanács elnökével egyeztetett a városvezetés által felvetett problémákról. A kormányfőt ebben a moldvai városban is kifütyülték.

Bement érdeklődni és kiderült: 125 százalékkal drágult a házadója
Székelyhon

Bement érdeklődni és kiderült: 125 százalékkal drágult a házadója

Noha hosszú sorok nem alakultak ki, folyamatos a forgalom a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal adóosztályának pénztáránál. Január 15-től lehet befizetni a 2026-os évi helyi adókat.

// még több főtér.ro