Zömmel romániai és bulgáriai cigányokról van szó.
Több mint 11 ezer romát küldtek el a hatóságok tavaly Franciaországban az erővel felszámolt illegális cigánytelepekről - derül ki két civil szervezet kedden nyilvánosságra hozott jelentéséből.
Az Emberi Jogok Ligája és az Európai Roma Jogok Központja egyben elítélte „a méltatlan, az embertelen és romló" franciaországi romapolitikát.
- olvasható az éves jelentésben.
Közülük 410 embernek tűzeset miatt kellett elhagynia öt telepet - hívták fel a figyelmet a szervezetek a lehető legmegbízhatóbb források (sajtócikkek, közlemények, a civil szervezetek által begyűjtött közvetlen tanúvallomások) alapján készült jelentésükben. Tavaly a cigánytelepek lakóinak hatvan százalékát küldték el erővel, az emberek felét a nyári hónapokban lakoltatták ki.
Jóllehet az előző évekhez képest a tendencia csökken - 2014-ben ugyanis 13 500 embert küldtek el, 2013-ban pedig 19 ezret -, a szervezetek elsősorban azért aggódnak, mert a hatóságok gyakorlatilag semmilyen elhelyezési megoldást nem biztosítanak a telepekről elküldött embereknek.
„Ez a kilakoltatási politika méltatlan, hiszen csak súlyosbítja ezeknek az embereknek a bizonytalan helyzetét" - hangsúlyozzák a szervezetek.
A cigánytelepek felszámolása három szinten okoz törést a romák életében: a gyermekek iskolába járását 3-6 hónapra megszakítja, továbbá egészségügyi és gazdasági gondokat is okoz, miután az emberek elvesztik a munkájukat - hangsúlyozta Philippe Goossens, az Emberi Jogok Ligájának romaügyi referense párizsi sajtótájékoztatóján.
A kormány körlevélben kérte a helyi prefektúrákat, hogy a kilakoltatások előtt mérjék fel a táborban élők társadalmi helyzetét és támogassák őket a kilakoltatásokat követően, ez azonban a szervezetek szerint a legtöbb esetben nem történik meg.
a legtöbb esetben bizonytalan körülmények között, illegálisan kialakított bádogvárosokban, amelyek erőltetett felszámolását a emberi jogi szervezetek rendszeresen elítélik.
Tavaly szeptemberben Zeid Raad al-Husszein, az ENSZ emberi jogi főbiztosa is elítélte Franciaországot „a romák erővel történő eltávolításának szisztematikus nemzeti politikája" miatt két héttel azután, hogy a francia rendőrség vitatott körülmények között felszámolta az egyik legrégebbi illegális cigánytelepet Párizs közelében.
„A nemzetközi szerződések két fő szerve, a Bizottság a Faji Megkülönböztetés Megszüntetéséért és az Emberi Jogi Bizottság ebben az évben már korábban felkérték Franciaországot, hogy hagyjon fel az ilyen, erőltetett kilakoltatásokkal, alternatív szálláshely biztosítása nélkül. Csatlakozom hozzájuk, és arra kérem Franciaországot, hogy a büntető és romboló politikát valódi, átfogó politikával váltsa fel" - írta a főbiztos.
Az Emberi Jogok Ligája és az Európai Roma Jogok Központja most „a szisztematikus kilakoltatások felfüggesztését, a bádogvárosok biztonságossá tételét és rendbetételét, valamint a családok integrálásának megfelelő megoldását" kéri minden kilakoltatás előtt, valamennyi család számára, az egész országban.
Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?
Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.
A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.
A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
A jó pálinka iránti kíváncsiságból, némi kísérletezőkedvből és a családi kertben termő gyümölcsökből született meg a Bihar megyei Érkörtvélyesen az a málnapálinka, amely már az első versenyeken felkeltette a szakmai zsűri figyelmét.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.
Több megyében is RO-Alert-figyelmeztetést kaptak szombat este, miután a román védelmi minisztérium radarjai légi célpontokat észleltek a Moldovai Köztársaság felől. A lehetséges drónbehatolás miatt vadászgépeket és egy harci helikoptert is riasztottak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.
Biztonságosan lebontották a rahovai gázrobbanásban megrongálódott tömbház felső emeleteit. Románia áll a második helyen az Unióban a legveszélyesebb közutak szempontjából.
Biztonságosan lebontották a rahovai gázrobbanásban megrongálódott tömbház felső emeleteit. Románia áll a második helyen az Unióban a legveszélyesebb közutak szempontjából.
További híreink: alig emeltek vádat ellene, megint feljelentette Tanasă képviselőt Godină exrendőr, a PSD pedig valamiért nagyon gyorsan át akarja erőltetni a közigazgatási reformot.
További híreink: alig emeltek vádat ellene, megint feljelentette Tanasă képviselőt Godină exrendőr, a PSD pedig valamiért nagyon gyorsan át akarja erőltetni a közigazgatási reformot.
Közben egyelőre nem látszik, mikor nő a minimálbér, a miniszter óvatosan fogalmaz. És szexuális erőszakkal gyanúsítják egy volt igazságügyi miniszter fiát.
Közben egyelőre nem látszik, mikor nő a minimálbér, a miniszter óvatosan fogalmaz. És szexuális erőszakkal gyanúsítják egy volt igazságügyi miniszter fiát.
További híreink: ismét Maros megyében támadt emberre a medve, egy volt igazságügy-miniszter fiát pedig szexuális visszaélések vádjával helyezték előzetes letartóztatásba.