// 2026. szeptember 25., péntek // Eufrozina, Kende

Tizenhat évig kevesebb pénzt kapott egy kisnyugdíjas, mint amennyi járt neki, mert egy közszolga elírt valamit

// HIRDETÉS

Az állam lóg neki egy rakás pénzzel, de csak három évre visszamenőleg kapja meg az összeget. Mi ez, ha nem lopás?

Tipikusan abszurd és vérlázító a Fehér megyei Ana Bîrloncea története, akit gyakorlatilag 16 éven keresztül meglopott a román állam, és most, hogy ez kiderült, nem hajlandó maradéktalanul visszaszolgáltatni a tartozást. Ráadásul az idős hölgy nem is tudott arról, hogy nagyobb nyugdíj jár neki, így nem is tudta mindeddig számonkérni az illetékeseket.

2002-ben, amikor korengedményes nyugdíjba vonult, a Fehér megyei nyugdíjpénztárnál megállapították, hogy mennyi nyugdíjra jogosult, majd amikor két évre rá átlépte a nyugdíjkorhatárt, újraszámolták az összeget, de az egyik közalkalmazott elnézett valamit, ezért a néni továbbra is a korengedményes nyugdíjt kapta kézhez.

Mindez nem derült volna ki, ha a nyugdíjpénztárnál nem tartanak egy általános felülvizsgálatot, amely több szabálytalanságra is rávilágított. Az igazgatót menesztették, a Digi 24 stábja éppen akkor kapta mikrofonvégre, amikor összeszedte a dolgait az irodából. Cáfolta, hogy hibázott volna, sőt, még a károsult nyugdíjas létezését is tagadta. Az új igazgató viszont beismerte, hogy a nyugdíjpénztár hibázott, mert amikor Ana Bîrloncea kérte a végleges nyugdíjazást, senki nem ellenőrizte le, hogy a rendszerben helyesen szerepel-e a neki járó összeg.

2002-ben még 400 lej nyugdíjat kapott, időközben ez az összeg 704 lejre emelkedett. Ha helyesen számolták volna ki a juttatását, akkor havonta 40 lejjel kapott volna többet. Nem tűnik soknak, de képzeljünk el egy nyugdíjast, aki havi 700 lejből kénytelen megélni. Tizenhat évre számolva összesen 7 300 lejjel tartozik az állam neki, de csak három évre visszamenőleg kapott 1 202 lejt. Miért? Mert a törvény csak ennyit tesz lehetővé.

A nyugdíjpénztárnál csak a vállukat vonogatják az illetékesek, és szerintük Ana Bîrloncea a hibás, mert tizenhat évig nem vette észre, hogy kisebb nyugdíjat kap.

Mi a néni helyében szép kis pert akasztanánk a nyugdíjpénztár nyakába, és meg sem állnánk Strasbourgig.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év
Főtér

Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év

Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.

Útkereső fazekasok Marosvásárhelyen: hagyomány vagy újítás?
Krónika

Útkereső fazekasok Marosvásárhelyen: hagyomány vagy újítás?

Megőrizni a tájegységekre jellemző hagyományos, népi mintákat és formákat vagy a vevők igényeihez igazítani a cserépedényeket – erre a kérdésre is keresték a választ a fazekasok Marosvásárhelyen az Erdélyi Mesterségek Ünnepén.

Poloskairtás közben szökött meg egy román rab a velencei börtönből – hírmix
Főtér

Poloskairtás közben szökött meg egy román rab a velencei börtönből – hírmix

A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.

Hány rekord lesz még ma? A benzin után az euró is csúcsot döntött
Székelyhon

Hány rekord lesz még ma? A benzin után az euró is csúcsot döntött

Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.

„Itt Románia van, nem Magyarország!” Az AUR honatyája magyarul is kirohant az anyanyelvhasználat bővítése ellen
Krónika

„Itt Románia van, nem Magyarország!” Az AUR honatyája magyarul is kirohant az anyanyelvhasználat bővítése ellen

Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, amely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol arányuk 20 százalék alá csökken.

Tragikus baleset történt Maros megyében, 19 éves fiatal vesztette életét
Székelyhon

Tragikus baleset történt Maros megyében, 19 éves fiatal vesztette életét

Halálos közúti baleset történt keddre virradó éjjel Marossárpatakon. A balesetben egy autó volt érintett, a benne utazó 19 éves fiatal életét vesztette.

// még több főtér.ro