// 2026. március 17., kedd // Gertrúd, Patrik

Tíz évig keresett az FBI egy román-magyar kettős állampolgárt, egy budapesti strandon verték bilincsbe

// HIRDETÉS

A férfi egy bűnbanda tagjaként próbált egy csomó pénzt kizsarolni egy házaspárból az Egyesült Államokban, nem is akármilyen módszerrel.

Tíz évig tartó keresés után Budapesten fogták el azt a 36 éves, magyar-román kettős állampolgárságú férfit, akit az FBI azzal vádolt meg, hogy 2007-ben, egy bűnbanda tagjaként elrabolt egy házaspárt az Amerikai Egyesült Államokban.

A történet krimifilmekbe illő: az FBI szerint a banda megkötözte a nőt és az élettársát, majd befecskendeztek nekik egy olyan szert, amelyről azt állították, hogy halálos vírust tartalmaz. Ahogy ilyenkor lenni szokott, kezdődhetett a zsarolás: az ellenanyag átadását egy szép nagy summához kötötték, csak hát a házaspár bankja nem volt hajlandó átutalni a pénzt a megadott számlára.

Így aztán a bandatagoknak nem volt jobb ötletük, altatót itattak a házaspárral, majd elmenekültek az autójukkal. A New Haven-i bíróság 2012-ben nemzetközi elfogatóparancsot adott ki az időközben beazonosított bandatagok – köztük a magyar és román állampolgársággal is rendelkező Ștefan-Alexandru B. – ellen, a nyomravezetőnek pedig az FBI 10 ezer dolláros jutalmat ígért.

A férfit végül kedden kapták el, amikor egy budapesti strandról távozott, a kiadatásáról a bíróság hivatott dönteni.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ott volt a házmester, a postás, a villanyszerelő – ezért járunk rockkoncertre

Fall Sándor

A rocker élete a „hogy lehet ilyen hangerőn hallgatni ezt a csörömpölést, fiam”-tól a „megyünk hát, hétkor találkozunk a helyszínen”-ig.

Hogyan védi meg magát a bizánci típusú bürokrácia Bolojan reformjai ellen?

Varga László Edgár

És miért lesz ettől egyre idegesebb a nép?

// HIRDETÉS
Nagyítás

A garázsok elbontásával lezárul egy korszak a város történetében (FOTÓKKAL)

Sánta Miriám

Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává

Sólyom István

A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Az ország, ahol a polgárok megbírságolása is kihívást jelent
Főtér

Az ország, ahol a polgárok megbírságolása is kihívást jelent

Ilyen, amikor az egyik állami intézmény akadályozza a másik működését, az államkasszából kieső pénzt pedig ártatlan polgárok zsebéből pótolják.

Irán megfenyegette Romániát az Amerikának nyújtott hadászati támogatás miatt
Krónika

Irán megfenyegette Romániát az Amerikának nyújtott hadászati támogatás miatt

Politikai és jogi lépéseket helyezett kilátásba Teherán Romániával szemben annak nyomán, hogy Bukarest logisztikai támogatást hagyott jóvá az Egyesült Államoknak az Irán ellen folytatott katonai fellépés keretében.

És azt tudja, ki a legnépszerűbb román politikus ma? Nem, nem ő…
Főtér

És azt tudja, ki a legnépszerűbb román politikus ma? Nem, nem ő…

George Simion egyszerű futballhuligánból mindössze néhány év alatt lett az ország legnépszerűbb politikusa. De hogyan?

Lángba borult egy autó a nagy erejű ütközés után, egy áldozat bennégett
Székelyhon

Lángba borult egy autó a nagy erejű ütközés után, egy áldozat bennégett

Két ember életét vesztette egy közúti balesetben a Kovászna megyével szomszédos Buzău megyében, miután egy személyautó és egy haszongépjármű összeütközött.

Széchenyi-díjjal tüntették ki Dávid Gyula irodalomtörténészt
Krónika

Széchenyi-díjjal tüntették ki Dávid Gyula irodalomtörténészt

A magyar tudomány és kultúra képviselői munkájuk és alkotásaik által összefognak minket, erősítenek, építenek és gyarapítanak mindannyiunk javára – mondta Sulyok Tamás köztársasági elnök a Kossuth- és Széchenyi-díjak átadásán szombaton az Országházban.

Nicușor Dan román államfő is üzent az erdélyi magyaroknak március 15-én
Székelyhon

Nicușor Dan román államfő is üzent az erdélyi magyaroknak március 15-én

Nicușor Dan román államfő is köszöntötte a romániai magyarokat a nemzeti ünnep alkalmából.

// még több főtér.ro