// 2026. szeptember 26., szombat // Jusztina

Tíz éve már eltapsoltak 12 millió eurót rá, most ismét megpróbálnak összetákolni egy közérdekű portált

// HIRDETÉS

Ma már nem nagy kunszt egy olyan portál létrehozása, amely minden közérdekű adatot egy helyre gyűjt, a román távközlési minisztériumnak azonban mindeddig sehogy sem jött össze.

A jelenleg zajló romániai belpolitikai színjáték részeként – tudják, melynek keretében megbukott Ludovic Orban kormánya, Klaus Iohannis államfő újból a PNL elnökét bízta meg a kormányalakítással, amit a parlament nem fog jóvá hagyni, ezért előbb-utóbb előrehozott választást írnak ki – csinosítottak egy keveset az új Orban-kormány programján. Nem mintha ennek bármilyen jelentősége volna, hiszen nem a kormányprogramom fog múlni, hogy a parlament bizalmat szavaz Orbanéknak, vagy sem.

Szóval a kiegészített programban, az információs és kommunikációs technológia (IT&C) területén esedékes fejlesztéseket részletező fejezetben a PNL szakértői arról írnak, hogy prioritásnak tekintik egy olyan portál létrehozását, mely minden közérdekű információt elérhetővé tesz egy helyen. Mi tagadás, a 21. században, amikor az elektronikus ügyintézés a világ legtermészetesebb dolgának számít, valóban időszerű egy ilyen újítás. Csakhogy erre a célra egyszer már elvertek 12 millió eurót!

A tíz évvel ezelőtt kigondolt eRomânia projekt elviekben az állampolgároknak és a hivataloknak szolgáltatott volna folyamatosan frissülő statisztikai adatokat az ország településeiről, ez lett volna a közintézmények projektjeit ultrabiztonságosan és egységesen menedzselő, webes felület, ugyanakkor itt zajlottak volna az online közbeszerzések is. A bukaresti Omnilogic cég által fejlesztett portál már induláskor idejétmúltnak számított, nagyon rövid időn belül kiderült, hogy nincs megfelelő szakértelem és politikai akarat a működtetésére. A projekt eleve kudarcra volt ítélve, nem véletlen, hogy az akkori távközlési miniszter, Gabriel Sandu (PDL) azóta is börtönben van, akit a Microsoft-dossziéban három év letöltendő börtönbüntetésre ítéltek. Elenea Udrea és volt férje, Dorin Cocoș nyakig benne volt az eRomâniával kapcsolatos szerződéskötésekben. Az időközben színre lépett távközlési miniszterek azóta sem szabadultak a 12 millió eurós kudarc terhétől.

Az eRomania portál (www.portaleromania.ro) jelenleg már nem érhető el, és a romániai doménneveket regisztráló RoTLD adatai szerint egy magánszemély éppen nemrég vásárolta meg a korábban nagy reményekkel indult portál doménnevét.

Persze, az ország digitalizálásáért létrehozott hatóság vezetője, Sabin Sărmaș vehemensen tiltakozik az ellen, hogy a második Orban-kormány programjában szereplő portált összemossák az eRomânia projekttel, mondván, hogy nem fogják ugyanazt a hibát elkövetni, mint elődeik.

Hisszük, ha látjuk.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év
Főtér

Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év

Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.

Európa legjobb bárjai közé került a kolozsvári Heltai, a vezetőjét is meglepte az elismerés
Krónika

Európa legjobb bárjai közé került a kolozsvári Heltai, a vezetőjét is meglepte az elismerés

Európa legjobb bárjai közé került egy kolozsvári létesítmény, ahol a kocsma csak egy része a történetnek: a Heltai FolkCenter könyvtárként indult, ma pedig táncházak, néptáncpróbák, gyerekprogramok és diákrendezvények otthona.

A Fotógróf
Főtér

A Fotógróf

Túlzok, persze, amikor azt mondom: amit a múlt század második felében Szabó Tamás kolozsvári fotóművész nem látott, azt nem volt érdemes látni. De nem túlzok, amikor azt mondom: mindent látott, amit fontos volt látni.

Hány rekord lesz még ma? A benzin után az euró is csúcsot döntött
Székelyhon

Hány rekord lesz még ma? A benzin után az euró is csúcsot döntött

Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.

Októbertől jön az új útdíjfizetési rendszer, sokaknak okozhat majd fejfájást
Krónika

Októbertől jön az új útdíjfizetési rendszer, sokaknak okozhat majd fejfájást

Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.

Betört a csíkzsögödi autóbontóba, tört-zúzott, majd elkötött egy autót – keresi a rendőrség
Székelyhon

Betört a csíkzsögödi autóbontóba, tört-zúzott, majd elkötött egy autót – keresi a rendőrség

Egy órán át garázdálkodott egy ismeretlen elkövető a csíkzsögödi MCRacing autóbontó udvarán: autószállítókat tört össze, járműveket rongált meg, áttörte a kerítést, majd egy forgalomból kivont autóval hajtott el.

// még több főtér.ro