// 2026. március 16., hétfő // Henrietta

Timosenko a tüntetőkhöz: ti vagytok a legjobb dolog Ukrajnában

// HIRDETÉS

Reggel még börtönben volt, estére már több ezer tüntető előtt mondott lelkesítő beszédet a szombaton szabadon engedett Julija Timosenko volt ukrán kormányfő.

Elmondta: biztos abban, hogy hazája a közeljövőben csatlakozik az Európai Unióhoz, ami szavai szerint mindent megváltoztat majd. Hősöknek nevezte a tüntetőket, és Janukovics felelősségre vonására szólított fel. Az ukrán ellenzék aznap szabadon engedett vezéralakja kerekes székben ülve szólt a Janukovics hatalomból való távozását követelő több tízezres tömeghez.

„Hősök vagytok, ti vagytok a legjobb dolog Ukrajnában” – mondta felfokozott hangvételű felszólalásában. A tüntetőket arra buzdította, hogy maradjanak a téren, és tartsanak ki a végsőkig.  

A politikus arra szólította fel a népet, hogy Viktor Janukovics elnököt és a környezetéhez tartozó embereket „hozzák a Majdanra”. Leszögezte, hogy a nép nem bocsátja meg a vérontást, és a felelősök a „legkegyetlenebb" büntetésben részesülnek majd.

„Évszázados szégyen lenne, ha megbocsátanánk nekik” – hangoztatta Timosenko. Az ellenzéki politikus kijelentette: garantálja, hogy mindent tudni fog a kulisszák mögött folyó politikáról. „Kezeskedem azért, hogy senki ne áruljon el benneteket” – szögezte le.

Kijevbe érkezve a sajtónak adott első interjújában könnyes szemmel jelentette ki: „a legnagyobb boldogság egy bűnözők nélküli, új Ukrajnába érkezni”. Szavai szerint csak egy dologra vágyik, hogy az új vezetés, amelyet „a legjobb emberek, a legjobb hazafiak" vérük és életük árán segítenek hatalomra, semmilyen körülmények között ne ismételjék meg azt, amit a nép által megdöntött diktatórikus hatalom elkövetett.

„A legfontosabb, hogy méltóvá váljunk azoknak az emlékéhez, akik életüket áldozták” – jelentette ki Timosenko.

Az elmúlt napokban a hatalom és a Viktor Janukovics elnök távozását követelő demonstrálók közötti összecsapásokban meghalt tüntetőkről szólva a Haza párt vezéralakja is követelte a tettesek felelősségre vonását, hogy így tisztelegjenek azok előtt, akik "életükkel fizettek Ukrajna függetlenségéért".

Napközben az ukrán parlament határozatban vonta meg a bizalmat Viktor Janukovics államfőtől, és május 25-re kiírta az előrehozott elnökválasztást. Janukovics államcsínynek nevezte a döntést, hollétéről azóta továbbra is ellentmondásos hírek keringenek.

A törvényhozás szombaton többek között új elnököt, új belügyminisztert választott és határozatot fogadott el Julija Timosenko bebörtönzött volt kormányfő szabadon engedéséről.

A Majdanon, egész nap az utcán voltak az emberek. Az ukrán parlamentet a tüntetők egy csoportja védte a szélsőséges demonstrálóktól. Juscsenko leváltása előtt a tömeg elkezdte rekvirálni a képviselők autóit: a házelnök terepjáróját jóformán a házelnök segge alól, menekülés közben „lopták el”.  

A kijevi összecsapások kezdete óta hivatalosan 82 ember vesztette életét – közölte az ukrán egészségügyi tárca. Közleményük szerint szombat estig 622 ember fordult orvosi segítségért, közülük 405-öt vittek kórházba.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ott volt a házmester, a postás, a villanyszerelő – ezért járunk rockkoncertre

Fall Sándor

A rocker élete a „hogy lehet ilyen hangerőn hallgatni ezt a csörömpölést, fiam”-tól a „megyünk hát, hétkor találkozunk a helyszínen”-ig.

Hogyan védi meg magát a bizánci típusú bürokrácia Bolojan reformjai ellen?

Varga László Edgár

És miért lesz ettől egyre idegesebb a nép?

// HIRDETÉS
Nagyítás

A garázsok elbontásával lezárul egy korszak a város történetében (FOTÓKKAL)

Sánta Miriám

Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává

Sólyom István

A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Az ország, ahol a polgárok megbírságolása is kihívást jelent
Főtér

Az ország, ahol a polgárok megbírságolása is kihívást jelent

Ilyen, amikor az egyik állami intézmény akadályozza a másik működését, az államkasszából kieső pénzt pedig ártatlan polgárok zsebéből pótolják.

Hamarosan benyújthatók a Szülőföldön magyarul program támogatási kérelmei
Krónika

Hamarosan benyújthatók a Szülőföldön magyarul program támogatási kérelmei

Ismét benyújthatják a külhoni magyar oktatási intézményekbe járó diákok szülei a Szülőföldön magyarul program támogatási kérelmét. A 2025/2026-os tanévre diákonként bruttó 100 ezer forint jár, a jelentkezéseket elektronikus úton várják.

És azt tudja, ki a legnépszerűbb román politikus ma? Nem, nem ő…
Főtér

És azt tudja, ki a legnépszerűbb román politikus ma? Nem, nem ő…

George Simion egyszerű futballhuligánból mindössze néhány év alatt lett az ország legnépszerűbb politikusa. De hogyan?

Nicușor Dan román államfő is üzent az erdélyi magyaroknak március 15-én
Székelyhon

Nicușor Dan román államfő is üzent az erdélyi magyaroknak március 15-én

Nicușor Dan román államfő is köszöntötte a romániai magyarokat a nemzeti ünnep alkalmából.

Széchenyi-díjjal tüntették ki Dávid Gyula irodalomtörténészt
Krónika

Széchenyi-díjjal tüntették ki Dávid Gyula irodalomtörténészt

A magyar tudomány és kultúra képviselői munkájuk és alkotásaik által összefognak minket, erősítenek, építenek és gyarapítanak mindannyiunk javára – mondta Sulyok Tamás köztársasági elnök a Kossuth- és Széchenyi-díjak átadásán szombaton az Országházban.

Áll, mint a szikla – a szalmabála ház
Székelyhon

Áll, mint a szikla – a szalmabála ház

Már nem számítanak kuriózumnak Székelyföldön a szalmabála házak, de tény, hogy nem választják túl sokan ezt a fajta építkezést, talán azért, mert ódzkodnak az ismeretlentől: három házba látogattunk el, vendéglátóink pedig az építkezésről meséltek.

// még több főtér.ro