// 2025. november 12., szerda // Jónás, Renátó

Tilos az uszítás, rendzavarás a székely szabadság napján

// HIRDETÉS

Békés, de határozott tüntetést szeretne az SZNT.

A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) arra kéri a székely szabadság napján, március 10-én Marosvásárhelyen tartandó megemlékezés, felvonulás és tiltakozás résztvevőit, hogy azonnal szigeteljék el, és adják a rendfenntartók kezére azokat az esetleges provokátorokat, akik a békés, de határozott kiállást próbálnák megzavarni.

Az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményben Izsák Balázs SZNT-elnök rendkívül fontosnak ítélte, hogy mind a megemlékezés, mind a felvonulás és tiltakozó nagygyűlés a legnagyobb rendben, a hatályos gyülekezési törvényt betartva történjen. „Emlékezzünk és tiltakozzunk székely méltósággal, azzal az erkölcsi tartással, amely – a székely hagyományoknak megfelelően – népünk minden megmozdulását jellemezte a történelem során, és jellemzi ma is. 

Ne adjunk helyet semmilyen esetleges provokációnak, jöjjön az bárhonnan,

a békés, de határozott kiállást megzavarni akarókat azonnal szigeteljük el, és figyelmeztessük a legközelebbi rendfenntartó személyt” – áll a közleményben.

Izsák Balázs szerint a hatóságok akár nagyszámú jelenléte is a résztvevők biztonságát szolgálja, akárcsak a csendőrség által a helyszínen készített fényképek, vagy filmfelvételek. „Megértéssel és együttműködve viszonyuljunk a hatóságokhoz. Senkinek nincs oka félni tőlük” – közölte az SZNT elnöke. Arra is felszólította a résztvevőket, hogy ne hozzák magukkal pártok, ideológiai csoportok zászlóit és egyéb jelképeit. „Fegyvert, fegyverként használható éles vagy hegyes eszközöket, szeszes italt, kábítószert nyilvános rendezvényre hozni súlyos törvénysértés!” – áll a közleményben. Az SZNT elnöke arra kérte a rendezvény résztvevőit, hogy kerüljék az SZNT által megfogalmazott céltól idegen jelszavakat, gyűlöletkeltő, uszító, mások személyiségi jogait sértő, a rendezvény méltóságával összeegyeztethetetlen feliratokat.

„Ne adjunk alkalmat a céljainkat nem értőknek, hogy rendbontókként bélyegezzenek meg”

– fogalmazott. „Legyünk sokan, hogy ne mondhassák Bukarestben, beletörődtünk a jogfosztottság állapotába, beletörődtünk abba, hogy polgármestereinket meghurcolják, naponta terjesszenek elő a törvényhozásban magyarellenes törvényjavaslatokat, végül olyan új régió létrehozását erőltetik ránk, melyben a székelyek is elszórványosodnak. Ezért kell eljönni Marosvásárhelyre, március tizedikén a székely vértanúk emlékművéhez” – fogalmaz a közlemény.

Az SZNT elnöke emlékeztetett arra, hogy alkotmányos úton akarják Székelyföld autonómiáját elérni. „A megvalósítás útján mindig jogkövető magatartást tanúsítottunk, és erről az útról ezután sem fogunk letérni! Ezt követeli meg tőlünk egész történelmünk, a székely közösségi gondolkodás és magatartás!” – áll az SZNT elnökének a hétfői közleményében.

Az eseményre itt lehet „becsekkolni” a Facebookon.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Miért nem tudunk mit kezdeni sem rabsággal, sem szabadsággal?

Varga László Edgár

Gondolatok arról, hogy miért tudunk egyre kevésbé hátralépni, és távolabbról szemlélve tisztább képet alkotni a világról.

Adjonisten jó napot, itt a székely mesterséges intelligencia!

Fall Sándor

Mert miért ne lehetne székely MI? Lesz és kész! Pamflet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Rostás Zoltán: A lenti társadalom életrevalóbb, mint az értelmiség

Sólyom István

A román és magyar kultúra közötti hídépítés nem küldetés, hanem normális viselkedés kellene legyen – mondja a Bukaresti Egyetem nyugalmazott professzora.

Így vonatozunk Erdélyben

Sánta Miriám

Szubjektív lencse és költői merengések az elmúlt évtizedek alatt alig változó romániai vasúti viszontagságokról. Elöl ül a masiniszta, de ki igazítja ma a „gőzöst”?

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Pár hónap és többé nem kell papírokkal rohangászni a háziorvostól a gyógyszertárba és a klinikára – hírek vasárnap
Főtér

Pár hónap és többé nem kell papírokkal rohangászni a háziorvostól a gyógyszertárba és a klinikára – hírek vasárnap

Online zajlik majd a gyógyszerek felírása és kiváltása, a páciensek pedig minden egészségügyi adatukhoz hozzáférnek. Továbbá: az adóhatóság rászáll az esküvőszervezőkre, egy férfi pedig az utcán ölte meg volt élettársát, három gyermekének anyját.

Magyarokat gyalázni lehet, a különnyugdíjakat kritizálni uszítás?
Krónika

Magyarokat gyalázni lehet, a különnyugdíjakat kritizálni uszítás?

Nicușor Dan kedden ismét egyeztet a négypárti kormánykoalíció vezetőivel a bírák és ügyészek speciális nyugdíjának ügyében, kétséges azonban, hogy sikerül-e kialakítani az államfő által meglebegtetett politikai kompromisszumot a pártok között.

Volt hírszerző tisztek által vezetett hálózat csempészte volna ki az országból Călin Georgescut – hírmix
Főtér

Volt hírszerző tisztek által vezetett hálózat csempészte volna ki az országból Călin Georgescut – hírmix

További híreink: négy év börtönre ítélték „a nagy matematikusnak” kampányoló manelistát, de meglépett, a településekre bemerészkedő medvéket pedig ezentúl azonnal ki lehet lőni.

Átvette a nyereményt és üzent a hatoslottó erdélyi nyertese
Székelyhon

Átvette a nyereményt és üzent a hatoslottó erdélyi nyertese

Átvette nyereményét a vasárnapi hatoslottó-sorsolás telitalálatos nyertese, de nem kívánta nyilvánosságra hozni a személyazonosságát – jelentette be kedden a Román Lottótársaság. Néhány dolgot azért mégis elárult magáról.

Romániában világszinten is az egyik legdrágább az áram, ez is rontja a versenyképességet
Krónika

Romániában világszinten is az egyik legdrágább az áram, ez is rontja a versenyképességet

A világ legdrágább villamosenergiájával rendelkező országok között Románia a 21. helyen áll – derül ki az Intelligens Energia Egyesület (AEI) által összeállított statisztikából, amely 144 ország lakosságának villamosenergia-árait vizsgálja.

Borzasztó baleset történt Hidegségben: az udvaron gázoltak halálra egy kisfiút
Székelyhon

Borzasztó baleset történt Hidegségben: az udvaron gázoltak halálra egy kisfiút

Tragikus baleset történt kedden dél körül a gyimesközéploki Hidegségben: egy másfél éves kisfiú életét vesztette, miután véletlenül elütötte autójával egy fiatal nő az udvarban.

// még több főtér.ro